Betiltott népnek betiltott nyelvén, István királynak megmaradt örökén…” Mindannyian ismerjük a vers folytatását, mely tiltakozás a nyelvtörvény ellen. Tények és bizonyítékok a felvidéki kisebbség megtervezett beolvasztására a múltban s a jelenben, avagy létezhet-e még magyar jövő a Felvidéken?
Komárom vármegyében, pontosabban járásilag felosztva régi elnevezése szerint: a Rendezett tanácsú városban 1910 -ben népszámlálást végeztek. Trianon előtt 10 évvel, 19 391 lakosa volt Komáromnak. Ebből 88% a magyar (17 088) és 756 vagyis 4% volt azon személyek száma, akik szlováknak vallották magukat. De éltek még a Magyar Királyság városában németek, ruszinok, horvátok, szerbek, és lengyelek is. A város latin elnevezése Comaromensis volt, ahol a 18 században több szlovák és német nemzetiségű embert telepítettek a Duna mellett elterülő magyar földre. Ezekben az időkben létezhettek szlovák illetve német tanítási nyelvű alapiskolák is és bár a magyar kötelező nyelv volt Mária országában, mégsem szabályozták azt nyelvtörvénnyel és pénzbüntetéssel. Továbbá tudnunk kell azt is, hogy szó sem volt erőszakos magyarosításról mivel a Trencsén vármegyéhez tartozó, Alsóhidas nevű magyar fennhatóság alá tartozó faluban, 508 [97%) szlovák nemzetiségű lakos élt a maradék 3%-ot németek alkották. Bár faluról van szó és a mostanában a szlovák rész által gyakran hangoztatott „magyarok által történő magyarosításnak” ellentmond, hogy egyetlen egy magyar nyelvű ember sem élt az előbb említett községben. De nem éltek még magyarok Alsóboróban, Alsókocskócon, Alsótizsényen, Babkón és a teljesség igénye nélkül a Turóc vármegyéhez tartozó Alsókálnokon sem, ahol megemlítendő, hogy 100% -os volt a szlovákok száma.
Viszont a Beneš-dekrétumok által történő erőszakos „reszlovakizáció”, mely azt az elvet vallotta, hogy az államalkotó magyar nemzet valójában szlovák s aki ezt elismerte, megtarthatta földje egy részét és szlovákként élhetett tovább elrabolt szülőföldjén, még a mai napig is életben van az EU hathatós asszisztálásával. Az akkori kegyetlenséget tükrözi egy 1946. november 21-én a prágai Meghatalmazott hivatalában este 18 órakor kelt jegyzőkönyv, melyben többek közt ez áll:
Kedden, november 19-én nem volt szabad senkinek sem elhagyni a házát. E napon történt az erőszakos elhurcolás. Az elhurcolás során az ellenállást a legbrutálisabb módon törték meg, az ellenállókat puskatussal összeverték és összekötözték, a passzíve viselkedőket pedig megragadták és erőszakkal, puskacsővel kényszerítették a teherautóra, amely beállt az udvarra. Az emberek után hajigálták holmijaikat és kevés élelmiszert, amit éppen kéznél találtak. Nem voltak tekintettel a betegekre és csecsemőkre sem. Egy ötnapos gyermeket a legszívtelenebb módon ragadtak ki a bölcsőből és tettek teherautóba, utána pedig az anyát hurcolták és rakták fel.
(Panaszosok: Szaller Lajosné, Bobiák Flórián, Béres István, Friedrich Lajosné, Szombat Lajosné, Szombat Lajos, Takács István, Kollárovits József).
A háború után vagonokkal történő kitelepítések és a bizonyított erőszakos szlovákosítás, célja a magyarság teljes beolvasztása vagy azok „visszatelepítése” Magyarország területére. A magyarság szinte teljes megszűnését eredményezték a Benes dekrétumok több városban, ilyen volt Guta is, honnan 1947-es adatok szerint az akkor meg községként nyilvántartott nagyobb magyar faluból, 1767 magyar ajkú lakost Csehországba s a megmaradt további 2000 őslakos parasztembert Magyarországra deportáltak, így Gúta (Kolárovo) a háború után már csak az emlékekben élt úgy, mint egy Csallóközi magyar település.
Ugorva az időben a rendszerváltozás utáni Csehszlovákiában találjuk magunkat, ahol a felvidéki magyarság száma 3,8% mely a 15 milliós kommunista országban 450 000 magyart jelentett. Ez az egyetlen adat, amely még elfogadható. Bár településekre lebontva ekkor sem volt rózsás a helyzet. Komáromhoz visszakanyarodva a magyar lakosság száma [64%] vagyis 23 745 volt, ellenben a Garam völgyében fekvő Léva varosával, amely történelme kizárólag magyarokról mesél. Dobó István itt varkastélyt épített, illetve ebben a varosban található még a mai napig a Lévai várrom. Összehasonlításul Bars vármegye volt székhelye az 1910-es népszámlálás alapján teljesen magyar városnak számított. 9675 lakosából 8752 magyar, 688 szlovák és 199 német volt. A kitelepítésék hatására a magyar lakosság aránya (köszönhetően az előre eltervezett beolvasztásnak) 89%-ról 12%-ra esett vissza. És ami a legszomorúbb, hogy ez a szám még ha növekedett is a Csehszlovák kormányzás alatt, Léva menthetetlenül szlovák varossá vált, hol az 1991-es adatok szerint [83%] vagyis 28 126 személy vallotta magát szlovák nemzetiségűnek és csupán 10% magyarnak. Hozzá kell tenni viszont azt is, hogy ehhez hozzájárultak a magyar iskolák tömeges bezáratásai is, amelyekre az újonnan alakult, Meciar vezette szlovák kormány építette asszimilációs programját.
A legutóbbi adatok szerint Léva lakosságának túlnyomó része szlovák nemzetiségű vagy annak vallja magát.
10 év után a 91-es népszámláláshoz viszonyítva a magyarok száma bár nem fogyott de nem is nőtt. Ami [85%] -ban szlovák és csupán 12% magyar nyelvű embert jelent.
A szlovák kormánypolitika bár fiatal, mégis a múltban már jól bevált módszert folytatja, a jelenlegi Európában megengedett „normák” szerint. Az asszimilációs folyamat észrevehető több városban, van ahol 10%-os csökkenés tapasztalható, s a magyar emberek száma rohamosan fogy, van ahol meg ennél is nagyobb aranyú a beolvadás. A nagyobb városokban, mint Galánta és Szenc, nyolc év alatt majd 15%-al csökkent a magukat magyar anyanyelvűként feltüntető emberek száma. S bár kézzelfogható a Slota kormány magyarellenes politikája, mégis önmagunk is teszünk azért, hogy 30 netalán 40 év múlva már csak szórványokban lehessen magyart találni a Felvidéken, azzal hogy szlovák iskolába íratjuk gyerekeinket és szélbe suttogó emberként hallatjuk szavunkat olyan előre megálmodott dolgok ellen, mint a nyelvtörvény, vagy a magyar iskolák ellen folytatott megkülönböztetés, mind anyagi mind erkölcsi téren. Megemlítendő az is, hogy 72 magyar iskola közül Fico kezdő kormánya egyetlen iskolának adott állami támogatást, ennek köszönhető például, hogy az Ógyallai zeneiskola magyarról kétnyelvűvé vált, és már szlovák illetve magyar nyelven is folyik ott tanítás.
„Vedd el a nemzet nyelvét, s a nemzet megszűnt az lenni, ami volt: nyom nélkül elenyészik, beleolvad, belehal az őt környező népek tengerébe.” Tolnai Vilmos nyelvész intő szavai emlékeztetnek minket arra, hogy nagy a baj. Ezek a számadatok csupán a felvidéki helyzetet mutatják be, de jellemző a Kárpát-medence bármely magyarok lakta területére.
Felvidék Ma, Szent Korona Rádió-Jozi
