Magyaródy Szabolcs, kanadai öregcserkész idén kiadta Kézikönyvének nyolcadik, bővített kiadását. A kis, zsebben elférő kötet alcíme: „Azok számára, akik segíteni akarják hazájukat és önmagukat.” A 147 oldalas könyvecskét a szerző elsősorban tanárok, felsős diákok, egyetemisták számára állította össze, de abból politikusok, polgármesterek is okulhatnak. „Lányomnak mondom, menyem is értsen belőle!” Ezt azért tartja fontosnak, mert hiányzik az objektív történelemkönyv és a nemzeti stratégiánkról és mindennapi teendőinkről szóló munka. Ehhez akar ez a munka segédeszközként hozzájárulni. A magyar tudat kialakításához, egy olyan mércéhez igazodik, mellyel mérhető saját magyarságunk, de a politikusok nemzeti szempontú kiértékelése is. Arra kívánja fölhívni a figyelmet, mennyire fontos az alulról jövő öntevékenység, építkezés, mely túlélésünk záloga. De a globális veszélyekkel is foglalkozik. A túlnépesedéssel, a bevándorlással, az európai civilizáció és kultúra megsemmisítésével. Az atomfegyverekkel, a különböző adalékanyagokkal manipulált élelmiszerekkel, a Közel-Kelet helyzetével, ahol ugyan a diktátorokat sikerült eltávolítani, ám helyettük forradalmi muzulmán kormányok alakulnak, melyek világuralomra törnek.
A szerző szerint a katasztrófát elkerülni nem lehet. Legfeljebb az idejét lehet kitolni és következményeit tompítani, aminek egyetlen mentsvára az önellátás. Ez pedig falun valósítható meg. Sok helyütt ez már sikeresen megvalósult.
Az első fejezet a Magyar Kiskáté, mely leszögezi, hazafiak vagyunk, nem nacionalisták, akik békében óhajtanak élni minden szomszédunkkal. A másodlagos EU-ban nem bízhatunk, mert saját ajánlásaikat sem tekintik kötelezőnek, amivel a minket körülvevő nacionalisták és szélsőségesek alá adnak lovat. Az EU tagállamai foggal-körömmel védik saját érdekeiket. Ez a magyar kormány és képviselőinek is a feladata. Magyaródy tagadja, hogy Trianont diplomáciai körökben tilos lenne emlegetni. Ez azzal járna, hogy érthetetlenné válna a mai állapot. Amúgy a kényszer nyomására kötött szerződések érvénytelenek. De a magyar diplomaták szovjet iskolában tanult része igent mondanak, a fiatalabbak viszont nyugaton a hajbókoló gyávaság diplomáciáját tanulták, mely eredménytelen. Később a trianoni szindrómának is szentel egy fejezetet. A „kétbalos” újságírók azt ragozzák a magyar politikusokkal és diplomatákkal együtt, hogy erről nem szabad beszélni. A szerző ezt jogosan furcsája, mert külföldön számos könyv, tanulmány foglalkozik ezzel a kérdéssel.
Említi az elfogadhatatlan beneši dekrétumokat, melyek emberi jogokat sértenek. Csehországot és Szlovákiát az EU zokszó nélkül fölvette tagjai közé. Itt azonban saját mulasztásunkra is rá kell mutatnunk! A második világháború után úgymond Magyarországot és Ausztriát felszabadították. Hogyhogy? Ausztria Hitlert boldogan fogadta, Magyarországot meg megszállták. Nincs különbség?
A határon túli magyarok számára autonómiát kell kiharcolni, hiszen ezt az ENSZ és EU ajánlja, szabályai lehetővé teszik. Előremutató kívánság, hogy minden nem magyar személy, akinek felmenői a Magyar Királyság területén éltek és nem tagjai valamilyen magyarellenes szervezetnek, hungarus státuszt kapjanak. „Minden alkalmat meg kell ragadnunk a velünk szimpatizáló és sorsközösséget vállaló személyeket kedvezményekkel magunkhoz kapcsoljuk.” (9. o.) A bűnös nemzet fogalmát el kell vetni. Elég összehasonlítani az európai államok viselkedését a náci megszállás alatt. Egyiknek sincs erkölcsi alapja, hogy mások szemében keresse a szálkát, míg a gerendát ki nem veszik a sajátjukból.
Majd a politikusok és szavazók felelősségére tér ki. A politikus nemzete érdekeit köteles szolgálni. Ha ezt nem teszi, tiltakozni kell. Szóban, levélben, tévében, villámposta segítségével, vagy szervezett tüntetésen.
Arról a notóriusan közismert tényről sem feledkezik meg, hogy minden magyar családnak legalább három gyermeket kell fölnevelnie. A nemzet jövője a magyar asszonyok kezében van!
Majd az állampolgári jogokra és kötelességekre hívja föl a figyelmet egy rövidke fejezetben. Rámutat, a pártok múltját, teljesítményét és programját minden felelős választópolgárnak ismernie kell.
Majd kitér a magyar életszínvonalra, a Nyugat által finanszírozott gulyás-kommunizmusra, a Marshall-tervből való kimaradásunkra, a nemzeti vagyon szétrablására, a víz és csatorna szolgáltató vállalatok veszélyére, a 4-es metró építése körüli visszásságokra. James Henry közgazdász szerint, a „szocialista” gazdasági vezetők 242 milliárd amerikai dollárt síboltak ki Magyarországról. Következik a privatizáció, a művelődés. A magyar anyanyelv szépsége vitán felül áll, de az angol nyelv elsajátítása elkerülhetetlen. A magyar népdalok tanulásának és a jó könyvek megkerülhetetlen voltára. A trágár beszéddel kapcsolatosan jogosan kérdi: „Szükség van erre? Ilyen szegény a szókincsünk?” (25. old.) Nemzeti ünnepeink kapcsán említi, győzelmeinket is meg kellene ünnepelnünk. A pozsonyi csatát (907), a nándorfehérvári győzelmet (1456), a soproni népszavazást és Balassagyarmat megvédését ugyanúgy, mint nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a világszerte közismert Szent Erzsébet ünnepének is. A Haloween és Bálint-nap egykor kedves népi szokások voltak, ma felfújt kereskedelmi jellegű cirkusz lett belőlük, mely haszonszerzésre összpontosít. Ezeken a napokon baráti, irodalmi esteket kellene rendezni – javasolja. Nekünk meg egyből Balassi Bálint jut eszünkbe.
A következő rövid fejezetben arra szólítja föl olvasóit, csak magyar árut vásároljanak, mert minden „behozott áru magyar munkás kenyerét veszi el.” (29. old.) Az őstermelőktől kell beszerezni az árut. A nyugati „üdítő” italok káros édesítő és festékanyagokat tartalmaznak. Ezek pótolhatók házilag késíztett limonádéval, málnaszörppel, teával. Egyes élelmiszerek úgy készülnek, hogy a gyártó fizet az izraeilta és mohamedán papságnak azért, hogy azok alkalmasak a zsidó és moszlim vallás követői számára. Magyaródynak az az ötlete, hogy ezt a keresztény papság is alkalmazhatná s így jövedelemhez juthatnának az egyházak.
Az önellátó falu nem számíthat másra, csak önmagára, mert a törpe- és kisbirtokosokkal senki sem törődik. Kitér a közbiztonság megszervezésére. Ha valahová betörnek, sípolni kell. Az ilyen koncert felrázza a falut. Egy fiatalkori tapasztalatot említ. 50 négyzetméteren egy 5-6 tagú család számára – a burgonyát kivéve – minden zöldségfélét meg lehet termelni. Felsorolja azokat a településeket – Agostyántól Túristvándiig, melyek az önellátás útjára léptek és így előremutató pozitív példát mutatnak. Javasolja a Hangya típusú szövetkezetek alakítását, mert akkor a haszon otthon marad. A helyi hitelszövetkezeteké is. Könnyen és olcsón megvalósítható ötletekkel áll elő. Csak egy kis civil kurázsi és józan paraszti ész kell hozzá. Egy olajütő és daráló képes egy járás étolaj és kenyérliszt szükségletét ellátni. És biztosak lehetünk benne, nem tartalmaz káros mellékanyagokat. A kanadai Ontario tartományban a dohány termelése helyett ginsenggel foglalkoznak. Ennek a gyógynövénynek óriási piaca van. Nálunk is megteremne. A gyógynövényekre is több figyelmet kellene fordítani. A sárvári burgonya kitűnő tulajdonságokkal rendelkezik. Vegyszerezés nélkül magas terméshozamot ad. Ezért a vegyszer- és burgonyalobbi igyekszik azt lejáratni. Ugyanis a burgonyavegyszerezés évi 140 millió eurós üzlet. A szőlőmag és –héj hasznosítására is fontos. A szőlőmagolaj ugyanis keresett áru. Ma viszont a disznókkal etetik föl. Brazíliában az üzemanyag nagy része helyi nyersanyagból, helyben készül. Az olajütők és alkohollepárlók ezen a területen is hasznosíthatók. Az 1930-as, 40-es években alkoholt kevertek a benzinbe, amit Motalko néven árusítottak. A Dieselolajat is lehet részben növényi olajjal keverni.
A nemzetközi nagytőke a falvak felszámolására törekszik. Csak annyi emberre van szüksége, amennyi óriás agrárüzemei kiszolgálására elegendő. Az új lakótelepek lakói gyökértelen, csonka nemzettudatú szellemi és lelki proletárokká válnak. Az olvasónak az 1989 előtti korszak juthat eszébe, a városok felduzzasztása, aminek káros következményeit mindmáig nyögjük. Náluk az asszimiláció melegágyai lettek. A kormányok képtelenek a különböző nemzetközi szervezetek nyomását kivédeni. Ezért az eredményes ellenállásnak alulról kell jönnie. Ez azért lehet hatékony, mert kívül esik az említett globalizáló szervezetek látókörén és azért nyugodtan dolgozhatnak. A cserekereskedelem működőképes. Használható a háború alatt alkalmazott beszolgáltatási pontrendszer, melyet azután is fenntartottak. Ezt természetesen a mai követelmények szerint kellene modernizálni. A nagy világgazdasági válság idején az USA-ban is alkalmazták a pontrendszert, Kanadában ezek a szervezetek napjainkban is gyarapodnak és tért hódítanak. A mezőgazdasági feldolgozóipart szövetkezeti alapon kellene újraindítani. Termékeiket új, szociális üzletekben lehetne árusítani. Ha felesben hizlaltatnak a városiak disznót, jobban járnak, mert nem lejárt szavatosságú (ló)húsból készült szójás terméket esznek majd. Bezárt falusi iskolák, posták, egészségházak újraindítására is van a szerzőnek receptje. Számos budapesti nyugalmazott tanító, postás, egészségügyi dolgozó vállalna munkát falun lakás és ellátás fejében.
PVC-csőspirál a déli fekvésű háztetőn vizet melegíthet. Az állványokra helyezett feketére festett benzines hordót sok helyütt alkalmazzák vízmelegítésre. Kis szélmotorral vagy napelemekkel töltött 12 voltos telep hihetetlenül alacsony LED-égőkkel világításra alkalmas. Autóroncsból kiemelhető az áramgyűjtő és a telep töltéséhez szükséges berendezés. A Google- keresőben számtalan kenyér és hús sütésére használható napkemence tervét találjuk meg. A napelemek használatát is ajánlja, ami segít fűteni. A jól szigetelt ház előnyeire is fölhívja a figyelmet.
Az ipari termékek egy jelentős részét Kína gyártja és azokkal elözönlik a piacot. Ez ellen a szerző szerint úgy lehet védekezni, hogy a termékek munkagépeit, amelyek a hazai piac kielégítésére szolgálnak, ki kell telepíteni a munkavégző házába. Csak a teljes összeszerelést, vagy a házilag nem végezhető munkafolyamatokat kell összpontosítani. A kisüzemeknek tömörülniük kell, ha meg akarnak maradni. Erre a baszkföldön működtetett Mondragon ipari szövetkezetcsoport hasznosítható példa. Ezt egy szerzetes indította el.
A következő fejezet Magyarország természeti kincseit tekinti át. A gáz, szél, magma, termálvíz, a Nap-energia és a szemétből származó energia lehetőségeire hívja föl a figyelmet. A szemétből metanol nyerhető ki. A Kínából származó smaragdfa (nemesített császárfa) nyeli a széndioxidot és oxigént termel. Ha az ember utána olvas, 27 előnyét említik (gyorsan nő, bármilyen talajban megél, 1 ha 40 tonna port fog föl, mély gyökerei megkötik a talajt, virágai a méhek számára legelőt biztosítanak, kedvezően hat a mikroklímára, leveleit az állatok szeretik és komposztálhatók, kiváló nyersanyag bútorok számára és fűtőanyagként a kőszénnel vetekszik… A vörös iszappal sújtott Kolontáron is kiültették, a tározóból felszálló por felfogására). Hátránya viszont – amit a szerző nem említ -, hogy más őshonos fajokat kiszoríthat, így óvatosan kellene alkalmazni.
Majd a gazdasági világválsággal foglalkozik. Az Egyesült Államokban lépten-nyomon – írja – számos jól megfizetett emberrel találkozhatunk, akik az MBA címmel kérkedhetnek, ami magas fokú közgazdasági képzettséget jelent. Elvben. A gyakorlatban igen szűk területet látnak át, ahol jóformán csak a haszon növekedése számít, így a gazdasági folyamatokra nincs megfelelő kitekintésük.
Az egész világ az autóiparon áll vagy bukik. Ez óriás háttérre támaszkodik (vas, fém, elektronika, műanyag, üveg, gumi…). Az alkatrészeket a bedolgozó ipar szállítja. Ha az autóipar teljes kapacitással dolgozik, maga után húzza a többi ágazatot, elsősorban az építőipart, mely szintén széleskörű ipari háttérrel rendelkezik. Ez érinti a bankokat, ügynökségeket, ügyvédeket… Ha az autógyártás csökken, akkor magával rántja a többit. A katasztrófa előrejelzése gyerekjáték. Erre már évtizedekkel ezelőtt rájöttek a magyar bevándorlók. Csak a használatban lévő gépkocsik átlagos életkorát kell figyelni. Ha ez 6-7 év, az autógyárak a következő 2-3 évben teljes kapacitással fognak termelni. Ha a gépkocsipark átlag életkora 3-4 esztendő, akkor jövőre baj lesz, mert kevesen fognak új kocsit vásárolni. Hasonló történt 2008-ban, amikor „szépen” minden összejött. Magyarországot ez azért is érintette súlyosabban, mert a privatizáció alkalmával az országot szétrabolták, pénz és ipar nincs. Csak a bedolgozó ipar, melyet akkor állítanak le, amikor csak akarnak. Pillanatnyilag az arany és ezüst felvásárlása folyik. Ha majd elfogy az arany, az ezüst ára is emelkedni fog. De attól nem szabad megszabadulni, mert az életet menthet. Az amerikai dollárnak nincs egy cent fedezete sem. Értékét szinte kizárólag a petrodollár adja. Vagyis az olajat csakis dollárban lehet elszámolni. Aki ezt megszegi, az olyan sorsra jut mint Irak vagy Líbia. Iránt az oroszok és kínaiak megmentették. Kína már bejelentette, hajlandó a jüant az olajüzletek lebonyolítására alkalmazni. Az oroszok, kínaiak, brazilok, dél-afrikaiak bankszövetsége (BRICS) az IMF vetélytársa lesz.
Az USA tartozása csillagászati összegekben fejezhető ki. A dollár összeomlása a kínaiaktól függ. Mivel óriási mennyiségű dollár fölött rendelkeznek, attól felvásárlással igyekeznek szabadulni. Ha ezt az egy trillió dollárt elköltik, az amerikai pénznem értéktelenné válik. Mivel ez óriási gazdasági válságot fog előidézni, ezért kell önellátásra törekednünk.
A következő lapokon a magyar propaganda hiányának káros voltára hívja föl a figyelmet. „A világ minden állama propagandát folytat, a pénzügyi, katonai és külügyi helyzetének, valamint konszenzussal kitűzött nemzeti céljainak arányában.” (73. old) Ennek gátja a beidegzett kommunista szervilizmus. „A diplomácia a háború folytatása más eszközökkel!” – forgatja ki Clausewitz elhíresült mondását (75. old.). Amit a mindenkori magyar kormányok elmulasztottak, azt a nyugati emigráció tagjai végezték el saját zsebből. A Hunyadi Magyar Öregcserkész munkaközösség legalább 200.000 angol nyelvű magyar történelmi tárgyú könyvet és nagyjából 120.000 egyéb könyvet és CD-t osztott ingyen szét. Erről a tevékenységükről a magyar politikusok és diplomaták körében alig tud valaki. Majd Sisa Istvánt idézi, aki Magyarország torz tükrének kialakulását követte nyomon. A feladatok kerülnek sorra a kultúra, a média, a kormányok és politikai pártok szintjén. A magyarságot érő támadásokat azonnal, meglepetésszerűen, sőt elsöprő módon kell több irányból, összehangoltan indítani. (Erre azonban nem vagyunk képesek!) Azután a kompromisszum kötésének fontosságára hívja föl a figyelmet. Nem szabad úgy leülni tárgyalni, hogy azt követeljük, amit el akarunk érni, mert akkor abból engedni leszünk kénytelenek és nem optimális eredmény születik. Mindig többet kell kérni az elején, hogy legyen miből engedni. Nem szab szem elől téveszteni, hogy az „örök” fogalma a diplomáciában nem létezik! A történelem egyetlen állandó ismérve a változás. „A nyugati diplomaták körében az «örök» szó valószínűleg nevetőgörcsöt vált ki…” (90. old.) Arra is felhívja a figyelmet, hogy „szomszédainkkal előbb-utóbb meg kell találnunk egymás kezét.” (94. old.) Külön a szlovákokkal is foglalkozik és a magyarellenes sztereotípiákat veszi sorra.
A vége felé egy „fikció”, vagy ha úgy tetszik, egy reális tanmese követezik. Van egy állam, ahol az iskola tanulói minden nap hitet tesznek országuk mellett. Abban az országban az egyetemeken tartalékos tiszti képzés folyik. Ennek az államnak hivatalos helyiségeiben ott az ország zászlaja, s ha fénykép készül, az illető hivatalnok mögött látszik. Fegyverviselés illeti meg az állampolgárokat azért, hogy fegyveresen állhassanak ellen, ha diktatórikusan jogaikat csorbítani igyekeznének. Ebben az országban a politikusok belpolitikai kérdésekben éles ellentétben állnak egymással, de a külpolitika területén összefognak. Tegyük hozzá, máskülönben hazaárulókká tartanák őket.
Ebben az országban sok gépkocsi hátsó ablakában, vagy ütközőjén a következő szöveg olvasható: „Love it or leave it.” Szeresd vagy hagyd el! Mármint országodat. E mögött valamilyen fasiszta, vagy ultranacionalista államot gyaníthatnak egyesek, holott a szerző az Egyesült Államok gyakorlatára, mindennapjaira utalt.
Az utolsó rövid fejezet a világkormány járja körbe. Ezt a szerző szerint olyan csoportok alkotják, amelyek érdekeltségeiken keresztül, melyek hatalmas érdekforrásaikra alapoznak, kényük-kedvük szerint hozhatnak döntéseket. Ezeket egyetlen magyar kormány sem hagyhatja figyelmen kívül. De nem mindegy, hogy ezt dalolva hajtják végre, vagy a magyar érdekeket igyekeznek érvényesíteni. Ebben a vonatkozásban Ilkei Csaba munkáját ajánlja, mely a Corvinus Library honlapján magyarul olvasható ITT>
A kötetet érettségiző diákok, egyetemisták, polgári politikusok, vidéki iskolaigazgatók, tanárok cserkészvezetők ajándékba kapják.
Természetesen, a szerző megállapításaival nem kell föltétlenül egyetérteni. De ez a kis kötet azért nagyon fontos, mert gondolkodásra ösztönöz. Jövőnk biztosítása viszont szellemi erőfeszítés nélkül lehetetlen.
A kötet hátlapját egy sokat mondó, optimista karikatúra díszíti. Ez a rendszerváltás táján Ausztráliából terjedt el.
Akinek a kötet fölkeltette érdeklődését, az alábbi linken olvashatja ITT>.
Balassa Zoltán, Felvidék.ma
