Kéthetes nyári szünet ismét standokon a Gömöri Hírlap, amely címlapon számol be a Rimaszombati Városi Képviselő-testület rendkívüli üléséről, amely a júniusban a szlovák parlament által elfogadott közlekedési törvény szellemében módosította a város parkolásra vonatkozó jogszabályát. A képviselők tudomásul vették az Oktatásügyi Minisztérium döntését is a Ferenczy István Alapiskola megszüntetéséről. Rimaszombatban tárgyalt a magyarországi Országos Cigány Önkormányzat küldöttsége a város és a Körzeti Hivatal vezetőivel, s elsősorban az oktatás és a foglalkoztatottság témáját tekintették át, de közös projekteket is szorgalmaztak. Szántó Sándor egy végtisztesség nélkül elhantolt hajléktalanra emlékezik, s beszélgetést olvashatnak Házik Zoltán pedagógiai asszisztenssel, aki a roma diákok által látogatott Dúsa utcai alapiskola fejlesztéséről nyilatkozik. Ott volt a lap munkatársa a feledi falunapon, s a lap olvasóit meghívja a július 26-án Bátkában megrendezésre kerülő III. Balogvölgyi Falvak Találkozójára. Mács Zoltán polgármester a falu terveiről számol be, s megtudhatjuk tőle, hogy állami támogatás híján főleg a kisebb horderejű beruházásokat próbálják megvalósítani. A nagybalogi focicsapat fölényesen nyerte meg az V. liga D csoportját, és a IV. ligában is szeretnének jól szerepelni, tudhatják meg a sportrovatból. Közlik a rimaszombati futballcsapat egész oldalas fotóját is. A lap kapható a régió standjain, a rimaszombati Tompa Mihály könyvesboltban és a postahivatalokban.
jdj