Életének 86. esztendejében szólította magához a Mindenható Igó Aladár hanvai népi fafaragóművészt. Nt. Nagy Ákos Róbert, a Gömöri Református Egyházmegye esperese tartotta a gyászistentiszteletet november 17-én.
Így imádkozott: „Úr Istenünk, kezeink munkáját tedd maradandóvá! Megrendült szívvel állunk itt a szeretett, tisztelt alkotó ember, Igó Aladár ravatala mellett. Nálad, a maradandóság uránál keressük a vigasztalást, megerősítést és reménységet.” Isten igéjét Mózes 2. könyve 35. részének és a Korintusiaknak írt II. levél 5. részének válogatott versei alapján hirdette.
Már semmi nem lesz olyan, mint eddig volt – kezdte az esperes. „Igó Aladár halálával nagyon nagy veszteség érte a közösségünket. Nem lesz már olyan sem a család, sem a faluközösség, még a mi Gömörországunk sem, mint amilyen az ő életében volt. Hiányozni fog közülünk egy olyan valaki, aki egyszerre volt messze földön elismert művész, tisztességes, bölcsességet, derűt, jókedvet sugárzó, szerény hanvai ember, és nem utolsósorban példás szülő és nagyszülő.
Fáradhatatlanul dolgozott. Alkotásai sokáig emlékeztetni fognak rá. Tehetsége Isten ajándéka volt, és alkotni kívánt rombolás helyett. Mindig is igyekezett láttatni a teremtett világ értékeit, s a mindenható Istenről soha nem feledkezett meg” – mondta gyászbeszédében Nagy Ákos Róbert.
Nt. Nagy Ákos Róbert esperes áldást mond (Fotó: Homoly Erzsó/Felvidék.ma)
Igó Aladár 1931. február 16-án született Hanván, a nemesi család egyedüli gyermekeként. Édesapja suszter-szíjgyártó, édesanyja varrónő volt. Iskoláit Hanván kezdte, majd a tornaljai polgári iskolában folytatta tanulmányait, amit a világháború miatt nem tudott befejezni.
Sokszor elmondta, a főiskolát nem Párizsban a Szajna mellett, hanem a Sajó-parton végezte. Tehetsége a művészetre már gyermekkorában is megvolt. 1952-ben a katonai szolgálat ideje alatt már egyre több alkotása volt. 1958-ban kötött házasságot szeretett hitvesével, Tóth Lenkével, akivel 58 esztendőt éltek együtt, három gyermekük született. Képzőművészeti tehetségét fia, Sándor is örökölte, szívesen tanította, s örömmel munkálkodtak közösen, úgy ahogyan másik fiával, Aladárral is a sírköves mesterségben.
Ezt megelőzően a helyi és a rimaszécsi szövetkezetben dolgozott, s közben alkotott, faragott, festett. Munkái megtalálhatóak szerte a Kárpát-medencében, Nyitrán a Mezőgazdasági Múzeumban, Pozsonyban a Szlovák Nemzeti Galériában és a Vármúzeumban is. Munkásságát több elismeréssel is méltatták: Hanva díszpolgára lett, megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, később a Franciaország és Szlovákia baráti köre által adományozott Szív művészete-díj tulajdonosa is lett.
A halottas ház falát is Igó Aladár munkái díszítik (Fotó: Homoly Erzsó/Felvidék.ma)
Családja, rokonai, közeli és távoli hozzátartozói, jó barátai mellett búcsúzott tőle többek között Juhász István mérnök, Ft. Erdélyi Géza emeritus püspök, Deák János és családja, az Agrárius Kft. dolgozói, Hanva Község Önkormányzata, a hanvai református gyülekezet, B. Kovács István és családja, E. Kovács László, Újvári Mária.
B. Kovács István búcsúbeszédében kiemelte Igó Aladár ízes palóc beszédét. Úgy fogalmazott, hogy évszázadokat ívelt át az ízes szójárása, amit megtanulni nem lehet, csak beleszületni, megörökölni. „Megnyugtató arra gondolni, hogy azalatt a 86 esztendő alatt jól sáfárkodott a talentummal. Vászonra vitte, fába faragta, kőbe véste. Otthonában mindig szívesen fogadott másokat, voltak közöttük diákok, művészek, még államférfiak is, legutóbb a kassai főkonzul is tiszteletét tette műhelyében” – idézte fel B. Kovács. „Lehetőséget adott nekünk, hogy felemelkedhessünk hozzá. A javunkra volt egész életében” – mondta.
„Sok embernek a munkássága, a fafaragása jut eszébe róla, nekem más. Utolsó percig töretlen ember volt, aki sok fiatalt megszégyenítve bírt, és mindössze 1 óra 40 percig élt otthonától távol a rimaszombati kórházban. November 9-én nagymamám átmeneti szélütést kapott, de jól van és hamar felépült. Betegsége viszont sokban hozzájárult nagyapám egészségromlásához, megviselte, legyengült. Bár nem mutatta még vasárnap (november 13.) megborotválkozott, ünnepi ruhát vett fel, majd elment a hanvai templomba a saját autóján. Estére kicsit rosszul érezte magát.
Hétfőn az ágyban pihent, majd délben úgy érezte, az estét nem bírná ki, ezért mentőautót hívtunk. Délután fél kettőkor érkezett meg a mentő, s a mentősök szakszerűen jártak el. Ők állapították meg, hogy infarktusgyanús. Két órakor vitte be a gyorsmentő Rimaszombatba. Közben 3 órakor nagymamám hazaérkezett a kórházból. Elkerülték egymást, nem tudtak elbúcsúzni. Délután 3 óra 40 perckor állapították meg az intenzív osztályon, hogy nagyapám szíve leállt mindörökre.
Nem szenvedett sokat, sőt még a mentőautóban is magánál volt. Még két kinagyolt szobra áll az udvaron, télen akarta befejezni, de már letette a vésőt, és elaludt örökre” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Czúz Imre, a legidősebb unokája.
Igó Aladár fejfája, melyet még halála előtt magának kifaragott (Fotó: Homoly Erzsó/Felvidék.ma)
Örök nyugalomra a családi sírboltban helyezték, ahová még életében megalkotta a saját portréját.
A vele készült utolsó riportot november 19-én a Kossuth Rádió Határok nélkül c. műsorában hallgathatják meg 18.30 és 19.00 óra között.
