Nagycsütörtök – Jézust vagy Barabást? Barabást! – A tömeg szava most sem bizonyult Isten szavának! Harangszó vezeti fel nagycsütörtök eseményeit.
Érted szól a harang! Hív, hogy jöjj Te is velünk, és kísérjük el együtt a Győztes Áldozatot, a Szenvedések Férfiját, Jézust, a nagyheti úton. Hív a harangszó, hogy győzelmének és áldozatának szellemi-lelki javaiban Te is részesülj, s a képzeletbeli út végére kissé boldogabb légy, mint annak előtte. Érted szól a harang, a Te lelkedért. Emlékeztet arra, hogy támaszt találhatsz Jézusban, amikor elérkezel majd a Te Gecsemáné kertedbe, amikor elhagynak, amikor szembe kell nézned saját kis és nagy haláloddal. Örök társra találhatsz Jézusban, aki veled marad, amikor megaláznak, kigúnyolnak, amikor sorsod golgotai keresztje feltűnik előtted. És az Ő emelő karjának, idő fölötti szíve kifogyhatatlan szeretetének köszönhetsz örömöket, áldásokat, minden jót, amit pontatlan fogalmazásodban „az élettől kapsz”! Érted szól a harang, mert érted történt minden a nagyhéten!
(NARRÁTOR) A tömeg egyre hangosabban követelte a rablógyilkos Barabás szabadon bocsátását. Pilátus engedett a végzetesen rosszul döntő tömeg nyomásának. Mint annyiszor a történelemben, a tömeg szava most sem bizonyult Isten szavának.
(IGEOLVASÓ) Amikor Pilátus látta, hogy nem ér el semmit, sőt a forrongás még nagyobb lesz, vizet hozatott, megmosta kezét a sokaság szeme láttára, és így szólt: Ártatlan vagyok ennek az igaz embernek a vérétől… Akkor szabadon bocsátotta nekik Barabást, Jézust pedig megostoroztatta és kiszolgáltatta, hogy feszítsék meg. (Mt 27,24kk)
(NARRÁTOR) Mennyei Atyánk! Te megengedted, hogy az Ártatlant bűnös emberek ítéljék el. A felette kimondott ítélet önmagunk ítéletévé lett. Eleven szén minden nemzedék és nemzetség fején. Uram, Jézus, ha majd egykor eljössz ítélni élőket és holtakat, Pilátusokat, Heródeseket, Kajafásokat, Barabásokat, Pétereket és Júdásokat, tömegembereket és írástudókat, bölcseket és tudatlanokat, hóhérokat és áldozatokat, add értenünk, de legalább elfogadnunk ítéleteidet. Taníts meg minket felismerni és elítélni mindezeket – önmagunkban, s hálásan elfogadni, hogy ha lehetünk szelíd „kis” Jánosaid…- kegyelmedből. Fájdalmak Férfija, Győztes Áldozat, Légy irgalmas hozzánk! Kyrie eleison, Uram, irgalmazz, Christe eleison, Krisztus irgalmazz! Kyrie eleison, Uram irgalmazz!
(IGEOLVASÓ) Akkor a helytartó katonái magukkal vitték Jézust a helytartóságra, és köré gyűjtötték az egész csapatot. Levetkőztették, bíborszínű köpenyt adtak rá, tövisből font koronát tettek a fejére, nádszálat adtak a jobb kezébe, és térdet hajtva gúnyolták őt: Üdvözlégy, zsidók királya! Azután leköpték, elvették tőle a nádszálat, és a fejéhez verték. (Mt 27,27-30).
(NARRÁTOR) Az emberekben rejtőzködő fenevad feltápászkodott és kimutatta foga fehérjét. A falkaösztöntől feldobva, még a leghitványabb ember is leköpheti Jézust. Majd saját ruhájába öltöztették, vállára tették a keresztet, és elindították a vesztőhely, a Golgota felé.
Ó, KRISZTUS, LÁTTAM SZENVEDÉSED – Ó, Krisztus, láttam szenvedésed, S borzongásom véget nem ért, Jaj, hogy halálkín lett a részed Érettem, árva bűnösért. A természet velünk zokogja Halálodért fájdalmait, Elbújt a nap, gyászukba rogyva Siratnak választottaid. Szent áldozat, tedd, meg ne szűnjünk Kereszten látni tégedet! Szent véred mossa csak le bűnünk, Lelkünk előtt az tár eget. Jóságod mély és mély a hála, Amellyel hozzád fordulunk; Bűnünkért mentél kínhalálba, Egyetlen Megváltó Urunk.
(Bastie Bertalan gyönyörű lelki énekét is Áprily Lajos fordította magyarra nagy műgonddal, Református Énekeskönyv 343. dicsérete)
(NARRÁTOR) És számunkra mit jelent Jézus Krisztus engedelmessége? Túrmezei Erzsébet versével gondolkodjunk el ezen a nagycsütörtökön arról, hogyan tudjuk mi elfogadni az elrendelt utat, és követni a mennyei Akaratot?
A LEGNEHEZEBB KÉRÉS – „Legyen meg a Te akaratod!” Ha elkerülnek gondok, bánatok, könnyű kimondani. De ha nehéz órák jönnek, s az öröm ködbe vész? Ha a szív vérzik, a lélek zokog, ha éjszakának tűnnek nappalok, eltördelni mégis a mondatot, hogy „legyen meg a te akaratod!”? Inkább sikoltanék: „Atyám, ne, ne! Miért kell ennek így történnie? !” Szívem keserű lázadásba jut, ha érthetetlen előtte az út. Sírva tesz fel kínzó kérdéseket: „Én Istenem, hát ez a szeretet? !” Aztán elcsitul: „Bocsáss meg, Atyám! Te szeretsz engem híven, igazán. Kínban vergődő szívvel is tudom: Te vezetsz engem a legjobb úton. Ellenemre is véghezviheted, de szívem attól nem lesz csendesebb. Taníts meg hát szívből kiáltani ne csak szájjal, de szívvel mondani: „Ahogy te akarod, ne ahogy én!- A békesség csak így lesz az enyém. Lehet az út tövises, meredek, amerre vezetsz, bátran mehetek. S mindennapi kérésem az marad: „Add, hogy csupán Téged kívánjalak! – „Legyen akaratod-, ha nap nevet. „Legyen akaratod-, ha éj temet. Legyen most és mindörökké! Igen! Fogd meg a kezem, fogadd el a szívem! Ha utam célját el is takarod: Hiszek! Legyen, ahogy Te akarod!
Ne félj, ne aggódj, Ne sírj, ne bánkódj, Ha tiéd Isten, tiéd már minden…
Írta: Dr. Békefy Lajos, Felvidék.ma
