Magyarország továbbra is küzd a Beneš-dekrétumok ellen, ugyanakkor baráti, együttműködésen alapuló magyar–szlovák kapcsolatok mellett nehezebb politikai eszközökkel éket verni a két nemzet közé, és az érzékeny kérdésekre is …
Magyar Szövetség
-
-
Peter Pellegrini szlovák köztársasági elnök ma aláírta a Büntető törvénykönyv módosítását. Az államfő a döntést követően kijelentette: a módosítás tartalmáért teljes mértékben a javaslatot kidolgozó kormány, valamint az …
-
A Magyar Szövetség december 20-án, szombaton fáklyás felvonulást szervezett Dunaszerdahelyen az egy héttel korábban elfogadott, a felvidéki magyar közösséget jogtipró módon érintő büntető törvénykönyvi módosítás ellen. Az „Ártatlanság …
-
Itt és Most
Fáklyákkal a kollektív bűnösség ellen – megtartották az „Ártatlanság menetét” Dunaszerdahelyen
A Magyar Szövetség december 20-án, szombaton fáklyás felvonulást szervezett Dunaszerdahelyen az egy héttel korábban elfogadott, a felvidéki magyar közösséget jogtipró módon érintő büntető törvénykönyvi módosítás ellen. Az „Ártatlanság …
-
A Beneš-dekrétumok magyarellenes jogfosztásával szemben állunk, Gubík László és a felvidéki magyarok mögött – írta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pénteken a Facebook-oldalán. A nemzetpolitikáért, nemzetiségpolitikáért, egyházpolitikáért és egyházdiplomáciáért felelős …
-
A Beneš-dekrétumok mai alkalmazása súlyosan sérti az európai alapértékeket – erről beszélt Tárnok Balázs jogász, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) alelnöke a Pátria Rádió szerda reggeli műsorában. …
-
Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár Facebook-bejegyzésben reagált az elmúlt napok felvidéki fejleményeire, hangsúlyozva: a magyar kormány továbbra is támogatásáról biztosítja a Magyar Szövetséget, annak elnökét, Gubík Lászlót, valamint …
-
A szlovákiai magyarokat biztonsági kockázatnak tartó volt miniszternél, Káčernál verte ki a biztosítékot Gubík László felszólalása a keddi ellenzéki tüntetésen. Rövid külügyminiszteri tündöklését annak idején a pártpolitikától való …
-
Itt és Most
Gubík László a tüntetésről, a politikai határvonalakról és a felvidéki magyar felelősségről
„Ha van lehetőség arra, hogy a legszélesebb szlovák nyilvánosság előtt elmondjuk a sorskérdéseinket, politikai céljainkat, akkor megengedhetjük-e magunknak, hogy ezzel ne éljünk?” – ezzel a kérdéssel foglalja össze …
-
A Magyar Szövetség december 20-án, szombaton fáklyás felvonulást szervez Dunaszerdahelyen. Az ártatlanság menetét a felvidéki magyar közösséget jogtipró módon érintő Btk. törvénymódosítása hívta életre. A fáklyás felvonulás …

