November 19-e Árpád-házi Szent Erzsébet liturgikus ünnepe a katolikus egyházban, amikor a középkor egyik legismertebb és legkedveltebb szentjére emlékezünk, akit „az emberszeretet eszményi példaképének” nevezett Bálint Sándor az Ünnepi Kalendáriumban.
Zsufa Tünde, magyar kortárs írónő, az Ég tartja a Földet című regénye lapjain megelevenedik Árpád-ház szentjének, Erzsébetnek az alakja, mely a legendákon alapuló jóslattal kezdődik:
„Egy szép csillagot látok feltűnni Magyarország egén, melynek fénye Wartburgig ragyog, és onnan szétárad az egész világra. Tudjátok meg, hogy ma éjjel királyomnak, II. András királynak és feleségének leánya születik, akit Erzsébetnek neveznek. Wartburg jelenlegi urának fia lesz a férje, áldásos tevékenysége lesz jövőtökre, dicsősége messze földre elterjed, neve mindörökké fennmarad.”
Árpád-házi Szent Erzsébet életútját bemutató freskó a szőgyéni templomban (Fotó: Berényi Kornélia)
Erzsébet 1207. július 7-én született Pozsonyban (vagy Sárospatakon).
Szülei II. András király és merániai Gertrúd voltak. Életének első négy évében a magyar királyi udvarban nevelkedett, majd eljegyezték Türingia leendő grófjával, Lajossal. A kis menyasszony fényes kísérettel és kincstárnyi hozománnyal érkezett a wartburgi várba. Német környezetben akarták nevelni, hogy jól elsajátíthassa új hazájának minden szokását.
A kis Erzsébet jósága és kedvessége hamarosan megnyerte a vár népét.
A nála hét évvel idősebb Lajos kezdettől fogva szívből szerette. Leendő anyósa, Zsófia asszony azonban egyre növekvő rosszallással figyelte Erzsébet vallási gyakorlatait és a környezetében élőkhöz való egyszerű, szeretetteljes viszonyulását, mellyel egyenrangú társnak tekintett mindenkit.
Nehezen alkalmazkodott az udvari szokásokhoz, temperamentumos és szenvedélyes volt, minden körtáncnál jobban szerette a vad lovaglást. Lajos vette védelmébe, és aránylag korai házassággal – Erzsébet tizennégy éves volt – szilárdította meg helyzetét a várban.
-
- A kassai Szent Erzsébet-dóm szárnyasoltára, Erzsébet életét bemutató festményekkel (Fotó: Wikipédia)
-
- A kassai Szent Erzsébet-dóm (Fotó: Wikipédia)
Boldogságuk teljes volt, a feljegyzések szerint Erzsébet férjét hazavárva messzire elébe lovagolt, és csókokkal, viharos örömmel üdvözölték egymást.
A szent életű asszony legbensőbb titka és egyik legvonzóbb tulajdonsága, hogy tökéletes összhangot tudott teremteni az Isten és a férje iránti szeretet között.
Lajos tizennyolc évesen, apja halála után átvette a hatalmat Türingiában. Erzsébet a vár alatt nagy házat építtetett, befogadta a zarándokokat és koldusokat, és ápolta a betegeket. Az udvar rosszallása ellenére Lajos támogatta felesége jótékony cselekedeteit.
Hat év boldog házasság után Erzsébet özvegy lett. Férje halála után három gyermekével együtt el kellett hagynia a várat.
Sokat nélkülözött, gúnyolták, elkergették, de béketűréssel viselte a megaláztatásokat. Városról városra járt, ahol szükség volt segítségére, dolgozott, ápolta a betegeket, megvarrta ruháikat. Később Marburgba költözött, és belépett a ferences rendbe. Javait és élete hátralévő esztendeit a betegek és rászorulók gondozásának szentelte. 1228 nagypéntekén néhány ferences barát jelenlétében lemondott a világi javakról; kórház építésébe kezdett, ahová befogadta a földönfutókat, betegeket, és ő maga gondozta őket.
Lucien-Léopold Lobin: Árpád-házi Szent Erzsébet rózsacsodája, Párizs (Fotó: Wikipédia)
1231-ben november 16-áról 17-ére virradó éjszaka halt meg Marburgban. Huszonnégy éves volt.
Erzsébet emlékét évszázadok óta nagy tisztelet övezi, Sík Sándor a Szent magyarság című írásában a női eszmény megtestesülésének nevezi őt.
A papköltő bemutatja a magyar királylányt, mint kisleányt, mint szerelmes feleséget, majd odaadó anyát és uralkodói ház asszonyát, aki teljesíti minden kötelességét. Istenből meríti a maga szeretetét, így jut belőle másoknak is, mindenkinek, akiket Isten a közelébe hoz. „De nagystílű szeretete nem marad meg csak a jótékonyságnál” – írja a papköltő, majd Erzsébet sokrétű szeretetének felsorolása után így folytatja: „Erzsébet nagy szeretet-tanításának még itt sincsen vége.
Lucien-Léopold Lobin: Árpád-házi Szent Erzsébet rózsacsodája, Párizs (Fotó: Wikipédia)
Ó, hiszen még az ilyen mélyről jövő, férjet, gyermeket, családot átölelő szeretet is milyen törékeny, amíg csak magára van utalva, amíg csak földi forrásokból táplálkozik. Erzsébet tudta, hogy az emberszeretetnek egyetlen kiapadhatatlan forrása az Isten szeretete.”
Végezetül Sík Sándor így ír a magyar királylány halhatatlan szépségéről:
„Van szépség, amely mulandó: Erzsébet szépsége örökkévaló. (…) A szeretet szépsége, amelynek legnagyszerűbb szimbóluma a rózsa-csoda: a rózsa, amelyet kenyérből változtatott rózsává a szeretet. A kenyér a jóság képe, a rózsa a szépségé. Kenyérből rózsa: jóságból szépség, diadalmas szépség, – ez az örök női eszmény, amely „magasba von”.
Erre van szüksége a nőnek, erre még nagyobb szüksége a férfinak, mert ez az egyetlen meleget adó forrás. E nélkül elsorvad a nő és elsorvad a férfi is.
Árpád-házi Szent Erzsébet szobra a pozsonyi vár udvarán (Fotó: Wikipédia)
Ebből fényesség forrásozik, meleg és erő, Isten-megszentelte boldogság, evangéliumi jóság, szociális megváltás, szabadító, üdvözítő istenszeretet. Ez az a női eszmény, amelyre a magyar királylány megtanította a világot, amely vigasztalása minden népeknek, amelyre olyan égető szüksége van minden embernek és minden időnek, nekünk ma talán mindennél jobban. Asszonyok, leányok, férfiak, magyarok, emberiség: hallgassunk a rózsa-csodás királyleányra és legyünk az igének követői, nemcsak hallgatói” – írja a papköltő Árpád-házi Szent Erzsébetre emlékezve.
Forrás: Sík Sándor: Szent magyarság, Magyar Kurír
Berényi Kornélia/Felvidék.ma
