A zselízi alapszervezet visszakapta azt a támogatást, amelyet a Csemadok a magyar iskolák létrehozásában nyújtott. Abban az időben alig száz magyar tanító maradt, s óriási lett a tanítóhiány. A Csemadok tájékoztatásának hatására 1951-ben több mint 35 ezer gyereket írattak át a szüleik szlovákból magyar iskolákba. A Csemadok indította be az átképzési tanfolyamokat. A ’70-es évek elején új szórakozási forma indult, megalakul az esztrád csoport.
A ’70-es évek második felében a színjátszók még bemutatták Lovicsek Béla Ezüstlakodalmát és Carlo Goldoni: Két úr szolgáját. Lassan új szórakozási és művelődési formák kezdtek meghonosodni, ezért az öntevékeny színjátszás kezdett háttérbe szorulni. 1988-ban még nagy sikere volt a szabadtéri színháznak, melyben hivatásosak és helyiek is szerepeltek. Pár évvel ezelőtt egy kis csoport kacérkodott egy színmű bemutatásával, de előadásig nem jutottak sajnos…
A színes színházi esték korában közkedveltté váltak a dalos és a táncos programok. 1953-tól rendszeresítették a nótaesteket és a „Szív küldi szívnek szívesen” nevű műsorosa összejöveteleket. Énekesek, akiket mindenki ismert és szeretett Bog János, Mezőlaky Tibor, Szalma István, Szalai Irén, Kalász Ernő, Polák István, később Szántó József, Mokos Ernő, Kalász Ernőné, Erdélyi Irma, Kántor József, Csikós Mária és mások. Fellépéseikkel nemcsak jó hangulatot tudtak teremteni, de segítettek, a napi gondok feldolgozásában is. A ’70-es évek közepén szervezetnek volt színjátszó, esztrád és tánccsoportja, valamint egy állandó zenekara is.
A kezdeti lelkesedés hozta létre a tánccsoportot is. Nagy Aurélné vezetése alatt a csoport szépen fejlődött, s az ’50-es évek második felében már országos hírnévre tett szert. A távozásával a csoporttól a ’60-as években már nem hallatott magáról. Pozsár Erzsébet csak 1972-ben szervezte újjá az ifjúsági tánccsoportot. Sikeres fellépések után újabb szünet állt be. Búra István 1981-ben sikerrel kezdi a csoport vezetését. Irányításával, még abban az évben felléptek a járási táncünnepélyen Ipolyszakálloson és vámosladányi ünnepségeken. A csoport három év múlva ismét új vezetőt kapott, Diószegi József koreográfust. A táncmozgalom fénykorát a Kincsőnek köszönhetjük. A Juhász házaspár szakmailag nagyon jó munkát végzett, melynek eredménye a hazai és külföldi elismerés. A Csemadok eleinte anyagilag is támogatta a Kincsőt, de később önálló polgári társulássá alakult. Amikor a zselízi alapszervezet a hagyományos értékekre támaszkodott mindig virágzott a kulturális élet. Városunk ezért elválaszthatatlan a népművészeti fesztiváloktól. A Csemadok központi irodája a Strážnice-i országos dal- és táncünnepély mintájára szeretett volna rendezni egy hasonlót. Az első seregszemlére a losonci kultúrházban került sor 1956. december 30-án még közönség nélkül. A II. Országos Dal- és Táncünnepély már az Esterházy/Schubert-parkhoz kötődik. Ennek óriási sikere lett, hisz 14 ezer néző követte végig. A fesztiválokon mindig megjelentek a Csemadok legfőbb vezetői, sőt 1957-ben az SZLKP titkára, Bacílek is beszédet mondott. Mai viszonyok között az ilyen gesztus szinte elképzelhetetlen. A fesztiválok neve is többször változott:
– Országos Dal- és Táncfesztivál 1956–1969
– Országos Népművészeti Fesztivál 1970-1993
– Nemzetközi Kulturális Fesztivál 1994-1997
Sajnos, ma már a fesztiváloknak csak a mítosza él. De idén az 50. évfordulóra újra visszaköltözik Zselízre a hajdan rangos esemény.
Folytatása következik
Gunyics János, Felvidék.ma
Feldolgozta: Csonka Ákos
{iarelatednews articleid=”59081,59039,59033,59018,58972,58969″}
