Bauer Edit szerint a felvidéki magyarság szempontjából az előttünk álló választások döntő jelentőségűek lesznek. Nagyinterjúnk az MKP 21-es közösségi listájának 149. helyéről induló képviselőjelölttel.
– Hogyan, mikor kapcsolódott be a politikába?
– Az 1989-es változások után a helyzet úgy alakult, hogy 70 év után a szlovákiai magyarok először fejthettek ki önálló politikai aktivitást, alakíthattak politikai pártot. Gyakorlatilag engem arra kértek, hogy segítsek megalkotni a párt szociális programját. Mivel a gazdasági program gazdája a kollégám, Harna István (későbbi építésügyi miniszter) volt, ezért nyilvánvalóan nagyon jól együtt tudtunk működni, és egy összefüggő gazdasági-szociális programot tudtunk létrehozni. Az első mozgalom, amelyben a változások után így részt vettem, az Együttélés volt. Ott kezdődött, így kerültem a politikába. Az első választási listára 1990-ben, a tizenvalahányadik, azt hiszem a 17. helyre kerültem. Engem is meglepett, hogy miután az Együttélést nagyon sokáig messze a küszöb alatt mérték, sőt még a választások estéjén az exit-poll alapján kb. másfél százalékra, ahhoz képest nagyon sikeres lett, még erről a 17. helyről is bekerültem a parlamentbe. Hét választáson vettem részt, ez a somorjai helyhatósági volt a 8.
– A másik kérdés inkább helyi jellegű: Ön lassan már több mint egy éve képviselő Somorján. Mik a tapasztalatai? Korábban volt már önkormányzati képviselő?
– Nem, soha nem voltam. A kilencvenes években, amikor indult ez a történet, egyáltalán nem lett volna probléma itt Somorján is jelöltetni magam. Akkor én voltam az Együttélés helyi elnöke. Úgy gondoltam, vagyunk elegen. Jusson mindenkinek feladat, és mindenki vegye ki a részét a munkából, tegye hozzá a maga értékét a történethez. Soha nem voltam híve annak, hogy valaki egyszerre sok funkciót vállaljon, inkább egyet csináljon, de azt rendesen. Így én a helyi politikában gyakorlatilag csak nagyon közvetve vettem részt, valójában az Együttélés elnökeként.
– Az MKP-s képviselők vannak többségben a testületben. Ez mennyire jó, mennyire nem jó? Vannak-e előnyei ennek az egyoldalúságnak, s mik a veszélyei?
– Kétségkívül, a siker mellett nagy kockázatot hordoz magában ez a helyzet, mert innen kezdve miénk a siker. A választási programunk megvalósítása leginkább csak források kérdése, de csak magunkat vádolhatjuk a kudarcainkért is. Bennünket fog a vád érni akkor is, ha külső okok miatt nem sikerül bármi. Másrészt viszont az, hogy ellenzéke legyen egy testületben bármilyen pártnak, nem az ördögtől való. Nyilvánvalóan nagy sikere volt az MKP-nak, hogy Somorján ilyen nagy arányban nyert, tudjuk, hogy nem egy egyszerű hely, de én komolyan látom a kockázatait, és a fokozott felelősséget is, amit ez a helyzet ránk ró. Egy egészséges, konstruktív ellenzék minden demokrácia javát szolgálhatja.
– Kicsit más téma. Országos politika: a 149. helyet kapta a parlamenti listán. Miért ennyire hátul? Egyértelmű volt, hogy indul a választásokon?
– Jó kérdés. Mikor az ember azt látja, hogy a felvidéki magyar közösség szempontjából mekkora a tétje annak, hogy az MKP ott legyen a parlamentben, akkor nem azon gondolkodom, hogy milyen hely jutott a listán, hanem hogy üzenetet hordozzon a lista maga is.
Nem arról van szó, hogy az a tíz-tizenkét képviselő meg tudja fordítani az ország sorsát, vagy ki tudja forgatni a sarkaiból a világot, de bebizonyosodott számos esetben, hogy a parlamentből másképpen lehet követeléseket, igényeket megfogalmazni, másképpen lehet a politikát építeni. Arról nem is szólva, hogy a legfelsőbb szintű képviselet tartást is ad. Parlamenten kívülről igazából nagyon keveset lehet elérni a politika vagy a törvényhozás szintjén. Amikor azt látja az ember, hogy a küszöbön billeg az MKP a választhatóságot illetőleg, akkor úgy gondoltam, hogy talán még van a nevemnek olyan súlya, hogy segíthet, hisz az utóbbi választáson is pár ezer szavazaton múlott. Nyilvánvalóan úgy gondolom, hogy a magyarságnak jelenleg nincs képviselete a szlovák törvényhozásban. S ezzel nem vagyok egyedül. Olyan gondolkodó emberek is, akiket én valóban nagyra tartok, mint például Grendel Lajos, is hasonlóan látja a helyzetet. A szlovákiai magyarság szempontjából ezek a választások döntő jelentőségűek. Innen kezdve nem volt kérdéses, hogy ha a párt úgy látja, fontos, hogy ott legyek, akkor ott leszek. Nyilvánvalóan ebből az is adódik, hogy a nevemet adom ezekhez a választásokhoz. Azzal együtt, hogy én sokszor mondtam, hogy fiatalítani kell, és ezt komolyan is gondolom. És pontosan ezért vélem úgy, hogy nekem nem az első tizenötben kell lennem, én másként is tudok segíteni. Úgy gondoltam, hogy ha a 150. helyen lesz a nevem, annak üzenete van.
– Született egyezség korábban?
– Nem volt semmilyen egyezség, gyakorlatilag én egy üzenetet kaptam az országos vezetéstől. Őszintén gondolom azt is, hogy fiatalítani kell. Kell, hogy nőjön föl egy olyan nemzedék, aki tud és akar a közösségért dolgozni. Ennek a választásnak hatalmas tétje van. Látszik, hogy a Híd egyértelműen azért vet be apait, anyait, azért töri magát, mert tudja, itt most döntésre viheti a dolgot. Ha bejutnak, mondjuk 8 százalékkal, és az MKP sikertelen lesz, akkor a politikai dominanciájuk a szlovákiai magyar közéletben hosszú távra biztosított lehet.
A szlovákiai magyarság identitása sokszor tört már meg. Sok lépésben történt ez a törés, nem csak az itteni magyaroknak a „nem elégséges magyarsága” az, amit néha az ember visszhangként Magyarországról hall. Történt lépés magyar oldalról is, például a 2005-ös népszavazás, vagy legújabban a hadiárvák kárpótlásának története. Csak éppen az itteni magyarok maradtak ki belőle, akik nem tudják felvenni a magyar állampolgárságot, mert a törvény a kárpótlást magyar állampolgársághoz köti. Remélem, Balogh Zoltán miniszternek sikerül valamit tenni ez ügyben, s változtatni a törvényen úgy, hogy az itteni érintettek jogai ne sérüljenek. Ígéretet kaptunk, remélem előrelépés is lesz ez ügyben.
Ha bekerülne a szlovák törvényhozásba, egy komolyabb, mondjuk államtitkári posztot elvállalna-e, ha felkérnék erre? Vagy ez még nem aktuális kérdés?
– Magunk között szólva, lehettem volna akár miniszter is az ezredforduló táján, de azt tudtam, hogy a pénzügyminiszterrel olyan konfliktusba kerülnék, hogy az túlhaladja a vállalható vagy az elviselhető mértéket. Én aránylag sokat jártam államtitkárként a kormányülésekre, ismertem a viszonyokat. Nem gondolom, hogy egy államigazgatási funkció nekem való. Nyilvánvalóan az ember megtesz mindent, amit egy adott helyzetben meg kell tenni, de a tapasztalatom az, hogy hozzám közelebb áll a parlamenti munka, mint az államigazgatás. Több oknál fogva, de ez egy külön történet. Nagyon nehéz az államigazgatásban dolgozó emberekkel dolgozni. Sokféle emberrel találkoztam, ragyogó szakemberekkel is, de a legtöbb ember gerince meg volt törve. Annak következtében, hogy ha ott akar dolgozni, ha karriert akar építeni az államigazgatásban, akkor négyévenként új főnökség, új elképzelés, és ehhez igazodni kell. Akkor is, ha nem ért vele egyet. Meglátszik azokon az embereken, hogy olyan kompromisszumokra kényszerítették őket, melyeket nehezen viseltek. Emberileg az egy nagyon nehéz terep. Arról nem is beszélve, hogy vannak, akik ezt tökéletesen tudnák csinálni, így a szociális tárca esetében Németh Gabika (Németh Gabriella, az MKP szociális, családpolitikai és egészségügyi alelnöke – szerk. megj.), aki gyakorlatilag az adminisztrációban nőtt fel.
– Miért az MKP?
– Grendel Lajosnál pontosabban senki sem fogalmazta meg: a szlovákiai magyarságnak a szlovák parlamentben nincs képviselete, ezzel együtt a dél-szlovákiai szlovákoknak sincs. Ugyanúgy nem kapnak fejlesztést és lehetőséget ők sem. Ez a választás nem a személyekről, nem személyes érdekekről, nem Bárdos Gyuláról, Berényi Józsefről, Somogyi Szilárdról, rólam vagy az egyes jelöltekről szól, hanem arról, hogy az a megközelítőleg 110-130 000 ember, akik az MKP-ra szavaznak, képviselve legyenek a parlamentben.
– Mennyi az esély a bejutásra? Gondolom Ön bejutást vár, de mennyivel?
– Ha mi magunk elhisszük, hogy be tudunk jutni, akkor bejutunk. Nem igaz az, amit igyekszik az összes ellenpárt elhitetni, s leginkább a Híd, hogy elveszik az MKP-ra leadott szavazat. Ha mi elhisszük, hogy nem lesz elveszett a szavazat, ha van hitünk, akkor az 5%-os küszöböt át lehet lépni. Úgy, ahogy átléptük azelőtt is. Még akkor is, ha nyilvánvalóan a szavazóink fogynak, több oknál fogva. Egyrészt a korösszetétel rosszabb, mint a többségé, másrészt nagy az elvándorlás. Nyilván azzal is veszítettünk, hogy többen vállalták fel a magyar állampolgárságot, és elveszítették a szavazati jogukat. Mit várok? Remélem, az öt százalékon túl leszünk, bizonyára nem sokkal.
– Tegyük fel, hogy ma van a választások éjszakája, s bejutottunk, mi a további teendő…
– A teendőnk nyilvánvalóan attól függ, hogy milyen kormánykoalíció alakul. Egyre többen mondják, hogy Smer-Híd koalíció alakul, de várjuk ki a végét. Ezt sugallja a Híd néhány választási szlogenje is. Nem hiszem, hogy azzal a Smerrel kellene koalícióra lépni, amelynek a lelkiismeretén szárad Malina Hedvig meghurcolása, a benesi dekrétumok megerősítése, a rengeteg korrupciós ügy… 10 év baloldali kormányzás után nagyon kellene az országnak a tisztességesebb, korrupcióval kevésbé átszőtt kormányzás. Egy problémát látok, hogy a jobboldal romokban hever, de a választásokig sok minden történhet.
– Ön szerint van arra esély, hogy összefogjon a jobboldal, és a Smerrel szemben egy jobboldali kormány alakuljon. Vagy ez csak egy elméleti lehetőség?
– Attól tartok, hogy ebben a választási időszakban ez még nem fog bekövetkezni, de elméleti lehetőség mindig van, bár a felmérések azt mutatják, hogy a Smernek ez a sok korrupciós botrány sem árt. És ez eléggé megdöbbentő, mert az ember azt várná, hogy az emberek igazságérzete azért még működik. Maximum, ami bekövetkezik ilyenkor, hogy kevesebben mennek el szavazni, és innen kezdve a demokrácia veszít az erejéből. A nép akarata hogyan nyilvánulna meg, amikor a nép nem mondja meg, hogy mit akar, vagy csak egy kis része vállalja a döntés felelősségét. Nemrég hallgattam egy interjút, azt mondják, hogy be kellene vezetni a kötelező részvételt, és azt bizony el lehetne képzelni, úgy, ahogy Belgiumban működik. Aki regisztrál, annak kötelező elmenni, mert büntetést von maga után, ha nem megy el.
– Azt gondoljuk, hogy ezzel az arányok nagyban megváltoznának?
– Igen. Egy próbát biztos megérne. Mondom, Belgiumban ez így működik. Ha regisztráltam, akkor kötelező elmennem.
– És regisztrálnak általában? Belgiumban milyen a részvételi arány?
– A részvételi arány magas, 90 százalék fölötti. Mert a távolmaradás büntetést von maga után. Érdekes dolog. Ott nyilvánvalóan nem lehet megkérdőjelezni semmilyen kormány, semmilyen parlament legitimitását, mint ahogy nagyon sokan megkérdőjelezik például az itteni, vagy az Európai Parlament legitimitását. De hát itt is megválaszthat akár egy család is egy polgármestert. Ha nem megy el a falu, ha nem megy el a közösség választani, akkor két szavazattal is meg lehet választani valakit. És valahol ezt látom én a demokrácia egyik nagy problémájának, ez nem egy megoldott dolog, hogy nem látjuk igazából, hogy a nép mit akar.
– Említette az Európai Parlamentet. Tíz évig volt európai parlamenti képviselő. Jól emlékszem, mikor arról volt szó, hogy még fél ciklust vállalt volna. Miért nem következett ez be? Egyáltalán: miért nem egész ciklusban gondolkodott?
– A választási időszak vége fele volt néhány olyan momentum, ahol nem értettem egyet a pártvezetés véleményével. Úgy éreztem, hogy az európai politikát, az európai összefüggéseket lebecsülik. Aztán az egyik szavazásom okozott itthon problémát, én az európai néppárti vonalat követtem, amivel én egyetértettem, de az MKP vezetése nem. Magyarázatként: az MKP az Európai Néppárt tagja. Ezért annak ellenére, hogy szerettem a munkát, elismert szakpolitikusnak tartottak, amit az is bizonyít, hogy 2012-ben megkaptam az “Év képviselője” kitüntetést, végül úgy döntöttem, hogy a 2014-es európai parlamenti választásokon nem indulok. Most más a helyzet. A mostani parlamenti választások a szokásosnál fontosabbak. Most nem túlzás azt mondani, hogy akár sorsdöntőek is lehetnek. Most az összefogást kötelezőnek érzem.
Méry János, Felvidék.ma
