Információs központot és múzeumot avattak Szádelő községben, amely mintegy bejárata a 3,8 km hosszúságú Szádelői-völgynek. A létesítményt a kihasználatlanul álló egykori iskola épületében hozták létre, és a továbbiakban …
Kassa megye
-
-
A 101. díjátadó ünnepségen két személy, két művészeti együttes és két nemzeti jelkép került be az Aranykönyvbe, a magyar szellem láthatatlan múzeumába, ahogyan az 1995-ös alapításkor az akkori …
-
A kassai ma Úsmevnek, egykor Mosoly Mozgónak nevezett mozi Magyarország Kassai Főkonzulátusával karöltve tavaly magyar filmművészeti miniszemlét rendezett. Idén viszont megrendezi a Magyar Filmek Fesztiválját Kassán március 17-19. …
-
Még az idén megkezdődik Abaújszántó cekeházi városrészében a Patay-kastély felújításának első szakasza, erre magyar-szlovák együttműködésben 140 millió forintot fordítanak – hangzott el a romos műemlék előtt tartott sajtótájékoztatón …
-
A Kassa megyei önkormányzat ülésén a képviselők két óra hosszáig minden egyébről tárgyaltak, de a költségvetés témáját kerülgették, mint macska a forró kását.
-
A Kassa megyei önkormányzat valamennyi, azaz 13 bizottsága elnöki posztját immár betöltötték. A képviselők a póttagokat is megválasztották. A megyének alelnöke továbbra sincs.
-
A jobboldali koalíciót erősítő MKP-s jelölt javára és a smeres Ján Šimka hátrányára dőlt el a február 14-i sorsolás. Ondová Reiter Flóra ma vette át a hivatalt, és …
-
A Kassa Megyei Önkormányzat első rendes ülésére január 9-én került sor. Renáta Lenártová (SMER) és Karol Pataky (HÍD) javaslatára az ülés 15 percen belül véget is ért.