A Szlovák Köztársaságban 512 olyan település létezik, amelyek önkormányzatai a hatályos törvények és az ország kormányának vonatkozó rendelete értelmében a lakosok az anyanyelvüket (esetünkben a magyar nyelvet) is használhatják az ügyintézés során. A Pro Civis polgári társulás onkormanyzas.sk-n közzétett legfrissebb felmérésének eredményei és következtetései…
A Pro Civis évente felméri, mennyire érvényesül az egyes községekben a polgárok anyanyelven történő tájékoztatása.
Mennyire tudnak élni a törvény adta lehetőségekkel az egyes önkormányzatok, és hogyan használják ki az önkormányzati weboldalak nyújtotta lehetőséget a lakosság tájékoztatása érdekében? Felmérésünk célja természetesen nem a weboldalak tartalmának vizsgálata, hanem az, hogy az érintett községek lakossága hogyan jut hozzá az őt érintő adatokhoz, dokumentumokhoz, rendeletekhez és információkhoz az államnyelv mellett az anyanyelvén is.
Nem történt előrelépés
A Szlovák Köztársaság 512 nemzetiségek által is lakott településéből jelenleg 490-nek van saját honlapja. Ez enyhe elégedettségre adhatna okot, hiszen eggyel többnek, mint a tavalyi felmérés szerint (489). Közelítünk, ha lassacskán is, a teljeskörű elektronikus tájékoztatás lehetőségéhez. Ilyen tempóban már „csak” huszonkét évig kell várnunk, hogy valamennyi magyarok által is lakott településnek legyen saját honlapja.
Mindjárt az elején szükséges konstatálnunk, hogy felmérésünk eredménye több mint kiábrándító! A magyarok lakta dél-szlovákiai települések polgármesterei, önkormányzatai sok esetben nem tartják fontosnak az anyanyelven történő tájékoztatást. Teszik ezt az olyan típusú tájékoztatási kötelezettségek esetében is, amikor nem csak joguk, de kifejezetten kötelességük lenne az anyanyelven, tehát magyarul történő tájékoztatás.
Elemzésünk alaptétele, hogy a 490 településből azonban magyar tartalommal a weboldalaknak a fele sem rendelkezik: pontosan 218. Alapvető információkat a weblapok közül 484 közöl, ebből magyar nyelven 208. Abszolút számokban kifejezve éppen eggyel több, mint tavaly. Közérdekű információkat 243 weboldal tartalmaz, ami pontosan 17-tel több mint tavaly, ezen belül azonban a magyar közérdekű információk 97 honlapnál találhatók meg, ami alig hattal több mint egy éve.
Még lehangolóbb a helyzet a kérvények mintái nyilvánosságra hozása esetében, amit mindössze 178 önkormányzat tart fontosnak, és ezek a közérdekű információk mindössze 14 weboldalon olvashatók magyarul is! Az önkormányzati rendeletek 345 önkormányzati weboldalon olvashatók szlovákul, ebből magyarul elenyészően kevés, 8 honlapon! A polgárokat valószínűleg érdekelnék a községük önkormányzati ülésein elfogadott határozatok, jegyzőkönyvek tartalma is. Ezeket a dokumentumokat szintén csak elenyésző mennyiségben teszik közzé. Míg szlovákul 231, magyarul csak 15 weboldal közli ezeket.
Járások, régiók példái
Akárcsak tavaly, legjobb a helyzet idén is a Galántai járásban. Bár a legtöbb weboldalt a Dunaszerdahelyi járásban találjuk, ahol a 66 községből 65-nek van saját honlapja (a tavalyi adathoz hasonló), ebből azonban csak 41 rendelkezik magyar verzióval. Ezzel szemben a Galántai járás 21 községéből mind a 21-nek van saját weboldala, amiből 18-nak van magyar megjelenése. A Komáromi járás 37 községéből 36 üzemeltet saját honlapot, ebből csak 23 tartja fontosnak a magyar nyelvű tájékoztatást. Jónak mondható a helyzet az Érsekújvári járásban is (35 község, 34 weboldal), magyar megfelelő viszont csak 24-ben.
A Nagyrőcei járás 16 magyarok által lakott községében mindenütt van weboldal, ám csak egynegyedében (4) magyar tartalom. Nyitrai járás: 15 település, 15 weboldal, de csak 6 magyarul is. Elég lehangoló a helyzet a Rimaszombati járásban, ahol a 72 községből ugyan 69 rendelkezik saját weboldallal, ebből azonban csak 27 magyar tartalommal, vagyis 42 magyarok lakta településen nem tájékoztatják a polgárokat az anyanyelvükön. Nem kedvezőbb a helyzet a Rozsnyói járásban sem (32 község, 30 honlap), ahol a meglevő weboldalaknak mindössze az egynegyede (8) rendelkezik magyar verzióval is. A Szenci járásban a magyarok lakta falvak 1/3-ában tájékoztatják a lakosokat magyarul is, míg például a Losonci járás 28 településéből a meglevő 25 weboldalból mindössze háromnak van magyar verziója! A Lévai járás 53 településéből az 50 weboldalból csak 17-nek van magyar tartalma.
Ez az eredmény ismét arról árulkodik, hogy sok településen a kétnyelvűség és az anyanyelven történő tájékoztatás enyhén szólva nem tartozik a prioritások közé, és nem tisztelik a polgárok nyelvi jogait. Teszik ezt annak ellenére, hogy, mint a bevezetőben említettük, ezt a jogot a Szlovák Köztársaság Alkotmánya 34. cikkelyének I. bekezdése biztosítja. Mi több, az információhoz való szabad hozzáférésről szóló törvény 6. §-ának 5. bekezdése kötelezi a községeket, hogy az alapvető információkat (önkormányzati ülés időpontja, programja, jegyzőkönyvek, rendeletek stb.) a kisebbség nyelvén is megjelentessék, amennyiben azt az államnyelven megteszik.
Ahol döntő többségben vagyunk
Sorolhatnánk az elrettentő példákat, hiszen még azon községek esetében sem találunk teljes kétnyelvűséget, ahol a magyarok aránya meghaladja a 75%-ot.
Először említsünk néhány követendő példát. A Dunaszerdahelyi járásban levő Alistál honlapján például mindkét nyelven közlik az alapinformációkat, közérdekű információkat, kérvénymintákat, jegyzőkönyveket, határozatokat. Igaz, az önkormányzati rendeleteket sem egyik, sem másik nyelven nem közlik. Közlik viszont két nyelven a számlákat, szerződéseket, sőt a szálláslehetőséget is.
A Komáromi járásbeli Dunamocson például kétnyelvű minden információ, kivéve az önkormányzati rendeleteket, azok csak szlovákul szerepelnek, viszont a közérdekű információkat csak magyarul tartják fontosnak. A Galántai járásbeli Nádszegen a legtöbb információ kétnyelvű, kivéve a kérvénymintákat és az önkormányzati rendeleteket. Az önkormányzati rendeleteket azonban sehol (egy helyen sem!) közlik magyarul. Kérvénymintákat a már említett Alistálban, Dunamocson, vagyis két településen találunk. Ezek a községek a fehér hollóknak számítanak.
A többségében (75% fölött) magyarok lakta települések esetében a meglevő 177 weboldalból mindössze 101 kétnyelvű (57,6%), az alapinformációk százalékaránya hasonló (57,63%), míg a közérdekű információk tekintetében 66 : 42 az arány (37,29 : 23,73%). A jegyzőkönyvek, határozatok esetében az arány már sokkal riasztóbb: 66 szlovák – 6 magyar (37,29 : 3,39%), az önkormányzati rendeleteknél lehengerlő: 108 : 0, míg a kérvénymintáknál 40 : 3 az arány a szlovák nyelv javára (22,6 : 1,69%). Ha a zömében vagy nagy többségében magyarok lakta községek így viszonyulnak a kétnyelvűséghez, mit várhatunk el a szórványtól, azoktól a településektől, ahol a magyarság aránya 20% alatti?
Ahol többségben vagyunk
Azoknak a községeknek az esetében, ahol a magyarság aránya 50-75% közötti, vagyis többségben vannak a magyarok, már nagyobb a torzulás. Ezen községek 96,3%-ának van saját weboldala, de magyar tartalommal a 157-ből csak 71 rendelkezik (100% : 45,22%). Az alapinformációk magyar nyelven 40,76%-ot tesznek ki, a közérdekű információk aránya 49,04% : 19,11%, a kérvényminták aránya 31,85% : 1,91%, az önkormányzati rendeleteké 72,61% : 1,91%, a jegyzőkönyvek, önkormányzati határozatok aránya pedig 51,59% : 2,55%!
Kisebbségben
Ahol a magyar lakosok aránya az összlakosság felénél is kevesebb, vagyis 20 és 50% közötti, „természetesen” még drasztikusabb az arány. Ezek közül a települések közül 110-ből 107-nek van ugyan saját honlapja, ezek kétnyelvűsége azonban lehangoló. Itt elegendő csak a magyar nyelvű információk százalékos arányára pillantást vetnünk, hogy illusztráljuk elesettségünket. Weboldal magyarul: 25,23%, alapinformációk: 20,56%, közérdekű információk: 7,48%, kérvényminták: 0,00%, önkormányzati rendeletek: 0,00%, jegyzőkönyvek, határozatok: 1,87%.
Végül lássuk azokat a községeket, ahol a magyarság aránya nem éri el a 20%-ot. 31 községről van szó, ezek közül 29-nek van saját weboldala. Magyar tartalommal viszont csak szám szerint 2 (6,9%) rendelkezik, ezek is csak alapinformációkkal, ami annyit jelent, hogy a község történelmének rövid leírását találjuk magyarul is. Ezeknek a községeknek a honlapján ezen kívül sem alap-, sem közérdekű információkat, sem önkormányzati rendeleteket, sem jegyzőkönyveket, határozatokat, űrlapokat nem talál a magyar anyanyelvű állampolgár.
Önbecsülésünk fokmérője
Az összkép tehát több mint lehangoló. A fentieket látva elmondhatjuk, hogy ha valaki csekélyke pozitív változást remélt, az ismét csalódott. A parlamenti választások után hangzott el (sajnos, kevesek szájából), hogy a felvidéki magyarság jelenlegi állapota mélyenszántó elemzést igényelne. Tekinthetjük jelen felmérést akár szellemi állapotaink egyik fokmérőjének is. Ebbe a tükörbe tekintve is láthatjuk, hogy hiányzik az önreflexiónk, megkopott az életösztönünk, morális, erkölcsi válságba jutott a felvidéki magyarság. Hovatovább az önbecsülésünket is feladjuk. Még annak a minimumnak sem tudunk megfelelni, amire ráadásul a törvény is kötelez bennünket.
Kétségtelen, hogy a magyarság ott, ahol számaránya nem éri el a húsz százalékot, nehéz helyzetben van. De hogyan értékeljük azokat az önkormányzatokat, polgármestereket, egy-egy kis és nagyobb közösség vezetőit, amelyek/akik szinte színmagyar települések elöljárói, és ennek dacára nem tartják fontosnak a közösség anyanyelvét? Ha a falujuk, kisvárosuk polgárainak elemi jogait sem képesek biztosítani? Az anyanyelv nem csak a puszta kommunikáció egyik eszköze, hanem olyan kincsünk, amelyet meg kell őriznünk. A huszonegyedik század Európájában hogyan akarunk megfelelni a kihívásoknak, ha akár restségből, tunyaságból, akár sunyi félelemből feladjuk magunkat, illetve feladjuk azokat, akiket képviselünk? A csöndes szellemi elnyomás, vagy egyszerűen a trehányság és nemtörődömség áll a dolog hátterében?
Végül jegyezzük meg, hogy az eddigi évek gyakorlatával szemben, amikor a járásonkénti eloszlásokat és állapotokat ismertettük, ezúttal az arányok eloszlását is megpróbáltuk érzékeltetni. Vagyis a járási különbségek mellett a „dominancia” tényét, ami régióktól független. Mert míg például a jórészt tömbben (Dunaszerdahelyi, Galántai vagy a Komáromi járásban) élő magyarság esetében egy kis község is kisebb nyomás alatt éli a mindennapjait, ezzel szemben más a helyzet, ha egy nagy település magyarjai a szórványban, vagy az olyan vegyes lakosságú járásokban élnek, ahol vannak szlovák és vannak magyar többségű települések.
Végül jegyezzük meg, hogy a 2012-től általunk vizsgált tendencia cseppet sem biztató, mert bár az elektronikus tájékoztatás helyzete számszerűen javul, az áhított kétnyelvűség sok kívánnivalót hagy maga után. Így van ez sajnos sok helyütt még azokon a településeken is, ahol annak a világ legtermészetesebb dolgának kéne lenni.
Mégis lehet, csak akarni kell?
S legvégül (mert csodák csodája, ilyen is van) külön emeljük ki a Dunaszerdahelyi járásban fekvő Csallóközcsütörtök példáját. Ennek a településnek a honlapja is azt tükrözi, hogyan viszonyul a polgármester és az önkormányzat a polgárokhoz. Csallóközcsütörtökben ugyanis – az országban egyedüliként! – teljes a kétnyelvűség a község honlapján is.
Az ördög a részletekben lakik. Említsük meg kirívó példaként, hogy magyar nyelvű kérvényminták például az egész országban mindössze hat település honlapján állnak a magyar ajkú polgárok rendelkezésére: Izsán, Naszvadon, Marcelházán, Dunamocson, Alistálban és természetszerűen Csallóközcsütörtökben.
Forrás: Nem élünk a nyelvi jogainkkal. (Önkormányzás.sk)
