Az elmúlt napokban, hetekben több dél-szlovákiai városban találkoztak érdeklődő résztvevők és a túlélők az utolsó évszázad nagy tragédiájának megemlékezésein. 70 éve, hogy a Magyarországhoz tartozó területeken bekövetkezett a „végő megoldás” megvalósítása: a zsidó lakósság eltoloncolása meghatározott koncentrációs táborokba, egyértelműen gyors megsemmisítésük céljával.
Az elmúlt 25 évben többször volt lehetőségem beszélni mind a pozsonyi szlovák, mind a budapesti zsidó múzeum munkatársaival, ki vette számba ennek a folyamatnak a történelmét, áldozatait, visszatérőit ezen a területen. Hosszú évekig senki sem foglalkozott ezzel a kérdéssel . A pozsonyiak azt felelték: ez akkor Magyarország területe volt, a budapestiek pedig: ez ma Szlovákia feladata. A senki földjének tekintették.
Csupán az utolsó években sikerült főleg a helyi kutatók, a még létező helyi zsidó közösségek, az egyes városi tanácsok, múzeumok érdeklődésének köszönhetően részben feltérképezni a térség zsidó lakosságát likvidáló tragédia részleteit, valamint emlékműveket állítani.
1989 után a legelső Holokauszt-emlékműre pályázatot Szlovákia területén Dunaszerdahely városa hirdette meg 1990-ben. Ez még abban az évben megvalósult. Érdekes háttere volt: abban az évben épült fel a város központjában néhány olyan épület, melyet a Makona épitészeti iroda tervezett Makovecz Imre vezetésével. A Postabank épületét egy helyi fiatal építész, Ravasz Marián tervezte az iroda égisze alatt. Mivel ez a lerombolt zsinagógával szemben épült fel, homlokzatán megjelent az eltávolított épület vetülete. A pályázat az emlékmű helyét a volt zsinagóga helyén határozta meg. A város által kiírt pályázat demokratikus alapokon, Jozef Jankovič, a pozsonyi Képzőművészeti Akadémia új rektora és Németh Ilona segítségével bonyolították le, jómagam is a zsűri tagja voltam. A pályázatot Szilágyi Tibor érsekújvári szobrász nyerte meg, művének kvalitása a mai napig meggyőző.
Dunaszerdahely a múlt század negyvenes éveiben félig zsidó város volt. Lakósságának a felét szállították el és semmisítették meg.
A város hozzáállását jól mutatja, hogy a helyi zsidó temetőt megvédte a vandáloktól, a temető rendben van tartva. A napokban leleplezett temetői emlékfal ihletét Ipolyságban találták meg Kutak Adrienn 1992-ben ott megalkotott memoriális művében.
A dunaszerdahelyi fal Kutak Adrienn harmadik alkotása, melyet a Holokauszt áldozatai emlékének szentelt. A iparművész, keramikus, szobrász Ipolyságon él és dolgozik, és megérdemli, hogy szélesebb közönségünk is megismerje nevét és munkásságát. Harmincnégy éve érettségizett a pozsonyi Képző- és Iparművészeti Középiskolán Langerová-Vydrová és Ambroz Padlhauser tanároknál, az azóta eltelt éveket összpontosított munkával töltötte. Mivel közel él a magyar határhoz, azon túl találta meg szakmai kapcsolatait: tagja a Magyar Szobrász Társaságnak, a Magyar Iparművészeti Kamarának, aktív résztvevője a magyarországi szakmai képzőművészeti életnek, résztvevője a hódmezővásárhelyi, a kecskeméti, valamint a losonci kerámiai szimpóziumoknak és sok jelentősebb csoportos kerámiakiállításnak a határ mindkét oldalán. Egyéni kiállításait Szlovákia és Magyarország területén mutatta be a nyilvánosságnak, de munkáival részt vett több szakmai bemutatón Olaszországban, Kairóban, sőt Japánban is.
Sok mindennel foglalkozik a szakmáján belül: a használati tárgyaktól, kisplasztikától kezdve a nagyméretű plasztikákon keresztül a köztéri alkotásokig. Az alapanyag és a technika, amelyben gondolkodik, mindig a kézzel formálható agyag, sokfajta minőségében (a rakut is beleértve), melyet a legkülönbözőbb anyagokkal kombinál: üveggel, fémmel, talált tárgyakkal. Formavilága főleg nonfiguratív, tekintetbe véve a funkció által befolyásolt formák sajátosságát. A kezdeti aránylag monokróm és sötét árnyalatok után tanult a tűztől, az égetéstől és színeit belőle meríti, így erősítve a tárgyak kerámia jellegét.
Hogy miért éppen Kutak Adriennt tartotta a megfelelő alkotónak a dunaszerdahelyi hitközség?
Az egyik a szakmai tény: az ipolysági múzeum belső udvarában 1992-ben alkotta meg a város zsidó áldozatainak emlékfalát. Mindenki a nevén szerepel, mert csak így válnak a semleges számokból konkrét emberek. Dunaszerdahelyen még több név szerepel az emlékfalon: 2700. A neveken kívül a fal szimbólumokkal szólít meg bennünket. Az alapfalra a régi temető téglafalának anyagát használták fel, a téglák még emlékezhetnek azokra, akiknek a neve rajtuk vannak, de akiknek nincs sehol nincs sírjuk… A négynyelvű rövid szöveg és a grafikai szimbólumok tömörek – itt nincs szükség sok szóra.
A másik tény: Adrienn emberi lénye. Elvállalta életének nehéz feladatait, és ehhez erőt is kapott. Kitartó, alázatos, igaz ember. Jogosult volt erre a munkára.
Sok mindent megtapasztaltunk az elmult negyed évszázad alatt, de amióta kimondhatjuk a kimondandókat, világossá vált, hogy történelmünkön és saját múltunkon is csak az igazság kimondása és elfogadása könnyíthet és hozhat enyhülést.
(A képek kattintással nagyíthatók!)
Kubicska Kucsera Klára, Felvidék.ma
