Hét szlovákiai magyar kötődésű pályakezdő költőt, írót mutat be a tavalyi kezdeményezéshez hasonlóan a második bevetés, azaz a Bevetés 2016 c. blokk.
Az ifjú alkotók műveiből nyújtott ízelítőn kívül mindegyikőjüket egy-egy neves irodalmár mutat be. A szerzőket ezen felül a velük készült interjúk is megismertetik az olvasóval. Bár többen is vannak köztük, akiknek nevével az olvasó már találkozhatott az Irodalmi Szemlében.
Veres Erika egy kötet ígéretével jelentkezik, Bedecs László írja róluk: „Van, hogy lágy, puha, nőiesen szép, klasszikus keretű képeket alkot, van, ahol vad, meglepő, avantgárd gesztusoknak látszó képeket használ…” Veres nevével, akit tanulmányai Isztambulhoz kötnek (a versekben ide vágó hangulatképekkel is találkozhatunk), már találkozhattunk az irodalmi folyóiratok hasábjain, bár állítása szerint „ezek a versek nem sietnek sehova”, nevével a későbbiekben is találkozhatunk.
Plonicky Tamás szintén publikált már a Szemlében. Most Éjjeli c. novelláját olvashatjuk. „…ez az önző gátlástalanság már ahhoz a fecsegéshez tartozik, amely Plonicky Tamás prózájának a sajátja. S a fecsegés itt sem negatív minőséget jelent, hanem megint csak a történetmesélés önfeledt módját…” Két rövidprózát olvashatunk R. Nagy Krisztiántól. Az írások a hétköznapok szürkeségében megbúvó félelmet keltik életre – a banalitás mögötti horrort. Pethő Anita recenziójában egyebek mellett a „szokványos mozdulatsorokból” az irracionalitásba való elhajlást emeli ki.
„Képzelek hozzád egy verset, / de az összes szava, / ami jelenthetne valamit – nyelvbotlás.” – írja Czucz Enikő. Verseiben a testhez és terekhez való viszony jelenik meg markánsan. „A világot alkotó töredékek, amelyek egymás ellen feszülnek. Határ közöttük a bőr, saját bőröm.” – fogalmaz Németh Zoltán. Vörös Gergely versei egyszerre filozofikusak és tapinthatóan ismerősek, az ábrázolt hétköznapi mozzanatokból kibomló „végső” kérdésekkel szembesít. Így az idő lényegisége körül folytatott meditációkként is olvashatóak. Csehy Zoltán véleményében a szöveg zeneiségét és retorikai indázását emeli ki. Mellár Dávid szövegeit, aki versekkel és prózákkal is először jelentkezik, látszólag a provokativitás jellemzi – mely inkább, mint ahogy arra Szászi Zoltán is utal – a belső hiány elfedésére alkalmazott nyelvi kulissza. Paluska Zsuzsától egy kisebb versciklust olvashatunk. „A konkrétság, a részletek lesznek fontosak. Egymást kereső, egymásra emlékező, egymást belélegző testek vagyunk – ezek is.” – írja róla Balázs Imre József.
A blokkon kívül egyéb szépirodalmat is találunk a számban. Csehy Zoltán: Aktnaptár 2016-ra c. versciklusa Peter Erzvo Zvonar fotóira íródott – a maszkulinitás újrafogalmazása a naptárversek műfaji hagyományát hozza játékba. A kortárs szlovák irodalomból is ízelítőt kap az olvasó: Ivan Štrpka verseit Tóth László fordította, miniesszéjében pedig a szerző portréját igyekszik megrajzolni. Richard Pupala: A nő, aki belép a zuhany alá c. novelláját Vályi Horváth Erika fordításában olvashatjuk. Kispál Dániel itt közölt, Partraszállás című novellája pedig a Kortárs hangon pályázat különdíjjal jutalmazott darabja volt.
A májusi Szemle tematikus blokkja Talamon Alfonzhoz kötődik. A szerző most lenne ötven éves, s most van halálának 20. évforulója is.
