A magyar történelem egyik legtragikusabb eseménye volt, amikor az 1848-49-es szabadságharc leverése után, megtorlásul a Habsburgok 1849. október 6-án Aradon kivégeztették a szabadságharc vezető személyiségeit.
A kivégzéssorozat megrázta az országot, s szimbolikus erejének hatása alól napjaink embere sem tudja kivonni magát.
A magyar történelmi köztudat tizenhárom »aradi vértanút« tart számon. Pedig Haynau tizenöt magas rangú honvédtisztet végeztetett ki Aradon 1849-ben. Először Ormai (Auffenberg) Norbert honvéd ezredest akasztotta fel, majd október 6-án a tizenhárom honvéd tábornokot. Végül 1849. október 25-én Kazinczy Lajos ezredest – egyesek szerint tábornokot – lőtték agyon az aradi vár északkeleti kapuja melletti sáncban. E méltatlanul elfeledett tizennegyedik, illetve – Ormait is számítva – tizenötödik vértanú: Kazinczy Ferencnek, a nagy írónak és nyelvújítónak a fia. Családjában a hét testvér között, Aradon pedig az említett tizenöt vértanú között ő volt a legfiatalabb. Az aradi vértanúk egyikéről sem készült részletes monográfia – Kazinczy Lajosról sem. A »dokumentum-életrajz« műfajmegjelölés arra utal, hogy nem regényes életrajzot vesz kezébe az olvasó, hanem egy minden részletében is valósághűségre törekvő élet- és korrajzot, amely a felkutatott forrásanyag és a szakirodalom sokoldalú felhasználásán alapul. Kazinczy Lajos élete nem érthető meg igazán a szélesebb családi és nemzeti háttér nélkül, ezért könyvemben a Kazinczy családdal s az 1848–1849. évi forradalom és szabadságharc kapcsolódó eseményeivel is eléggé részletesen foglalkozik.
Felvidék.ma
30