A választások másnapjának hajnalán már azon töprengtem: vajon milyen eredmény született, kik kerültek be a megyei döntéshozatalba? Képesek vagyunk-e még kicsinyességeinken, sérelmeinken, közönyünkön felülkerekedni és letenni voksunkat a mieink mellett? S miénkből csak egy van ‒ mármint felvidéki magyar pártból.
Tudomásul kellene végre vennünk, hogy amíg világ a világ, pártok és vezérek voltak, lesznek – ha megyünk szavazni, ha nem ‒, csak éppen nem mindegy, hogy rólunk nélkülünk döntenek-e. Hála Istennek sokan vagyunk még (de már nem elegen), akik tudják, mikor, hol, s ki mellett kell a voksot letenni, még akkor is, ha nem is mindig értünk vele egyet, vagy nem mindenben szimpatizálunk vele.
A pártok és vezérek kifejezések azért erősek. Az emberek általában már e két szó hallatán ellenszenvet érezve hátrálnak meg választásoktól, kampányoktól, közélettől. Ezért talán érdemes lenne elgondolkodni az illetékeseknek, akiknek mindehhez közük van, hogy milyen módon, alkalommal, és jelszavakkal mennek az emberek közé jelöltjeink, vezetőink.
Talán az alázat, a jó ügy iránti elkötelezettség és a szerénység lenne a legfontosabb. Azt már tapasztaljuk, hogy egyre gyakrabban hangzik el az „ígéretekkel tele van a padlás” megállapítás, ezért az ígéretek már senkit sem hoznak lázba, sem választások előtt, sem választások után.
Egykori önkormányzati képviselőségem hosszú ideje alatt azzal hökkentettem meg leginkább a „falu első asszonyát”, hogy ki mertem mondani, a polgármesteri és képviselői tisztség bizony szolgálat. Emiatt aztán meg is romlott a kapcsolatunk. Sajnos a legtöbb vezető személy (mindegy, honnan jött, alulról, vagy felülről) abban a pillanatban elfelejti, hogy egy szolgálatot vállal, amikor megválasztják őt.
Alázat – ezt még kevésbé érzik, gyakorolják, bárhol kerüljenek tisztségbe – lent vagy fönt, vagy középen. A nép, az istenadta nép, elvárná, megtisztelőnek venné, ha nem (csak) kampány idején látogatná, szólítaná meg az országos, megyei, vagy helyi képviselő az olyan kérdésekkel: Milyen panaszai, gondjai vannak… Hihetetlennek tűnhet, de örökre megjegyezné az ember, hogy rá is kíváncsi volt egy-egy látogatás alkalmával az, akire leadta a voksát.
A szerénység egy született adottság. Politikusnak, vezetőnek, nehéz, de elképzelhető – csak annyit kéne tennie, hogy nem magát fényezi. Ismerek ilyet, aki az említett mindhárom emberi tulajdonsággal rendelkezik. El is járok hozzá tisztelegni, tanulni (soha nem késő), hiszen már ötvennégy éve áll, előbb faluja, s ma már az általa városi rangra emelkedett települése élén – nyolcvanéves fejjel…
