1987 óta minden évben Margonyán (Sáros) rendszeresen megemlékezünk Dessewffy Arisztid honvéd tábornok mártírhalálára. Korábban csak a prágai katonai attasé, vagy a nagykövet járt Margonyára, amiről a lapok utolsó oldalán egy rövid hír jelent meg.
Margonya (Marhaň) a Tarca-folyó völgyében fekszik, az Alacsony- Beszkidek déli részén. Két utat választhatunk a majd 950 lakosú település megközelítéséhez. Eperjesről Bártfa felé vesszük utunkat (545-ös) és Raszlavicánál (Raslavice) letérünk Giráltnak (Giraltovce) és 13 km megtétele után megérkezünk célpontunkhoz, ahol a település közepén leparkolhatunk. A másik útvonal Girálton keresztül vezet (18-as, majd Lipnikpuszta /Lipníky/ után a 73-as út). Girálton a templom előtt térünk le balra és 10 km megtétele után megérkeztünk.
A települést 1277-ben említik először (Margan), amikor még több nemes tulajdonában volt. 1299-től a somodi Abáké. A 16. sz.-ban a Báthoryaké, azt megelőzően a Wernereké, majd a Soósoké és Bornemiszáké, végül a Dessewffyeké (18-19. sz.). Dessewffy Pál 1899-ben margonyai uradalmát Johann von Hohenlohenak adta el, aki a Dubinának nevezett erdőrészen kétemeletes kastélyt emelt, mely csatornázva volt, s 87+24 ablakkal rendelkezett. 1945-ben a lakosság a kastélyt széthordta és az anyagot saját építkezéseihez használta föl.
A Dessewffyek kastélya a 19. sz. első felében épült, előtte megyünk el, majd megkerüljük a klasszicista evangélikus templomot (1811-21), melyet egy imaház átépítésével alakítottak ki (érdekessége, hogy üvegablakain I. Ferenc József és Gusztáv Adolf svéd király szerepel), hogy a sírhelyet felkereshessük. Mögötte, az erdőszélen található a Dessewffy család neogótikus kriptája (1890), ahol Dessewffy Arisztid honvéd-tábornok nyugszik családjának más tagjaival együtt. A klasszicista kápolna építésénél a reneszánsz kastély (1518) anyagát használták föl. Sírja 1987 október 6-a óta a kelet-szlovákiai magyarok zarándokhelye. Sajnos mivel elhagyatott helyen áll, még a rendszerváltás előtt a koporsókat és földi maradványokat vandálok hányták szét. Mivel nincs pénz a helyreállításra, egyelőre a kripta ajtaja le van zárva. A kripta falán viszont Dessewffy Arisztid emléktáblája nyert elhelyezést.
A család őse Szlavóniából származott, ahol Csernek várát birtokolták. Cserneki Pál fia István használta először a Dewewewffy nevet a 15. sz.-ban. Hat fiúunokája közül, kik testvérek voltak, kettő Mohácsnál, másik kettő szintén a török elleni harcokban esett el. Dessewffy János, a megmaradt fívérek egyike, telepítette át Sáros megyébe a családot, mely idővel a Szepességbe és Abaújba is eljutott. Sok jeles személyiség született e családban, akiket számontartunk.
Dessewffy Arisztid honvéd tábornok, az aradi vértanúk egyike ennek a családnak nem grófi ágában született Ósvacsákányban (Abaúj) 1802. július 2-án. Húsz évi szolgálat után 1839-ben mint kapitány leszerelt. Megházasodott és gazdálkodott. Felesége és gyermekei azonban meghaltak. A szabadságharc kitörése után, 1848. szeptember 22-től őrnagy a Sáros-megyei nemzetőrségnél. Novembertől részt vett a Schlick elleni harcokban. Novembertől honvéd alezredes, dandárnok a felső-tiszai hadtestben. A második kassai csatában (1849.I.4.) ő vezette a bal szárnyat s neki, meg a lengyeleknek volt köszönhető, hogy nem fejvesztett menekülés lett a visszavonulásból. 1849. február 13-tól ezredes és hadosztályparancsnok. Részt vett a tarcali (1849.I.22.), kápolnai (II.26-27.) és turai ütközetben (VII.19.). A tavaszi hadjáratban való részvételéért a Magyar Katonai Érdemrend III. osztályával tüntetik ki (IV.30.). A kápolnai csatában két tűz közé került, mégis kihozta csapatait. A turai ütközetben három századnyi huszárral két orosz lovasezred közé szorult, de ismét kivágta magát! Április 30-tól az 1. lovashadosztály parancsnoka.
Közben 1849 májusában Eperjesen megtartotta eljegyzését Szinnyei Merse Emmával, s július 5-én Pesten összeházasodtak. Az oltár mellől szállt táborba, s hitvesét soha többé nem látta. Június 1-től tábornok, a 9. hadtest parancsnoka. Július elejéről a tiszai hadsereg, a hó végétől a Szeged környékén összpontosított fősereg lovasságának főparancsnoka. A Felső-magyarországi Hadsereg élén megkísérelte az oroszokat feltartóztatni június 18-án Kisszebennél (1860-ban titokban emlékoszlopot állítottak helyben ennek emlékére), két napra rá Héthársnál, majd 22-én Lemesnél és 23-án Somosnál. Így Józef Wisocki tábornok és Dessewffy sikeresen gátolták meg a cári csapatokat a gyors előrehaladásban. Többre nem futotta erejükből. Ügyes manőverezésük miatt tartott az intervenciós orosz csapatok útja a Kárpátoktól Kassáig két teljes hétig tartott.
Törökországba emigrálhatna, de szeptember 19-én Karánsebesnél megadta magát Franz Lichtenstein herceg altábornagynak, egykori barátjának és bajtársának, aki szavát adta, a fegyverletétel fejében enyhébb elbánást garantál számára. Mégis kötél általi halálra ítélték, de Haynau „kegyelemből” főbe lövette. A két főrangú tiszt emiatt összezördült. Haynau azzal vágta ki magát, hiszen ő enyhítette a büntetést.
A rokon Máriássy-család hagyománya szerint, Szinnyei-Merse Emma kegyelmet eszközölt ki férje számára, de későn érkezett Aradra. Haynau állítólag fölajánlotta neki, férje helyett mást menthet meg tetszése szerint a haláltól. Így volt-e, vagy sem, tény, hogy Máriássy János honvédezredes halálbüntetését 18 évi várfogságra változtatták, amiből 7 évet töltött le.
Dessewffy Arisztid 1850 tavaszáig feküdt az aradi sáncokban. Testét a család titkon ásatta ki az aradi vár sáncainál, majd kénytelen volt felnégyelni és így szállították Eperjesre, majd Margonyára, ahol a tetemet azonosították. A margonyai kertben temették el. Amikor három év múlva megépült a családi kripta, ott helyezték örök nyugalomra.
Irányi Dániel, Felső-Magyarország kormánybiztosa így jellemezte őt:
„Dessewffy akkor 44-45 esztendős lehetett. A középnél valamivel magasabb termetű, vállas s kissé hízásra hajlandó erőteljes alak. Tar koponyája alatt halántékait világos szőke haj fedte, hasonló színű szakálla és nagy bajusza katonás külsőt adtak neki, melyet azonban kék szemének szelíd tekintete mérsékelt. Gyakran találkozván vele, nemcsak nyájas és mívelt modoráról, hanem egyszersmind hazafias érzelmeiről győződtem meg.”
Felvidék Ma, Balassa Zoltán
Képek a Képgalériában
