A Kassai Történelmi Egyesület a Bocatius János Közkönyvtárral karöltve meghívta Mgr. Bernadeta Fabovát PhD., aki Kassa polgársága a 16. sz.-ban és végrendeleteik címen tartott érdekes előadást szeptember 16-án, kedden.
Kassa helyzete a mohácsi csata után megváltozott. Már korábban is az ország keleti részének központja volt, most a török elleni védelem bástyája és a török elől menekülő családokat is befogadta. A kereskedelmi útvonalak is megváltoztak. Amerika felfedezése mellék utakká tette a térség útvonalait. Tegyük hozzá, ahogy e korban fogalmaztak, a város Felső-Magyarország „szíve és pajzsa” volt. Kassának a 15. sz.-ban 4.200-5.000 lakosa lehetett. Mások szerint ez a szám 8.600-10.000 között mozoghatott, ám ez túlzás. A 16. században a belvárosban 1512 személy élhetett, a külvárosokban további 1712. Vagyis a város akkori lakosságának összlétszámát 2.807 és 4.411 közé tehetjük. A lakosságszám megállapítása azért bizonytalan, mert csak az adózókat jegyezték föl. Így a gyermekek, feleségek, szolgálók létszáma csak becsülhető. A nemesek és szegények sincsenek följegyezve, hiszen azok nem adóztak.
Befolyásolta a város életét, hogy Szapolyai János elfoglalta azt (1536). Ekkor a német lakosság távozott. 1539-ben elérte a reformáció. 1556-ban viszont a város egy jelentős része leégett. A városiak kereskedelemmel és kézművességgel foglalatoskodtak. A lakosságszám esett, mégis fejlődés következett be. Vallási hovatartozás vonatkozásában konkrét számot mondani nem lehet, de papjaik három vallást képviseltek. Ezt a végrendelkezők esetében sem lehet megállapítani. Tegyük hozzá, akinek hagyatékában viszont Bibliát vagy Luther munkáját sorolták föl, az nyilvánvalóan protestáns lehetett. A katolikusok számára ugyanis tiltották az Ó- és Újtestamentum olvasását.
Az előadó rendelkezésére 259 dokumentum állt az 1563-1599 közötti időből. Ezek közül 202 volt a végrendelet, a többi egy kivételtől eltekintve, vagyonösszeírás. Ennek a leletegyüttesnek korábban nem tulajdonítottak jelentőséget. E dokumentumokból úgy tűnik, a férfiak hosszabb ideig éltek, mint a nők. Többször nősültek. Ez érdekes, ám a relatíve kevés adat miatt ez nem vonatkoztatható a város egész lakosságára, melynek szociális összetétele tarka. A legmagasabb rangú polgár gazdagsága csak közepes. A végrendeletek között a magyar nyelvűek vannak többségben. A leggazdagabbak németül végrendelkeztek, vagy két nyelven (németül és magyarul). A latin nyelvű végrendelet nem jellemző. Ezeket magyarból vagy németből fordították. Ha az örökösök más nyelvűek voltak, akkor fordították le latinra. A szláv (az előadó szerint: szlovák) lakosok írathatták latinul. De ez nyilvánvalóan feltételezés. A névhasználat ebben a korban gyakorta esetleges. Melyik a helyes, nem dönthető el. Néha lefordították a vezetéknevet. Így ugyanaz a személy szerepel mint Aurifaber, Ötvös, vagy Goldschmidt. A neveket fonetikusan írták. Egyik doktornak írta magát.
A végrendeletek formája olyan, mint ma. Tanúk jelenlétében, legtöbbször a városi jegyző fogalmazta meg. Ingó és ingatlan vagyont adományoztak a korabeli törvények szerint. A tanúk jelenlétét pecséttel és aláírással tanúsították. Azt is fontosnak tartották beleírni, hogy a végrendelkező, habár esetleg beteg volt, de tudatánál volt és ítélőképessége birtokában. Majd jön az örökösök felsorolása. A végrendelkezők elsősorban gyermekeikre hagyták javaikat, azután következtek a szülők vagy rokonok. Hogy a város, vagy egyház javára adományoztak volna, ilyen eset nem fordult elő. Egy esetben a városi tanács örökölt. A legtöbben szegény emberek számára adományoztak. Kuriózum is akadt. Az egyik végrendelkező leíratta, ha fia nem folytatja tanulmányait, akkor nem örököl. A szövegben szerepel a végrendelkezés oka. Rendszerint a rossz egészségi állapot. A végén lelküket az Úrnak ajánlják és rendelkeznek temetésükkel kapcsolatosan. Majd jön a hely és a dátum. Ugyanattól a személytől több esetben két testamentum is fennmaradt. Sor került ajándékozásokra is. Eperjessel és Pozsonnyal ellentétben, az egyház számára nincs annyi adomány. Ez nyilván abból adódik, nem voltak katolikusok. A testamentumok két lapból állnak.
A város is átnézte a végrendeleteket, ami törvényességét volt hivatva alátámasztani. A városi tanács megerősítette azokat. A kérdés, mikor hitelesítették, akkor, vagy az illető halála után? Az előadó feltételezése szerint, a végrendelkező halála után kerülhetett erre sor, mivel a megírás után néha több héttel, sőt másfél évre rá. Arra is talált példát, hogy a végrendeletet megtámadták. Megmaradtak a házastársak testamentumai is. Érdekes ezeket összevetni. Több férfi végrendelkezett, mint nő. 83 nők által fennmaradt végrendelet található a leletegyüttesben (41%). Ezek írói csakis polgárok lehettek.
Ezekből megállapítható, hogy egy átlagos polgár a belvárosban legalább egy házzal rendelkezett. A leggazdagabb polgárok a város déli részén laktak. Az elővárosok lakosai voltak a legszegényebbek. Az épületek esetében nem történik említés arról, hogy milyen anyagból készültek. Értékük nagy szórást mutat. 59 és 640 forint között mozgott. Néha telek is tartozott hozzá és arról is tudomást szerezhetünk, hol terült el. Alaprajzukra vonatkozóan nem sokat tudhatunk meg. Ami segít, hogy a konkrét tulajdont szobák szerint írták le. Így tudható, hogy a házakban volt konyha és sok kamra, két nagy szoba, de azt nem közlik, ezek mi célt szolgáltak. A konyhában különböző fűszereket sorolnak föl. És pincével is rendelkezett. A szobákban kevés bútordarabot tartottak. Egy ágyat baldachinnal (ezek védtek a szellemek ellen), díszített ládákat, néhány értékesebb tárgyat, asztalokat és székeket. Az embereknek kevés volt a szabadidejük. A szobákban nemcsak étkeztek, hanem más tevékenységet is folytattak. Kevés könyvről esik szó. Illenfeld Andrásnak, akinek sírköve az Orbán-tornyon látható, száz könyvet birtokolt. Ez messze meghaladta az átlagot. Ezek között vallásos tárgyú könyveket találunk. A reformáció irodalmát. Luther munkáit tartják a legértékesebbeknek. Előfordul Biblia és Kisbiblia, de kézi-Biblia is. Gyakori a zsoltáros-könyvet. Énekeskönyv is akad. Ezalatt azonban nem tudni, mit értettek. Megtalálhatók Arisztotelész és Szókratész munkái is, melyeket a legkevésbé értékesnek tartottak. Szakkönyvek is előfordulnak, főleg a filozófia és az gyógyászat területéről, Zeneszerszámokkal viszont a kassai polgárok nem rendelkeztek.
A Kelet-Szlovákiai Múzeum gyűjteményeiből Fabová felvételeken bemutatta a korabeli kerámiát, asztalt, széket, pecsétgyűrűket, melyek tulajdonosai ismeretlenek. A kevésbé gazdag polgárok is rendelkeztek ilyenekkel.
Néha telek tartozott hozzá, ahol a kézművesmunka folyt. Kis kert, vagy nagyobb, ahol gyümölcsöt és zöldséget termesztettek. Ez inkább az elővárosokra, vagy a város közvetlen környékére jellemző. A Csermely-völgyre, Széplakra, Vöröshegyre, vagy Téhányra. Kassai polgárok rendelkeztek tokaji szőlőkkel is. Így tokaji bor is akadt a kassai mellett. A kassai bor drágább volt a tokajinál. Ez különös, de annak minőségét nem jegyezték föl. Tokaji vörösborról is szó esik egy végrendeletben. Másutt följegyzik, hogy egy személynek hat hordó bora van.
Ruhák esetében előfordult gyermekruha, szoknya, palást. A lábbelik között főleg csizmák szerepelnek. Közelebbi leírásuk nincs, így nem tudjuk, mit értenek kabáton, paláston. Csak ábrázolások után lehet ezekről képet alkotni. Ami a textíliákat illeti, ezeket díszítésre és szigetelésre használták. Damasztot és dekorált textíliát is felsorolnak. Főleg szőnyegekről, párnákról és plédekről olvashatunk. Elsősorban használati tárgyakat említenek. Az esztétikai szempont csak e kor után kerül előtérbe. Értékes tárgyakról, ötven-féle pohárról esik szó, amelyek mintákkal, díszítésekkel vannak ellátva. Ezek különböző értékűek. Aranyból és ezüstből készült tányérok, étkészlet szerepelnek a dokumentumokban. Aranyozott övekről szintén említést tesznek. A leggazdagabb polgárok fegyverekkel is rendelkeztek. Lovakat, főleg kocsikat és gabonát említenek.
Különleges tárgyakat azonban ezekben az összeírásokban nem említenek. Könyvkötő szerszámok, gyűrű, melyet szarvból készítettek, török lengyel és cseh fizetőeszközökkel is találkozhatunk ezekben a dokumentumokban, melyek a korabeli élet tárgyait örökítették az utókorra.
Balassa Zoltán, Felvidék.ma
