November második hétvégéjén a Lévától nem messze fekvő Gyűgyön gyűlt össze a lévai és környékbeli fiatal értelmiség. A Reviczky Társulás Ifjúsági Szakosztály szervezése és a Bethlen Gábor Alapkezelő …
Régió
-
-
Ahogy országszerte ünnepli valamennyi alapszervezet megalakulásának 70. évfordulóját, úgy ez Zselízen sem maradhatott el, ahol országos viszonylatban is kimondottan aktívnak tekinthető alapszervezet működik. Ennek értelmében a zselíziek kitettek …
-
A Rákóczi-emlékév alkalmából emlékünnepélyt tartottak Királyhelmecen. A Mécs László Polgári Társulás szervezésében megvalósult rendezvényen Mihályi Molnár László nyugalmazott tanár, költő, közíró tartott ünnepi beszédet. A rendezvény keretében átadták …
-
November 8-án, pénteken este a dunaszerdahelyi járásbeli Medvén a Csemadok idén újraalakult helyi szervezete vendégül látta a medvei gyökerekkel rendelkező Gubík Ágnes színésznőt. A rendezvényre nagy érdeklődés mellett került sor …
-
Séta II. Koháry István, a füleki vár utolsó várkapitánya nyomában – ezzel a programmal zárul az idei turistaszezon a losonci járásbeli Füleken. A sétára szombaton, november 16-án, 13 …
-
A kürti 22. számú Majer István cserkészcsapat mellett működő Kürti Cserkészszülők Klubja meghívására érkezett Magyaródy Szabolcs öregcserkész a felvidéki községbe, cserkészek, cserkészszülők, és civil érdeklődők körébe. A környező …
-
A Lévai járás déli részén, az Alsó-Garam és az Ipoly mentén 13 olyan település van, mely nem része a közvízellátó-hálózatnak. Ezek: Fegyvernek, Nemesoroszi, Peszektergenye, Garamsalló, Kisölved, Zalaba, Ipolypásztó, …
-
A kedvező, termékeny gazdasági ciklus vége felé jut eszébe a távol-keleti illetékeseknek (a kínai gazdaság növekedésének üteme is alaposan lelassult), hogy a jelentős logisztikai innovációt végrehajtsák. Hiszen a …
-
November nyolcadika az urbanizmus és várostervezés világnapja. Területtervezéssel foglalkozni a jövő perspektívája, nemcsak a városokban, de a külvárosi zónákban is. Mi sem lehetne aktuálisabb téma e napon a felvidéki magyarság viszonylatában, …
-
A frekvenciatanács 34 szabad frekvenciát bocsátott versenypályázatra. A frekvenciákért ősszel mindössze tíz jelentkező száll harcba. Köztük van az RTVS is, amely a Pátria Rádió javára jelentkezett be a versenybe. …

