10. születésnapját ünnepelte a Kassai Figyelő. A konferenciával egybekötött ünnepségről több részletben tudósítunk. A II. részben Bába István értékelését és Skultéty Csaba előadását tolmácsoljuk.
Egy dokumentum értékű kiadvány
Bába Iván, Magyarország Külügyminisztériumának közigazgatási államtitkára a főszerkesztő barátjaként szólt. Egykor osztálytársak voltak a kassai gimnáziumban. A főszerkesztő fölkérte, értékelje a Kassai Figyelőt. „Az első a külcsín. Ehhez csak gratulálni tudok. Szinte minden számnak nagyszerű borítója van. Mindegyik kedves vagy vonzó. Jó a belső borítója is, mely az évfordulókra hívja föl a figyelmet. Majd jön a vezércikk, mely egy-egy fontosabb ügyet tárgyal. Kritikai éllel. Érdemi és fontos cikkek jelentek meg. Színvonaluk egyre emelkedik” Végigment a rovatokon és egy-egy írást külön is értékelt. „A Kassai Figyelő dokumentum értékű kiadvány. Ha évek múlva valaki megnézi, mi történt a térségben, megtudja a lapból, mely valóban figyel. Ez fontos küldetés. Sugall, buzdít, nem durván, nem erőszakosan, de mutatja merre kellene haladni, mit kellene tenni, hogy szebb és jobb legyen az itteni magyarság helyzete. Azt sugallja, magyar iskolába járni jó. A kitekintés felhívja rá a figyelmet, számos etnikum létezik. Érdemes egymásra odafigyelni és el lehet érni, hogy az EU politikusai is jobban figyeljenek ránk. A múltmentés része A száz éve írták rovat. Ez szórakoztató, évforduló jellegű. Kassa kevésbé ismert személyiségeit is fölvonultatja. A lap magas erkölcsi mércét állít föl. A KF keresztény és nemzeti. Közben türelmes és toleráns. Mindezt együtt teszi közvetlenül, de többnyire közvetve. Ez látszik. Szellemi mércét állít olyan értelemben, hogy nem elég buzgó, vagy művelt magyarnak lenni, mert a dilettantizmus többet árt. Sorsunkat, múltunkat ismerve kell dolgoznunk.”
Végezetül néhány kritikai megjegyzés tett. A területi kitekintést Gömör és Kishont felé kellene bővíteni. Fülektől Nagyszelmencig kellene figyelnie. Most Szepsiig megy csak el. Bátorított a szerzők körének bővítésére. Ez gazdagabbá, színesebbé tenné. A következő szavakkal fejezte be értékelését. „Gratulálok mindazoknak, akik ebben részt vettek. Ez nem akármilyen teljesítmény. Segítek továbbra is. A kasszakulcs azonban nincs nálunk. Sok-sok sikert kívánok!”
Egyre távolabb Európától?
Skultéty Csaba publicista Európa felé? címmel tartott előadást. „Engem a század sorsa ide-oda dobált. Már az elhurcolásom elgondolkoztatott az emberi sorson és a nyugati egyetemek után a Szabad Európa Rádióhoz kerülve megtanultam tárgyilagos lenni. Megtanultam a különböző véleményeket tisztelni, és kialakítani a sajátomat.” Majd a kényes szlovák-magyar kapcsolatokról beszélt. Az első Csehszlovák Köztársaság idején családi körben, kamaszként, Késmárkon a magyarsághoz húzó németség körében semmilyen szlovák-magyar konfliktust nem tapasztalt. A konfliktus tárgya a csehek voltak, akik minden hivatalba beültek. Jött a háború. A csehszlovák-magyar lakosságcsere idején három hivatalos posztot töltött be. A Magyarországon propagandát kifejtő szlovák áttelepítési bizottság mellett dolgozott összekötőként, majd Magyarországon kormánybiztosság létesült a lakosságcsere lebonyolítására. Itt Jócsik Lajos kormánybiztos titkára lett. Ezt követően Pozsonyba delegálták, ahol fél évig munkálkodott. Az 1946-47-es esztendő olyasmibe engedett betekintést, amit elképzelni sem tudott. Valóságos áradat indult az ingyen zsákmányra. Megrázó volt, hogy a megismert vezető szlovák politikusok úgy vélekedtek a magyarokról, mint a nyilasok és társaik a zsidókról. A lakosságcsere alkalmával Léva mellett egy idős paraszt élete munkáját látta veszve, főbe lőtte magát. Ezt az Áttelepítései Hivatal tisztségviselőjével közölte. Vállvonogatás volt a válasz. „Végül is, egy öregember.” Ez a teljes kiszolgáltatottság, amit akkor tapasztalt, Európában már nem létezett. Nyugaton ennek pont az ellenkezője indult meg. A népek megbékélésének keresése és a Közös Európa-mozgalom jellemezte a légkört. Ennek volt cseh csoportja is, szlovákkal nem találkozott. Visszatekintve, a kérdése az, valóban Európa felé haladunk? Ennél nagyobb visszalépést a közös cél, az EU-hoz képest nem tudott elképzelni! A SZER-nél 33 év alatt súrlódásra nem került sor, közös volt az ellenség. Jó viszonyban voltak azokkal a szlovákokkal, akikkel együtt dolgozott. Ami utólag megdöbbentette, egy sem akadt közöttük, aki elítélte volna azt, ami 1945 után a magyarsággal történt. Később, a rendszerváltás után Pozsonyban találkozott a SZER szlovák osztályának vezetőjével. Egy idősebb embert mutatott be, aki harcolt az orosz fronton. Skultéty hasonló korú bátyja szintén azon a fronton katonáskodott. Ezért mondta neki: „Kettőnk között az a különbség, hogy ön megnyerte a háborút, a bátyám meg elvesztette. A szlovákság akármi történik, győztes lesz. Ezt a győzelmét mélységesen kihasználta.”
Hazatelepülve eljárt a budapesti Szlovák Kultúrintézetbe. Olyan meglepetések érték, melyekre nem gondolt. Személyesen nem találkozott egy olyan szlovák történésszel sem, aki tudott volna magyarul. Hogy lehet így megírni a szlovákság történetét? A Matica Slovenskától érkezett Münchenbe egy történész. Az kicsit nyugati levegőt szívva, elmondta, a Maticában dicsőség volt nem tudni magyarul. A Budapesti Történeti Múzeum baráti körével Kassán járt a rendszerváltás után. Így a kassai szlovák kultúra felelőse, a dolgokhoz értő fiatal hölgy fogadta őket. A városvezetés során hallja, odaszól a portásnak. Alig várom, hogy ezek menjenek haza Pestre! Az utcán egy fikarcnyi magyar feliratot sem olvashatott. Végül plakátokat látott: Kassa a tolerancia városa! Ez fel volt tüntetve különböző nyelveken. Talán még kínaiul is. Utolsó előtti volt a magyar és azt követte utolsóként a senki által nem beszélt eszperantó.
„Milyen a magyarságnak és a lapnak fogadtatása a szlovákoknál? – folytatta Skultéty. – Van egyáltalán fogadtatás? Ha azt kívánják, hogy a magyarok szeressék az államot, akkor jelét kellene adni az állampolgárnak, akármilyen is, hogy szereti őt. Az az érzésem, hogy a szlovákiai magyarság nem tud kigyógyulni 1945-46 örökségéből és életét valahogy úgy próbálja berendezni, hogy ha nem muszáj, ne kelljen azt mondania, hogy magyar. Egy pozsonyi barátom megadta nagyvállalati telefonját, miközben közölte, ne magyarul keressem őt. Ezt Európában ma nem tudom – 39 éves tapasztalatom alapján – elképzelni. Mit akarok ezzel elmondani? A Figyelőnek nyilván van kapcsolata szlovák újságírókkal. Valahol meg kell próbálni a nagy nacionalista áramot kicsit fékezni és elősegíteni – ami egyelőre elképzelhetetlen -, hogy a magyar társnemzet legyen. Ne csak azt adják, amit feltétlenül kell, hanem éreztessék, hogy amit adnak, azt szívesen adják!”
„De azért szólják más tapasztalatról is. Kocsival érkeztünk Kassára és az Óvárosban egy idős taxist kérdeztünk meg, hová kell mennünk. Kövessük őt – mondta -, elvezetett minket a keresett épülethez. Mielőtt kifizethettem, vagy megköszönhettem volna neki, távozott és barátságosan integetett jelezve, ezt nem pénzért tette. Azt szeretném, hogy jövőre, amikor Kassa Európa Kulturális Fővárosa lesz, inkább ilyen szlovák emberekkel találkozzunk! Európai magyarként üdvözlöm ezt a jubileumot, üdvözlöm a magyar és szlovák résztvevőket. És jövőre Európában a Kassai Figyelő szelleme európai lesz, története hiteles lesz.” – fejezte be előadását Skultéty Csaba, avagy az egykori Ambrus Márton.
Balassa Zoltán, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”36563,36561″}
