A következő hetekben a V4-es országok szintjén lesz a benzin és a gázolaj ára Szlovákiában, és lényegesen olcsóbb lesz, mint Ausztriában – jelentette ki kedden Robert Fico (Smer-SD) …
Robert Fico kormánya
-
-
A belügy-, a pénzügy- és a munkaügyi minisztérium hatáskörébe tartozó állami szervek, valamint más intézmények rendszeres ellenőrzéseket végeznek majd a nem kormányzati nonprofit szervezeteknél. Elsősorban a működésük törvényi …
-
A csütörtök délutáni szavazáson elutasította a parlament a kormány elleni ellenzéki bizalmatlansági indítványt. A jelenlevő 139 képviselő közül 60-an szavaztak az indítvány mellett, 79-en ellene, nem tartózkodott senki. …
-
Tibor Gašpar (Smer-SD), a parlament alelnöke bízik benne, hogy a kormánykoalíció kitölti a teljes kormányzati ciklust, bár beismeri, hogy ez nem lesz problémamentes. A TASR hírügynökségnek adott interjúban …
-
A kormányfő tartalékalapjából idén körülbelül 640 ezer eurót kaptak a települések, de a pénz java kormánypárti vezetésű önkormányzathoz került. „Például Nagymihály, ahol kormánypárti a polgármester, 70 ezer eurót …
-
Itt és Most
Katolikus szervezetek nyílt levélben tiltakoznak Szlovákia alkotmánymódosítás miatti szankcionálása ellen
A Fides et Ratio Alapítvány és más civil szervezetek Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének címzett nyílt levelükben adnak hangot tiltakozásuknak a szlovák alkotmány módosítása kapcsán …
-
Hétfőn feljelentést tett az SaS a Legfőbb Ügyészségen több kormánypárti politikus idén januári kijelentései miatt, melyek szerint puccs fenyegette Szlovákiát. A párt hétfőn a Legfőbb Ügyészség előtt tartott …
-
Az államtitkárok számának csökkentését javasolja az ellenzéki SaS, mert ezáltal hatékonyabb lenne az államigazgatás, emellett olcsóbb is. A javaslatot már beterjesztették a parlamentbe. Elképzelésük szerint csak egy államtitkár …
-
Az ellenzéki képviselők nem járnak munkába, nem teljesítik kötelességeiket, de azt elvárják a kormánypártoktól, hogy segítsenek megnyitni például egy rendkívüli parlamenti ülést, amelyen a kormány valamelyik tagját szeretnék …
-
A költségvetési tervezet egyhangúlag történt elfogadása a kormányban jó hír az ország számára. Garantálja az egészséges és ellenőrzött államháztartást – jelentette ki a kormány pénteki rendkívüli ülése után …

