Nem késlekedett, rögtön két olvasópróbával indította az új évet a budapesti Thália Színház: január 6-án a Bűnözőzsenik című George F. Walker fekete komédia, 7-én pedig Ray Cooney közkedvelt …
Művelő
-
-
A Nagyfödémes községben élő és alkotó Száraz Pál neve nem idegen az olvasók számára. A Felvidék-szerte ismert szerző életútja és tevékenysége szorosan kapcsolódik a szülőföldjéhez, amely nemcsak otthont, …
-
A Szlovák Nemzeti Múzeum – A Szlovákiai Magyar Kultúra Múezuma Mikszáth Kálmán születésének 178. évfordulója alkalmából megemlékezéssel egybekötött koszorúzást szervez január 16-án. A vendégeket Jarábik Gabriella igazgatónő és …
-
A főiskolások, egyetemisták, doktoranduszok január 30-ig nyújthatják be pályázataikat külföldi nyári tanfolyamokon, nyelviskolákban és szakképzésben való részvételre. Választhatnak Csehország, Magyarország, Horvátország, Lengyelország, Szerbia, Szlovénia és Ukrajna között. Erről …
-
Egy karácsony előtti hideg hétvégén, advent örömvasárnapján látogattunk el Szőgyénbe, Felvidék egyik legősibb településére. Elmentünk a Kistemplom romjai mellett, megnéztük ismert szülötte, Pató Pál szobrát. Esztergom vármegye alszolgabírójának, …
-
Életművésznők a XX. században, avagy szamovár-szonáta dalokkal, négy tételben Selmeczi Bea újrateremti a Prozorov-lányok életét Csehov, Petrusevszkaja, Reza de Wet, Ulickaja és Szvetlana Alekszijevics alapján. Négy névnap, négy …
-
„Kuflik, Cidri és a nagy zsiráfmadár – Kortárs magyar nyelvű gyermekirodalmat a felvidéki könyvtárakba” címmel hirdette meg az esztergomi Helischer József Városi könyvtár a Könyvtári Intézetek Könyvtári kihívás …
-
Művelő
Január 1-jétől ingyenesen hozzáférhető 250 közkinccsé váló mű a Magyar Elektronikus Könyvtárban
Január 1-jétől ingyenesen, szabadon hozzáférhető és letölthető lesz 250 közkinccsé váló mű az Országos Széchényi Könyvtár Magyar Elektronikus Könyvtárában (MEK), ahová az év folyamán további alkotásokat is feltöltenek. …
-
A 20. századi és a kortárs magyar klasszikus zenére gyakorolt korszakalkotó munkássága és teljes életműve elismeréseként a zeneművészeti Wolf-díjas, valamint kétszeres Kossuth-díjas Kurtág Györgynek ítélte oda a közszolgálati …
-
Fantasztikus eseménnyel indul az új év Csábon. A HANG-ÁR sorozat keretében a Vadkerti Imre, Zsapka Attila, Sipos Dávid és Szűts István alkotta 10 éves Akusztik Quartet jubileumi koncertjére …