Al di Meola és Szarka Tamás Budapesten (Fotó: Temesvári Gergely)

Október 22-én Budapesten, a Kongresszusi Központban Szarka Tamás lemezbemutató koncertje a művész vendégeinek: Al di Meola gitárművésznek, Tokody Ilona operaénekesnek és főleg Szarka Tamás tehetségének köszönhetően utánozhatatlan és megismételhetetlen esemény volt…

A Ghymes együttes különleges hangzású zenéjében, több évtizedes muzsikálásukban majdnem elválaszthatatlan egymástól a két Szarka testvér, Gyula és Tamás „hozadéka”. A sok közös produkció után a két testvér egy ideje önállóan is megmutatja, mit tud, és rögtön szögezzük le: ettől csak gazdagabbak lettünk mi mindannyian, a Ghymes együttes rajongói.

A koncert egyik plakátja
A koncert egyik plakátja

Szarka Tamást október 22-én délután a Budapesti Műszaki Egyetemen is hallhattuk, a nemzeti ünnep alkalmából szervezett immár hagyományos megemlékezésen énekelt. A többségében fiatalokkal megtöltött egyetemi díszteremben körülöttem felvidéki diákok álltak és ültek, az ő reagálásukon és a Duna-parton ünneplőknek a kivetítőn megjelenő arcán is öröm volt látni, ahogy Tamás zenéje megfogott mindenkit. Ha arról beszélünk, hogy a fiatalok nyelvén kell a nemzeti értékeket közvetíteni, nos, akkor Szarka Tamás éneklése telitalálat volt… És hát nekünk, a Felvidékről szép számban érkezetteknek az ünnepi hangulat betetőzését adta, hogy lám, tőlünk jön az üzenet, a Ghymessel együtt valljuk: „Hogyha félve mondják, akkor is szabadság!”. És még határozottabban: „Hogyha vérem ontják, akkor is szabadság!”

„Hogyha félve mondják, akkor is szabadság!”. És még határozottabban: „Hogyha vérem ontják, akkor is szabadság!” (Fotó: Temesvári Gergely)
„Hogyha félve mondják, akkor is szabadság!”. És még határozottabban: „Hogyha vérem ontják, akkor is szabadság!” (Fotó: Temesvári Gergely)

A dal az esti megakoncerten is elhangzott, ezzel emlékezett és emlékeztetett Szarka Tamás arra, hogy az 56-os forradalom évfordulójának előestje van.

Szarka Tamás, Al di Meola és Tokody Ilona rajongótábora Budapesten egy hozzáértéssel, lélekkel, érzékenyen megszerkesztett koncertet kapott, a látványban, hangzásban is nagyszerű zenei esemény két és fél órás varázslat volt. Az összeállításban az új lemezen hallható új dalokon volt a hangsúly, amelynek találó címe, „Az ég szerelmére”, jól mutatja Szarka Tamás lírai oldalát, a zene, a hangszerelés pedig a zenei sokoldalúságát.

A világ legjobb gitárosai közt számon tartott Al di Meola Szarka Tamással zenélt és nyújtott felejthetetlen élményt (Fotó: Temesvári Gergely)
A világ legjobb gitárosai közt számon tartott Al di Meola Szarka Tamással zenélt és nyújtott felejthetetlen élményt (Fotó: Temesvári Gergely)

Egy-egy dal elhangzott a korábbi produkciókból is, mint az Éden földön műsorból, amelyet a budapesti Nemzeti Színház vitt színre, vagy az emlékezetes debreceni Mária oratóriumból, amelyből a záródal Szeretethimnusz címmel él a köztudatban.

A két zenei csillag, Al di Meola és Tokody Ilona mellett emelte az est fényét a Budapesti Ifjúsági Kórus közreműködése. A kórusnak köszönhetően sok zenemű himnikus hangzást kapott, ezek mellett a mély érzelmeket keltő dalok mellett Tamás a humoros oldalát is megmutatta, és a játékban élvezettel vett részt mindenki a színpadon. A közönség legnagyobb örömére.

Két és fél órás varázslat a Kongresszusi Központban Budapesten (Fotó: Temesvári Gergely)
Két és fél órás varázslat a Kongresszusi Központban Budapesten (Fotó: Temesvári Gergely)

És még egy gondolat a Szarka testvérek együtt és különgondolkodásáról. Egy nappal Szarka Tamás nagyszerű koncertje előtt az Álmos legendája című táncművet mutatták be a budapesti Millenárison. A Soproni Petőfi Színház darabjához Szarka Gyula szerezte a zenét, és ez a zene is megjelent önálló CD-lemezen.

Okunk van tehát örülni annak, hogy a Felvidék az ’56-os forradalom 60. évfordulója lázában élő Budapesten a jó arcát mutatta.