Elég csak ránézni a fenti képre, amely a koalíciós tanács tagjait ábrázolja, s rögtön világossá válik, honnan ez az áthatolhatatlan, mindent magába szippantó sötétség, amely a szlovák politikai élet legfelső szintjeit (is) uralja. A jelenlegi kormányválságnak nevezett izé ebben a közegben tulajdonképpen a létező legtermészetesebb dolog, ami történhet.
A közelmúlt történéseit ismerjük: Andrej Danko, a Slota istállóját szalonképessé súroló honvéd százados lábába görcs állott, aminek hatására egyszer csak bejelentette, hogy felrúgja a megállapodást, annyi a koalíciós szerződésnek. Ami persze, magunk közt szólva, nem ér egy kalap szaharát sem, de most nem is ez a lényeg. Hanem az elv. A princípium. Hogy tudniillik vagyunk, aztán egyszer csak a semmiből fogjuk magunkat és belevágjuk a cinkostárs hátába a bökőt. Láttunk már ilyet, de akkor is…
Ennek az eseménysornak adta aztán a sajtó a „kormányválság” munkacímet. A kormány becsületére legyen mondva: megszolgálta. Tartottak ugyan egy válságértekezletet az urak – szigorúan semleges területen, a kormány szállójában – ám arról annyit lehetett megtudni, amennyi a Bugár Béla nevezetű fekete lyukon képes volt átszűrődni. És ez a védjeggyé vált arrogancián túl nem sok.
A második találka már nem jött össze, Fico miniszterelnök beteget jelentett. Az újabb forduló mára volt kitűzve, ez pedig a parlament elnökének haját tartó csontos képződmény belsejének krónikus megbetegedése miatt „mondódott le”. A miniszterelnök szóvivője később azt is elmagyarázta a tikagyú népeknek, hogy miért. A koalíciós tanács ülése okafogyottá vált, miután a tekintetes urak műsoron kívül megállapodtak, hogy kiegészítik szépen a koalíciós szerződést. Hogy ez mit akarjon jelenteni, senki ne firtassa Abszurdisztánban. Fico szóvivője is csak annyit tett hozzá a dologhoz, hogy egy kis homokot lapátolt a középen éktelenkedő kupacra, s tolmácsolta az urak véleményét: „a pártelnökök elégedetlenségüket fejezik ki amiatt, hogy a média egyre növekvő számban ad közre hamis, vagy féligazságokat tartalmazó információkat azzal a céllal, hogy mindenáron feszültséget keltsen a társadalomban és a kormány stabilitását támadja”.
Aki úgy érzi, hogy a tavaly tavasszal leadott szavazatáért azt kapta, amit elvárt, az legközelebb – talán már a jövőre esedékes „előrehozotton” – se felejtse el kihúzni a fejét a vécékagylóból. És menjen el szavazni, mert a nagy embernek óriási szüksége lesz rá. Nagyobb, mint valaha.
