A Slovan ultrajobbos szimpatizánsai tüntettek Pozsonyban a kormányhivatal épülete előtt. Követelték Igor Matovič lemondását arra hivatkozva, hogy nem értenek egyet a koronavírus-járvány terjedése elleni intézkedéseivel. A tüntetők több …
BM
-
-
Megállapítást nyert, hogy egy átlagos szlovákiai család bevétele egy ötödét élelmiszerekre költi, illetve kénytelen költeni a magas élelmiszerárak miatt. Szlovákia ebben a tekintetben is elmarad az európai átlag …
-
A szlovák belügyminisztérium a koronavírus-járvány súlyosbodása miatt tábori kórház építésére készül a Lešť-i Katonai Kiképző Központ területén. Erről Martina Kovaľ Kakaščíková, a honvédelmi tárca szóvivője tájékoztatott. Jaroslav Naď …
-
Ján Budaj környezetvédelmi miniszter a jelenlegi körülményekre és hiányosságokra hivatkozva kéri a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium képviselőit, hogy Brüsszelben a tárgyalások során nyomatékosan szóljanak Szlovákia környezetvédelmi és mezőgazdasági …
-
Az idei nyári szezonban a Rimaszombat melletti kurinci fürdőben 71 000 látogató élvezte a fürdőzést. A Rimaszombati Városi Önkormányzat szerint ennek köszönhetően a fürdő bevétele 366 000 euró …
-
A település élén harminc éve Halász Márta polgármester asszony áll, aki tisztségében amit lehet megtesz falujáért, hogy élhetővé, a lehető legkellemesebb lakóhellyé tegye azt maga és népe részére. …
-
Sokat hallunk, olvasunk a zöldség és gyümölcs egészségvédő hatásáról. Arról azonban már kevesebbet, vagy egyáltalán semmit, hogy az állam mennyire támogatja, de inkább elhanyagolja a termelőket. A Szlovák …
-
Ma a kormányhivatal épületében Igor Matovič kormányfő találkozón fogadta Forró Krisztiánt, az MKP elnökét és Berényi Józsefet, a párt alelnökét, a kormányfő tanácsadóját. A találkozó apropóját mondhatnánk, hogy …
-
A vonatok átlagos sebességének felgyorsításával, akár 140 kilométeres óránkénti, lakott területen pedig 80 kilométeres óránkénti sebességre, megduplázhatnák a vonaton közlekedő utasok számát. Ez pedig 150 milliós utasszám lenne …
-
A szlovákiai vállalkozók véleménye szerint a kormány jelenlegi szigorításaiból az szűrhető le, hogy semmit sem tanultak a koronavírus-járvány első hullámának tapasztalataiból. A Szlovákia Vállalkozók Társulásának sajtóértekezletén a társulás …

