Március 21-én a Szlovák Köztársaság polgárai állmfőt választanak, a hivatalos kampány ma kezdődik. A Magyar Nemzet a Magyar Kolíció Pártja által is támogatott Iveta Radičovával készített interjút.
Januári közvélemény-kutatási eredmények szerint a felvidéki magyarok nyolcvan százaléka Iveta Radicovára, a pozsonyi ellenzék közös jelöltjére adja voksát a március 21-i szlovákiai elnökválasztáson. A megméretésen indul Ivan Gašparovič jelenlegi köztársasági elnök is, aki két kormánypárt támogatását élvezi. Iveta Radicová lapunknak adott interjújában egyebek mellett arról beszélt, hogy Magyarországot és Szlovákiát az őszinte párbeszéd, de legfőképpen a gyakorlati kérdések, így a mindkét országot, nemzetet érintő problémák rendezése hozza közelebb egymáshoz.
Merjünk jobbak lenni! – üzeni óriásplakátjain az embereknek. Ezzel egyben bátrabb kiállásra szólít. Miért érzi szükségesnek az ilyen jellegű biztatást?
– Számomra a bátorság emberi erény. Természetesen nem biztatok senkit veszélyek vállalására. Olyan bátorságra biztatok mindenkit, amely az új megoldások keresését jelenti. Olyan bátorságról beszélek, amelyik elvezet oda, hogy belenézzünk az igazság tükrébe, hogy megnézzük, hol tartunk és milyenek vagyunk. Olyan bátorságra gondolok, amely erőt ad új célok megfogalmazásához, ahhoz, hogy elmondjuk, milyen is legyen Szlovákia, s benne milyenek lehetnénk mi. A végrehajtó hatalmat tekintve inkább reprezentatív feladatai vannak a köztársasági elnöknek, abban azonban nincsenek korlátai, hogy tematizálja a közbeszédet és hasson a politikai elitre, formálja a politikát. A politika kötelessége, hogy megteremtse a polgárok számára a feltételeket aktivitásuk kifejtésére. Olyan polgári kezdeményezésekre gondolok, amilyennel Tőketerebesen az erőmű, Bazinban a szemétégető építése ellen léptek fel, vagy a Magas-Tátrában a fakitermelést akadályozták meg. De rengeteg más polgári társulásról, kormányon kívüli szervezetről is beszélhetnék, amelyek igyekeznek megvalósítani a szolidaritás elvét a mindennapi életben. Olyan önszerveződések ezek, amelyek célirányosan tudják megfogalmazni az önsegélyezés vagy a másokon való segítés elvét, és meg is találják a szükséges eszközöket hozzá.
– A magyar–szlovák viszony az elmúlt két évben többször is igen feszült volt, a dunaszerdahelyi labdarúgó-mérkőzésen történtek után pedig mélypontra süllyedt. Akkor ön Révkomáromba ment, hogy az ottani polgárokkal közösen hirdesse a „Szívvel a megértésért – a szélsőségesség ellen” gondolatot, és párbeszédre szólította fel a két ország vezető politikusait. Azóta több találkozó is volt. Van-e előrelépés?
– Előbb egy általánosabb veszélyről szólnék: annak vagyunk a tanúi, hogy a gazdasági és a vele párhuzamosan jelentkező energetikai válság éltető eleme a szélsőségességnek, a nacionalizmusnak, és ez hatalmas kihívás minden ország politikai képviseletének. Elengedhetetlen, hogy ezt a folyamatot csírájában fojtsuk el. Megengedhetetlen – és most már a szlovák–
magyar viszonyról beszélnék –, hogy ebbe a folyamatba még álproblémákat is belevigyünk. Jó tudni, hogy lezárult az értelmetlen tankönyvvita, vagy megoldódni látszik a pilisszentkereszti Szlovák Ház kérdése, hogy megvalósul az Ipoly-hidak közös felépítése. Ez az, ami közelebb hozza egymáshoz a két országot: a megfontoltság, az őszinte párbeszéd, de legfőképpen a gyakorlati kérdések rendezése, a mindkét országot és mindkét nemzetet érintő problémák rendezése.
– Az utóbbi időben többször is felmerült a szlovák–magyar történelmi megbékélés gondolata, ami kapcsán a francia–német mintát szokták emlegetni. Van-e valóságalapja az ilyen elképzeléseknek?
– Szociológusprofesszorként nagyra becsülöm a különböző szakágak tudósait, a történelmet a történészekre hagynám, a politikusoknak szerintem nem szabadna a vélt vagy valós történelmi sérelmekre építeni kapcsolataikat. Őszintén hiszem, hogy az 1989-es rendszerváltás megteremtette a lehetőségét annak, hogy mindenki elszámoljon a múlttal, a fasiszta és a kommunista diktatúrák okozta ferdülésekkel. Azt is hiszem, hogy a rendszerváltás esélyt adott arra, hogy teljesen más alapokra építsük kapcsolatainkat. S ha történelem, akkor a jószomszédi jövő építésében használjuk ki közös pozitív tapasztalatainkat. És közösen keressünk válaszokat korunk három nagy kihívására: a globális felmelegedés, az energetikai válság – amely Európa, de leginkább térségünk egyirányú kiszolgáltatottságából fakad – és a gazdasági válság kérdésére. A közös és a kölcsönösen előnyös válaszok megfogalmazása lehet a bizalomerősítés, a közeledés legjobb eszköze.
Szociológus
Iveta Radičová szociológusként vált ismertté Szlovákiában, a pozsonyi Comenius Egyetemen szerezte diplomáját, a rendszerváltást követően ott tanított, de dolgozott a Szlovák Tudományos Akadémia szociológiai intézetében is, miközben doktori, majd professzori titulust szerzett. A politikával 2005-ben jegyezte el magát, akkor lett a második Dzurinda-kormány szociális és családügyi minisztere. 2006-ban lépett be a Mikulás Dzurinda vezette Szlovák Demokratikus és Keresztény Unióba, jelenleg a párt alelnöke.
Neszméri Sándor, Magyar Nemzet
