A 2009-es elnökválasztás sok tanulsággal járt. Számunkra természetesen a magyar kártya volt a leginkább figyelmet érdemlő. Arról persze lehetne vitatkozni, hogy ez mennyire ért minket meglepetésként. Ebből a nézőpontból az elnöki székért versengők két pólusa között markáns különbség volt.
Ami inkább meglepő, hogy a magyar kérdés előfordult a koalíción kívüli oldalon is. Zuzana Martináková magát hivatalosan liberálisnak, azaz szabadelvűnek deklarálja. Ez az jelenti, számára teljesen közömbösnek kellene lennie a bőrszínnek, nemzetiségnek, vallásnak vagy szexuális beállítottságnak. Az ilyen kérdéseknek fel sem szabadna merülnie. Mégis, egy választási műsorban egyik ellenfelének, aki történetesen Iveta Radičová volt, felrótta, hogy az MKP-től pénzt fogad el. Tanulság, hogy Szlovákiában még a liberálisok is nacionalista húrokat pengetnek. Azzal, hogy a második fordulóban választóit nem kérte fel az ellenzék ringben maradt jelöltjének a támogatására nem csak azt mutatja, hogy nem tud különbséget tenni a demokrácia és a populizmus között, hanem azt is, hogy a nemzetiségi acsarkodás illetve a békés egymás mellett élés között sem.
Ez utóbbi kijelentés érvényes František Mikloško estében is. Már az is meglepő, hogy egy ilyen profi politikus egy előre borítékolható eredmény láttán nyűgösen visszavonult. Azzal viszont, hogy ő sem lát különbséget Gašparovič és Radičová között, a nemzetiségi kérdésről alkotott véleményét is mutatja.
Az MKP és felvidéki magyarság egyöntetűen kiállt Iveta Radičová mellett. Talán ki lehet jelenteni, hogy helyesen tette. Közötte és fő ellenfele, Ivan Gašparovič között, egyértelmű elvi és világnézeti különbségek vannak. E választás másik jellemzője, az övön aluli ütések kapcsán, szintén felbukkant a nemzetiségi kérdés. Amikor Radičová nevében autonómiát ígérő szórólapok jelentek meg, érdekes volt az elnökjelölt reakciója. Semmiféle autonómiát nem tud elképzelni Szlovákia területén. Természetesen figyelembe kell venni a kiélezett helyzetet. Bármilyen engedmény vagy megértés ebben a kérdésben lényegesen gyengítette volna megválasztási esélyeit, de a vehemencia, amellyel elhatárolódott, mindenképpen figyelemre méltó volt. Iveta Radičová ezek szerint elképzelhetetlennek tartja, hogy olyan országban éljen, mint Finnország, Olaszország, Spanyolország, vagyis olyan helyen, ahol működő nemzetiségi autonómiák vannak.
Volt olyan, aki korábban felhívta a figyelmet arra, hogy Iveta Radičová szintén megszavazta a Beneš-dekrétumok megerősítését. Akárcsak többi párttársa az SDKÚ-ból. Ebből a szempontból tehát nem számít kivételnek. Ha a demokrácia alapelvei szerint politizáló embert nézzük, valóban nem találunk kivetnivalót Iveta Radičovában. Ezért is tudta a felvidéki magyarság őszintén támogatni. Most viszont, a kampány és a várakozásokkal teli eufórikus hangulat elmúltával eljött az idő, hogy megnézzük és elemezzük minden lépését. Nem csak a kampányát egészben, hanem annak az MKP-hoz és a magyarokhoz való viszonyát. Tény, hogy Radičová bátran vállalta a magyarok támogatását, és az ilyen légkörben már ez is dicséretesnek számít. Arra viszont, hogy állampolgári jogok bármiféle különbségtételén túl, az egyéni jogok mellett valamilyen közösségi jogot is elismerjen, itt és most nem került sor. Ennek persze talán nem most volt az ideje. Most Iveta Radičová többet kért, mint amit adott.
Ezzel a választással valami tényleg változott. Az elnökválasztásba egy új generáció lépett be komoly esélyekkel. Remélni lehet, hogy lesz politikai jövője. A rosszabb változat az lenne, ha Radičová is idővel belesimulna a provinciális szlovák fél-demagóg közéletbe. Hogy ne így legyen, neki is tovább kell fejlődnie.
Felvidék Ma, HZs
