A „Párkányi rejtély” címmel megírt jegyzet nagyon aktuális témát feszeget. Nemcsak azért, mert önkormányzati választások közelegnek, de a „párkányi rejtélynek” nevezett tényállás már nem csak régiós szinten, hanem – ezek szerint – országos szinten is feltűnik. Nem célom elemezni e Duna menti kis város valamennyi miértjét. Néhány tényről azonban tudniuk kell a felvidéki magyarság iránt érdeklődőnek, s még inkább a város és a környéke lakosságának. Feltéve, ha érdekli őket. Az „állóvíz” azt jelzi, hogy nem igen. Vagy most majd meglátjuk, november 15-e után.
Harminc évig „kényszer párkányi lakos” voltam, és valamivel több, mint harminc éve a közéletben „nyüzsgök”, sikerült megismernem e városka lakóinak mentalitását, de inkább a közéletet alakító intézmények, szervezetek működését. Hát sosem volt semmilyen értelemben egy pergő város (ennek is meg van az oka – talán még a múltból).
Mint egykori járási székhely, jó hírű magyar gimnáziumával, alapiskolájával a környék fontos központja volt. Majd a hatvanas évek végén az erőszakos iparosítás, központosítás: 1960-ban elvitték a járási székhelyet Érsekújvárba, a szülészetet megszüntették, s minden, ami ezzel járt, megtette hatását. Egyetlen intézkedés sem ütközött soha különösebb ellenállásba, sem 1989 előtt (akkor nehezebben lett volna), sem 1989 után, amikor ok is lett volna, meg lehetőség is.
Az országban talán itt, az elsők között vonták össze a magyar gimnáziumot a szlovákkal, vitték el a szülészetet Érsekújvárba, s a már országos szinten híressé vált VADAS fürdőben cserélődtek a tulajdonosok. Ma egy épületben csak két helyiséget érdemlő múzeum másik felét más célokra használják, azaz egy szellemi központ megcsonkítása megtörtént, és sorolhatnám még tovább, mi minden ellen lehetett volna tiltakozni hangosan.
S négyévente bizony a lakosság újra és mindig megválasztotta a semleges nemzetiségű még 1990 óta most is jelölt polgármestert, akinek egy-két botrányos esete sem rontott az esélyein a múltban. S mindez történt olyan helyzetben, hogy mindig többségben voltak a magyar képviselők az önkormányzatban, sőt a legutóbbi választásokig az MKP képviselői voltak többségben. A számuk mára már (a legutóbbi választási időszakban) egy személyre zsugorodott.
Igaz ugyan, hogy két éve megújult az MKP vezetése, megifjodott, de voltak, akik csupán személyes okokból kihátráltak a pártból, menet közben függetlenítették magukat, de ami még szomorúbb, hogy a közéletből is, pedig alig-alig voltak benne addig is. Ugyanis egy akár városi, akár vidéki képviselőnek minimum kötelessége lenne, hogy a kulturális rendezvényen, egyéb társadalmi eseményeken, helyeken is megjelenjen, hogy ne csak a szűk lakókörzetében kísérje figyelemmel a dolgokat.
Ezt jogosan várják el nemcsak a szervezők, de a választók is. Például a kulturális bizottság elnökét még kulturális rendezvényen nem igen látta a párkányi közönség, inkább pártja honlapján, vagy a megyei és országos választási listáról ismerheti őt a város lakossága. Az egyetlen magyar civil szervezet taglétszáma 400-500 körül mozgott még évekkel ezelőtt. Most nem tudni mennyi, de tagságának 10 %-a sincs jelen az évente egy vagy két Csemadok által szervezett rendezvényen, még az évzárón sem. A közömbösség itt is maximális.
Az egyetlen magyar alapiskola és a vegyes szakközépiskolák diákjai és pedagógusai sem vesznek részt a városi rendezvényeken. A közel száz pedagógus közül közéleti tevékenységbe nagyon kevés kapcsolódik be. Pedig kulturális programból – s az utóbbi időben a művelődési ház szervezésében is van választék. Olykor mégis úgy tűnik, mindenki teszi a dolgát a maga kis szemétdombján, mit sem törődve a másik által szervezett rendezvényen.
Hiányzik az egészséges lokálpatriotizmus, a várost a 20-30 éve a környékbeli falvakból beköltözött lakosság, tisztelet a kivételnek, nem érzi magáénak.
Igaz, mint említettem a város vezetése sem tesz ennek érdekében egy lépést sem. A város polgármestere az utóbbi öt évben még a nemzeti ünnepeket is legtöbbször Esztergomban tudja le, az esztergomi emlékműveknél helyezi el a város koszorúját. Helyben alig, vagy soha. Hat ország kisebb-nagyobb városával van kapcsolata az önkormányzatnak (lengyel, magyar, olasz, erdélyi, délvidéki, csehországi), de ezek a kapcsolatok is legtöbbször kimerülnek a delegációk látogatásában.
Nincs fórum, ahol a helyi lakos hallhat valamit a városról, jelenéről, jövőjéről. A kapcsolatok sem egészségesek, az utóbbi időben iskolák, intézmények, civil szervezetek közötti ellentétektől hangos a hazai sajtó.
Valami nincs sehol…. Akinek netán más igénye van, átmegy Esztergomba, vagy a versengő utazási irodák által szervezett budapesti színházi előadásra iratkozik be. A párkányiak, úgy tűnik, maguk adják fel magyarságukat, és megmutatkozik igénytelenségük, nincs szükségük a változásra. Nincs szlovák magyar viszály, de nem azért mert van egy Szlovák – Magyar Baráti Egyesület, hanem mert itt mindenki beletörődik mindenbe. S ez sajnos kihat és jellemző a környékbeli eddig még mindig magyar kisebb-nagyobb falvakra is. Hogy ez miért van így, tényleg rejtély marad?
Dániel Erzsébet, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”49195″}
