A kassai Thália Színház szeptember 14-én tartotta első bemutatóját. A kérdőmondat egy zenés útikalauzt jelöl, mely kül- és belföldieknek egyaránt szól. A darab a 2016/17-es évad utolsó előadása, melynek bemutatója technikai és kegyeleti okokból – Kolár Péter, volt igazgató halála miatt – átcsúszott a színház jelenlegi évadába, viszont a tavalyi „Negatív identitás”-témakeretbe illik.
A múlt szezont záró színpadi mű a nagysikerű Kassa, a szerelem városa elnevezésű sanzonestre kötődik, a közönség szórakoztatásának ott megkezdett hagyományát folytatja. Az előadás Lackfi János költő, műfordító, drámaíró két nagysikerű kötetéből, a Milyenek a magyarok? és a Milyenek még a magyarok? című karcolatgyűjteményekből készült. A könnyed, játékos, groteszk humorú magyar jeleneteket szigorúan magyaros dallamok keretezik.
Az előző sanzonest egy várost, Kassát vette górcső alá, a Milyenek a magyarok egy egész országot jár be, ez előző egy zenés séta volt, ez a mostani pedig egy zenés utazás. Korábban Kassa terei, utcái, épületei meséltek, most Magyarország települései és annak lakói vallanak. Egy ország, egy nemzet, egy mentalitás került a középpontba. Keveredik földrajz és a lélekrajz, érzelmes barangolás és szeretetteljes karika-túra. „Ez lett volna az a rész, amikor megkerestük volna azt, hogy mi jellemez minket igazán, a negatív identitást pozitívra fordítva, hogy hová helyezhetjük el magunkat és mit jelentünk. Lackfi János szövege volt az alap, ami minket megérintett. Beleillett az identitáskeresés kérdéskörébe. Szerettük volna ezt egy térképen eljátszani”- nyilatkozta Czajlik József, a Thália Színház igazgatója.
Az ő rendezésében az előadás keretét a kassai Milyenek a magyarok rádióműsora adja. Az éter hullámain keresztül nyomon követhetjük a magyar ember egy napját, ébredéstől a mindennapi élethelyzeteken keresztül az esti lepihenésig. Életképek, riportok, hírek, közszolgálat és természetesen valódi magyar slágerlista váltják egymást. Többek között Hajós András, Mező Misi, Cseh Tamás, Presser Gábor, Kálmán Imre, Nádas Gábor, Dinnyés József, nem utolsósorban Lakatos Róbert szerzeményei és közismert magyar népdalok hallhatók az előadásban.
A Thália Színház legújabb darabjában kilenc színművész alakítja a magyar ember karaktereit: Dégner Lilla, aki egyben az előadás korrepetitora is, Latócky Katalin, Rab Henrietta, Varga Lívia, Varga Szilvia, Illés Oszkár, Nádasdi Péter, Ollé Erik és Szpišák Gyula. A díszlet, Magyarország térképe, Magyar Béla alkotása. A színpadképet jelzésértékű eszközként hungarikumok és a magyar színekben pompázó jelmezek egészítik ki. „Megfelelő a szöveg és a zene aránya, a nézők folyamatosan vették a lapot. Remélem, hogy méltó befejezése lesz a tavalyi évadnak az előadás, mely kimondottan a szórakoztató kategóriába tartozik”- mondta Czajlik.
Milyenek is a magyarok?
Kevés beszédű, magányos cowboyok és kocsmai hencegők. Lepedőakrobaták és sámlin reszkető Jóska bácsik. Hátrafelé nyilazók és cekkerben bontott csirkét cipelők. Alkoholisták. Dehogy alkoholisták, csak megisszák a magukét. Folyton panaszkodók és forrófejűek. Pacalevők és pizzafalók. Asztalsarkon busongók, akik párszor az asztalra csaptak és beleremegett a történelem. Valamikor nagyon tudtak focizni, most nagyon tudnak rá emlékezni. Ha meg akartak halni, mindig lerángattak magukkal egy törököt is. Czajlik József előadása elkalauzol a földönkívüliek ismerős birodalmába, kiderül belőle, hogy kitalálták-e a magyarok az ideális társadalmat, igaz-e, hogy minden magyar tud atombombát gyártani és lóháton állva hatos fogatot hajtani. A kilenc szereplő kitűnően alakította a rádióműsor betétbeszélgetéseit, kiélezve azokat jellemünk letagadhatatlan vonásaira, múltunk büszkeségeire és mindennapjaink élethelyzeteire.
Lackfi János egy ironikus, csipkelődő, de mégis nagyon szeretetteljes képet festett a magyarokról. Anyaországi magyarként nem foglalkozott a kisebbségi magyar problémával. Az alkotók viszont ügyesen belecsempészték ezt a témát is az előadásba, megjelenítve ezzel a mi felvidéki magyar színünket is. „Az író a magyarokkal kapcsolatos sztereotípiákat vette komolyan, és vizsgálta meg közelebbről. Próbálta konkrét helyzetbe, vagy olyan összefüggésrendszerbe beleágyazni, ami kellően vicces, érdekes, humoros, szomorkás, elgondolkodtató tud lenni, pont olyan, mint egy átlag magyarnak a lelki állapota és hullámzása” – nyilatkozta Forgács Miklós, a Thália Színház dramaturgja, és elmondta az előadás sokszínűségének indokait is: „A dalok pont azt akarták szolgálni, amit maguk a jelenetek: bemutatni a magyar lét és kultúra összetettségét. Az operettől a rockon keresztül, az alternatív zenén át a bluesos popzenéig és népdalfeldolgozásokig. Fontos volt, hogy tematikusan kötődjenek az egyes jelenetekhez.”
Az előadás láttán sokan nem tudták, sírjanak-e vagy nevessenek, hiszen az útikalauz záróakkordjaként a nézőkkel közösen énekelve hangzott el Presser Gábor: Milyen jó nekem című szerzeménye. Végül is, sírva vigad a magyar.
