Lehet, hogy a divat a haladás anyja? Ha arra gondolok, milyen divathullámok elszenvedői vagyunk e rohanó világban, megalapozottan kételkedem ebben. Nem a ruhák divatjára gondolok, az tulajdonképpen egy elég gyorsan múló, idényjellegű hóbort, szóra sem érdemes. Nem sokkal másabb a szórakozással összefüggő divat, lényegében visszatérő formákról van szó, viszont eléggé sokszínű.
Voltak például önképző körök is. A kártya és egyéb játék is divatfüggő foglalkozás, ez már a hamisítatlan homo ludensről szól. Újabban divat az okostelefon, ez a hasznos szerkentyű, de ez már lényegileg más: túl sok káros társadalomromboló mellékhatása van. Valódi hasznossága föltűnően abban merül ki, hogy valaki(k) jól keres(nek) általa, csak azért, mert a tömeg nem csupán játszani, hanem „trendi” is akar lenni. Az esztétikum ugyan közbejátszik ennél, de az mintha csak külsőség lenne, a vásárlók megbolondítása.
Az már azonban kimondottan veszélyes, ha a divat viselkedési mintát idéz elő. Nem lényegtelen, milyen viselkedésről van szó, de ami manapság a legtöbb figyelmet kapja, az sajnos negatív, s az emberek katasztrófakedveléséből merít: csupa baleset, természeti katasztrófa – és főleg gyilkosságok, rengeteg gyilkosság. Mert az olyan szenzáció. Normális ember ettől csömört kap, s nem érti.
Gondoljunk csak bele:
Azzal, hogy a szabadság nevében kinyitottuk a határokat, lényegében mindenkit beengedünk – akárkit bárhova.
S azzal elindult mindenfajta konfrontáció és erőszak. A legrosszabb a vallási konfrontáció lett. Volt már ilyen (a kereszténységben), de abból (Európában, már úgy-ahogy) kinőttünk. A mostani vallási különbségeket még az is tetézi, hogy kulturális ellentétekkel jár, eltérő történelem és hagyományok alapján. S ezek az új emberek, akik efféle másságokkal jönnek, olyan tömegben érkeznek, hogy már nem nehezedik rájuk az alkalmazkodás, az asszimiláció szükségessége, ellenkezőleg, otthoni (nem egyszer egymás közt is eltérő) problémáikat, beidegződéseiket is magukkal hozzák, s ezzel teszik nehézzé a létet a maguk és a befogadó társadalom részére.
Divatot is hoznak. A divat mindig lehetőleg könnyű, látványos megoldást keres, amivel ki lehet tűnni. De amit most hoztak, már életveszélyes.
A migránsok ruházatát még nem követjük, problémamegoldásukat viszont igen. S az sajátos módon elsősorban a másság táplálta másság elvetése.
Ha keresztény vagy, az nem jó, mert Allah az egyetlen igaz isten, s elvárandó, hogy ezt tiszteletben tartsd. Tehát vagy áttérsz, vagy ateista leszel. Ha pedig valakivel problémád van, s nem tudod meggyőzni, a legjobb az, hogy bármi tulajdonságára való tekintet nélkül likvidálod, szellemileg, vagy fizikailag, vagyis ellehetetleníted, vagy megölöd, mert azzal kiiktatsz egy kétkedőt, egy hitetlent, s nem lesz többé nézeteiddel ellenkező nézet, sem igazságodat ellenző igazság.
Az ilyen módszer ragályos. Mint a pestis. Élnek is vele, divat lett. Egyszerűen lepuffantanak, megkéselnek bárkit, akár ismerik, akár nem. Csupán azért, mert föltételezik, nem az ő fajtájuk az illető. Mert úgy vélik (lelkiismeretük megnyugtatására), hogy igazságosan cselekszenek.
A háborút is azért találták ki, mert túl sokan úgy vélik, az igazságnak (a saját igazságuknak!) csak azzal lehet érvényt szerezni.
Csakhogy a háború gyilkosság. Sőt: tömeggyilkosság, a törvény erejével ármányosan legalizált emberpusztítás. Ilyenkor az esztétika már egyáltalán nem, csak a mennyiség számít: minél többet likvidálni a másokból. Ez az ókortól napjainkig átívelő divat.
Ekkor merül föl a kétely: nem csúszott mégis némi hiba a teremtésbe? Persze tudom: rajtunk múlik, kire hallgatunk, a sátánra, vagy Isten szavára. De amikor gyilkossággá fajul az ellentét, ki gondol erre? Arra, hogy emberi értékeink a lényeg. Az elkövetők sokkal inkább arra gondolnak (amennyiben ilyen helyzetben még gondolkodnak), hogy ki akarnak tűnni. Mert csak ilyen problémamegoldást ismernek, ez most a divat.
Az erőszak. Valaki(ke)t elgázolni, megkéselni, mert (föltehetően) más a véleménye, a vallása, bármije. Ez amolyan importcikk, a migránsáradat előtt ez nem volt.
Mert a külsőségek fontosak, az én véleményem, s ki hogyan fordul istenéhez, hogy fölmagasztosuljon. Pedig az az „isten” gyakran csak eltévelyedett fohász az érvényesülés érdekében, „magasabb” szinten a pénz és hatalom miatt.
Ha ez így megy tovább, a fejlődést, haladást végképp kétségbe vonhatjuk, vélekedni sem lesz miről. S talán koporsóra sem lesz szükség, ahova hagyományainkat, kultúránkat, nyelvünket s egyéb értékeinket tehetjük el végső nyugalomra.
Pedig okosabb volna inkább a ruhadivatnál maradni, meg egyéb ártatlan szórakozásnál, bármennyire felületesnek tűnik ez. Még mielőtt a divathullám vérgőzös viselkedésmintáját követve erőszakoskodnánk, vagy bárkire fegyvert fognánk.
Aich Péter/Felvidék.ma
