Tartok tőle, hogy néhány felvidéki település polgármesteri hivatalában nem éppen a Megváltó születésének örömünnepéhez illő jelzők szállnak az ég felé, midőn két pompás bejglirecept között belekukkantanak a Magyar Polgári Kör, a HVIM és a Somorja Hangja által a magyar nyelvhasználat ügyében írott levélkébe.
Ennek történetéről bővebben ITT írtunk, most röviden csak annyit: a civilek nagyon finoman, egy jól összeszedett, udvarias, ám igen határozott levél formájában megmasszírozták kicsit a felvidéki önkormányzatokat. Hogy ugyan, legyenek már oly kedvesek és a magyar nyelvhasználat terén legalább azt méltóztassanak betartani, amit a törvény előír számukra.
Vagyis, ahol a törvény ezt előírja, ott magyar nyelven is tegyék elérhetővé a közérdekű információkat – például a település önkormányzata által üzemeltetett weboldalon – és biztosítsák az egyéb nyelvhasználati jogokat az önkormányzat területén.
A kiküldött elektronikus levelekre már szállingóznak is az első válaszok. Annyi máris kiderült: ha csak a mi hőn szeretett „sztarosztáinkon” múlik, a nemzetállam szorgos építőinek nincs más dolguk, mint elnyúlni a heverőn a laposképernyő előtt és végignézni a gyors lefolyású agóniát. A „hogyan nem lehet magyarul” vetélkedőben ugyanis egymást múlják alul települési vezetőink.
A mezőny legerősebb kategóriájában versenyez, aki a kisebbség nyelvén – azaz magyarul – intézett kérdésre (szemben a törvény betűjével) kiváló szlovák hivatali nyelven írott választ küldött. Többeknek is sikerült ezt a szintet megugrani, jutalmuk jövőre egy csinos per lesz a törvény megsértése miatt. A feszültséget csak a tartalomban megbúvó groteszk humor oldja: ebben a „sztaroszt(k)a” határozatban közli, hogy jövő januártól majd az 1999-ben (!) hozott törvény szellemében fognak eljárni és biztosítják a kisebbségi nyelvhasználat abban meghatározott jogait. Na igen, ha ‘99 óta eddig kibírtuk, az az egy hét már nem vág földhöz…
Százd polgármestere ennyire nem kívánt belebonyolódni a dologba, közölte: “Nincs honlapunk, nincs térerő, alig van internetünk. Alig élünk, de köszönjük érdeklődésüket. Aki magyarul kérdez, annak magyarul válaszolunk.”
Ami szintén azt bizonyítja, hogy nagyon is volt értelme a civilek kezdeményezésének – és nemkülönben Morvai Krisztina felvidéki körútjának. Ugyanis az a szerencsétlen nyelvtörvény, bármennyire is sok a bajunk vele, annál picit többet ír elő, mint hogy “aki magyarul kérdez, annak magyarul válaszolunk”. Arról nem is beszélve, hogy ilyen körülmények között vajon hogyan kivitelezi majd a belügyminisztérium a 2017-ben finiselő „e-Governmente“ projektjét, s azon belül hogyan biztosítja majd pl. a magyar nyelvhasználati jogok érvényesülését a község központi weboldalán?
Az éremnek azonban – mint mindig – van egy másik oldala is, és erre Ipolynyék polgármestere, az eddigi egyetlen korrekt válaszlevél szerzője is felhívta a figyelmet. Arról van ugyanis szó, hogy bár a kisebbségek nyelvén való tájékoztatást valóban előírja a törvény, ennek biztosításához már nem rendelik hozzá a szükséges forrásokat. Amint Hrubík Béla egy példával illusztrálta: “Egy ugyanolyan nagyságú falu Csacán évi 540 000 eurót kap az államtól az adóleosztásokból, míg Ipolynyék 420 000-at. Ennyi a különbség.”
Micsoda különbség!
Ez azonban már a politikai érdekképviseleteink oldalára eső feladvány. Különösen azokra, akik ott sürgölődnek a húsosfazék körül, rendelkeznek az állami költségvetés, valamint az EU régiófejlesztési és foglalkoztatáspolitikai pénzforrásai fölött. Amíg befut a kassai IC, felbukkan egy újabb autópálya-nyomvonal, aközben igazán el lehetne gondolkodni azon is, miként biztosítható a törvényben garantált jogok érvényesülése, mert a törvények betartása és betartatása (különösen egy olyan fejlett jogállamban, mint Szlovákia) nem csak az állampolgárok kötelessége, hanem a közigazgatási szerveké is.
