Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Nemeshodosi Nagy Lakoma – szombati program

augusztus 14, 2021

Idén tizenegyedik alkalommal kerül megrendezésre a már hagyományossá vált Nemeshodosi Nagy Lakoma, mely ezúttal augusztus 13-án és 14-én várja vendégeit. A sokak által ismert Joli néni remek programot állított össze, már alig várja, hogy találkozzon a Lakoma vendégeivel.

A község és a Klikk polgári társulás – illetve idén a Joli néni – által közösen szervezett rendezvény évről évre felhívja a figyelmet az aktívan együtt töltött idő jelentőségére.

A pénteki előest után, szombaton, augusztus 14-én kezdetét veszi a Nagy Lakoma! Ahogyan az utóbbi két évben, úgy idén is Fut a falu Ádámkáért. A felnőttek férfi és női kategóriában 5 kilométeres távot tesznek meg, a legkisebbek pedig 200 métert futnak le. A résztvevők frissítőjéről és belépőjegyéről a rendezőség gondoskodik.

A nevezés a helyszínen történik, reggel 8 és 9 óra között. A nevezés becsületkassza alapú, a jótékonysági futóverseny teljes bevétele Méry Ádám rehabilitációjára lesz fordítva, aki myotubuláris myopáthia nevű, izomgyengeséggel és légzési nehézségekkel járó öröklődő genetikai betegséggel küzd.

A program része lesz természetesen egy főzőverseny, ami nélkül szinte már nem is lenne igazi a Lakoma. A minimum három-, maximum öttagú csapatok a pörköltkészítési tudományukat mutathatják meg. Reggeltől délig rotyognak majd a finomságok, hogy ebédre falatozhasson a zsűri.

Focirajongók figyelem, a Focikupa sem marad el! Kispályás fociban 4+1 fős csapatok mérkőznek meg egymással.

A sorban továbbá helyet kap egy újdonság is, mégpedig egy Csilievő verseny. Utóbbihoz a dunaszerdahelyi chilis fiúk biztosítják a csípős falatokat. A versenyzőknek hétféle, különböző erősségű paprikát kell elfogyasztaniuk.

Tomi és Zoli kiskertjéből Feferóni, Jalapeno, Thai Red Chili, Cayane Pepper, Habanero, Mogura Scorpion és Carolina Reaper is kerülni fog az asztalra. A végére csak egy maradhat, így kiderül, ki a környék legnagyobb „pléhpofája”. Persze azért a rendezők sem szívtelenek, tejet mindenképpen biztosítanak a bátor versenyzőknek.

A versenyekre a 0917 175 910-es telefonszámot hívva Fitos Marikánál lehet jelentkezni.

A Nagy Lakoma napján Hodosba látogatókat korán reggeltől piac várja. Kistermelők, kézművesek, régiségkereskedők portékája lesz megvásárolható. Az árusok szintén Fitos Marikánál tudnak jelentkezni, a fentebb említett telefonszámon.

Ahogy eddig még soha, úgy a szervezők idén sem feledkeztek meg a lurkókról. Színes gyermekprogramokkal készülnek. Itt lesz a Glamour zenekar, a Kuttyomfitty Társulat, sőt, még az önkéntes tűzoltók is. A lánglovagok megmutatják a gyermekeknek, hogyan zajlik a tűztámadás, amit aztán ők maguk is kipróbálhatnak. Ez még nem minden, a hodosi Kakadémia különféle játékokkal lepi meg a kicsiket.

Nézzük, mi zajlik majd a színpadon! A Hodosi nótakör nyitja meg a fellépők sorát, majd érkezik Slezák Erika vendégeivel, hallhatjuk a citerazenekart, utánuk Nagy Noémi és Cseh Tamás veszi át a stafétát. A Varkocs és a Megmaradásunkért Kultúrcsoport is helyet kap a műsorban. Este hét órakor pedig megérkezik a nap sztárvendége, Kökény Attila. Tőle Manuel veszi át a mikrofont, majd az AYFLY Family akrobatikus bemutatóját csodálhatjuk meg. Utánuk fog következni a Váradi Roma Café, végezetül pedig DJ Hoffman keveri majd a talpalávalót.

Ahogy megszokhattuk, a fellépések közötti szünetekben tombolahúzásra kerül sor, ahol értékes díjakat nyerhetnek a vendégek.

A szombati nap délután három óráig ingyenesen látogatható. Délután három órától a belépőjegy ára a helyszínen 10 euró lesz, míg elővételben 8 euróért kaphatók a jegyek. A szervezők ingyenes belépést biztosítanak a hodosi lakosoknak, illetve a 16 év alattiaknak.
Az elővételes jegyek július 1-től megvásárolhatók Fitos Marikánál a hodosi községházán, a dunaszerdahelyi MissQ üzletben, valamint a Csallóközi Idegenforgalmi Szövetség irodájában.

Gyere és lakomázz velünk Te is!

Az eseményt a Kisebbségi Kulturális Alap, illetve Nagyszombat megye támogatja.
A program részletes leírása megtalálható a nagylakoma.com weboldalon, illetve az esemény Facebook-oldalán (Nemeshodosi Nagy Lakoma).

Print Friendly, PDF & Email

Részletek

Dátum:
augusztus 14, 2021
Esemény kategória: