Ha lenne parlamenti képviselete a szlovákiai magyarságnak, most azonnal kezdeményeznie kellene Daniel Lipšic rendőrminiszter leváltását posztjáról. Lipšic ugyanis nyilvánosan kijelentette, hogy államunk beveti speciális lehetőségeit saját állampolgárai ellen a célból, hogy megtudják, ki kapott közülünk idegen állampolgárságot.
Magyarán: az adófizetők pénzét arra akarják felhasználni, hogy állami szervek a saját polgáraik után kémkedjenek, azok után, akik nem akarják elveszíteni szlovák állampolgárságukat, ugyanakkor fel kívánják venni más állam polgárságát is.
Szépen vagyunk.
De a szlovákiai magyarságnak nincs igazi parlamenti képviselete, ráadásul azok az emberek, akik magyar szavazatokkal jutottak be a parlamentbe, ennek a hozzáállásnak majdhogynem tapsolnak. Bugár Béla pedig olyanokat mond a szlovák közszolgálati televízióban a magyar kormány címére, hogy az simán elmenne Robert Fico vagy Ján Slota ömlengésének is. Igen, ugyanarról a Bugár Béláról van szó, aki nagyon nehezményezte, hogy nem hívták meg őt a két nemzetpolitikai fórumra, a Máértra és a KMKF-re.
Erre varrjon gombot valaki, mondaná a pesti utca. Mert, ha igazi demokráciában élnénk, egy ilyen kijelentés után egyetlen miniszter sem maradhatna egy napig sem a helyén. Németországban pl. tavaly a köztársasági elnök, az idén a védelmi miniszter sokkal kevesebbért távozott.
Itt azonban csak legyintünk a dologra. S elmondjuk, mert tényleg fontos, hogy a belügyminiszter csak blöffölt. Szlovákiában egyetlen állami szervnek sincsenek eszközei, hogy bizonyítékokat szerezzen a magyar állampolgárságról. Szülőfalumban persze, Pista bácsi, a falu nagy mesélője ilyenkor emelte fel az ujját: naná, az ördög nem alszik. A többség viszont azt mondja: miféle országban élünk, ahol a belügyminiszter a saját állampolgárainak megfélemlítésével van elfoglalva? Ekkora bizonytalanságban régen élt a magyar Szlovákiában: s ez nemcsak az állampolgársági témára vonatkozik, hanem a növekvő létbizonytalanságra is, az államnyelvről szóló törvényben a magyar szavazatokkal bejuttatott képviselők által is újraszavazott büntetésekre, a Šándor Petőfik erőltetésére meg hasonlókra. Csúszunk – nem felfelé.
A javíthatatlan optimisták azt mondhatják: majd Radičová. Ő talán jobban megért bennünket.
Az elnökválasztás két fordulójában a magyar szavazók nagyon korrekt módon kiálltak mellette. Fico kormánya utána megváltoztatta az államnyelvről szóló törvényt, s mi az alkotmánybíróságra akartuk azt adni. Elmentünk Radičová után is, egy aláírásért. Elutasította.
Nincs más, mint amit tavaly is mondtunk: vagy összefogunk és összeszedjük magunkat, vagy kisimliznek alólunk és körülöttünk mindent. Arra várni, hogy majd mások kiállnak mellettünk és megvédenek bennünket, naivitás.
A szlovák sajtóügynökség a héten megkérdezte tőlem, mit szólok az állampolgárság körül kialakult patthelyzethez. Azt válaszoltam, hogy imádkozzon a kormánykoalíció, hogy az EU ne minősítse át a jelenlegi EU-állampolgárságot másodlagos szintről elsődlegesre, nemzetállami szintűre. Akkor ugyanis a jelenlegi jogrend szerint Szlovákia minden polgárától meg kellene vonni a szlovák állampolgárságot, s mi lennénk a világ első állama, amely saját polgárai nélkül létezne. Legalább valamiben világelsők lennénk, nemde?
S közben a Balkánnak nincsenek kifogásai: Romániában, Szerbiában minden gond nélkül, tömegesen vehetik fel a második (harmadik vagy negyedik) állampolgárságot. Aki akarja, így tesz, aki nem akarja, nem. Mindenki maga dönti el, ez így korrekt.
S közben mit hallok a Magyar Rádióban? Egy romániai magyar nyilatkozó azt mondja, nem szeretnénk, ha Románia bizonyos kisebbségi megközelítésekben Szlovákia szintjére süllyedne.
Nna, meglennénk. Most már csak két kérdésem lenne. Csak én érzem magam furcsán, amikor a szlovák és a néha a magyar külügyminisztérium berkeiből is azt hallom, hogy nagyot javultak a szlovák-magyar kapcsolatok? Egy olyan, hivatalosan átküldött szerződéstervezettel az állítás horizontján, amely teljes komolysággal azt javasolja a magyar kormánynak, hogy évente egyszer cseréljék ki az állampolgárságot kapott egyének névsorát? Ez az a minőségileg új szándék, amelyet pontoznunk kellene?
S ne csak másokra mutogassunk. Tavaly nagy visszhangot váltott ki az a hír, hogy egy felmérés során nagyon sok magyar válaszolta azt a kérdezőknek, hogy büszke hazájára, Szlovákiára. Megmondaná legalább egy válaszadó, aki a tavalyi ankéton Gyárfášováéknak ezt válaszolta, hogy miért adott ilyen választ?
Csáky Pál
