Ünnepélyes keretek közt került sor február 14-én az idei Balassi-emlékkard és Balassi-emlékérem átadására. Az irodalmi díjat minden évben annak a költőnek és műfordítónak ítélik oda, akinek líráját és fordítói munkásságát méltónak tartják a 16. századi magyar költő életművéhez. Az érmet pedig 2012 óta olyan kiemelkedő személyiségek kapják, akik sokat tesznek Balassi Bálint kultuszának ápolásáért.
A Balassi-emlékérmet, Rieger Tibor alkotását Prokopp Mária művészettörténész professzornak nyújtotta át a szobrászművész és Rubovszky András, a Széchenyi Társaság főtitkára, a Balassi Kard Művészeti Alapítvány kurátora. Balassi Bálint kardjának másolatát az idei Bálint-napon Lövétei Lázár László erdélyi költő és Marin Georgiev bolgár műfordító vehette át Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök, illetve Cseke László, a Szent György Lovagrend kancellárjának kezéből.
A rendszerváltozás után, amikor a nyugati világ minden hatalmi csillogása bezúdult a korábban vasfüggönnyel elzárt országokba, február elején mindent elárasztottak a fényes piros szívek, hirdetve: Valentin-nap, azaz még inkább „Valentájns-déj”, a szerelmesek ünnepe, no meg a giccsárusoké. Akkoriban a mérték és a jó ízlés megőrzéséért néhány újságíró a hajdani Magyar Nemzet szerkesztőségében harcba szállt, és eszükbe jutott, hogy Valentin, magyarul Bálint volt a neve első nagy költőnknek, aki nem csak írt a szerelemről és a katonai vitézségről, de gyakorolta is mindkettőt, míg hős vitézként életét áldozta Esztergom várának megvívásánál. Így született a gondolat, hogy minden Bálint-napon tüntessenek ki egy olyan magyar költőt, aki Balassihoz méltón a tollat forgatja fegyverként.
A kezdetben szerény, bensőséges ünnepség, amelyet Rubovszky András, a Gellért Szálló akkori igazgatója felkarolt, utóda, Bencze Gábor nemkülönben, gyorsan ismertté vált, híre, rangja nőtt, és az alapító, Molnár Pál újságíró, a Balassi Kard Művészeti Alapítvány elnöke újabb és újabb ünnepi külsőségekkel, de egyúttal tartalommal is gazdagította. Fazekas József bonyhádi kovácsmester ma már két kardot kovácsol: az egyiket egy magyar, a másikat egy olyan európai költő, műfordító számára, aki sokat tett országában a magyar irodalom megismertetéséért. Időközben megszületett a Balassi-emlékérem is, valamint minden évben egy-egy Balassi-versre írt zenemű ősbemutatója is elhangzik az ünnepségen, idén Beischer-Matyó Tamás Vidám vitézi ének című művét a Törökbálinti Cantabile Kórus adta elő Vékey Mariann vezényletével.
Ismerjük a mélyen hívő Balassi Bálint utolsó szavait: „Te katonád voltam, Uram, és az te seregedben jártam.” Ezért a magyar költőnek kezdettől fogva katolikus püspök nyújtja át a kardot, az utóbbi néhány évben Kiss-Rigó László, aki emlékeztetett arra, hogy idén Bálint napja hamvazószerdára esik, ami a nagyböjt kezdete, hívő ember számára a lelki megerősödés időszaka. Hit és küzdelem nem kell, hogy különbözzék, ezért további küzdelmet, hitet és erőt kívánt Lövétei Lázár Lászlónak, akiről megtudhattuk, hogy Csíkszentdomokoson él, a Márton Áron püspök emlékét őrző településen, amelynek múzeumát együtt alapították feleségével. Marin Georgiev bolgár műfordító számára Magyarország jelentette az elérhető Európát fiatal korától, mély barátság kötötte és köti össze több magyar kortársával. A kitüntetésért mondott köszönetet így fejezte be: „Isten legyen kicsiny, mindig félretaszított népeinkkel!”
Rubovszky András Prokopp Máriát méltatva felidézte, milyen erős szálak fűzik Esztergomhoz, amelynek kincseit már diákkorában idegenvezetőként büszkén mutogatta a városba látogatóknak, s később egyetemi szakdolgozatát is az esztergomi vár reneszánsz falképeiről írta. Oktatói munkájában is mindig arra törekedett, hogy ne csak az egyetemi tanteremben beszéljen az alkotásokról, hanem elvigye tanítványait a műemlékekhez itthon is, külföldön is. Rubovszky András felsorolta azt a megszámlálhatatlan kitüntetést és tudományos társasági tagságot, amellyel méltán ismerték el Prokopp Mária munkásságát, s amelynek sora mostantól a Balassi-emlékéremmel egészül ki. Az ovációval ünnepelt kitüntetett ezúttal csak Esztergom, az első magyar főváros jelentőségéről beszélt, de azzal a lelkesedéssel, amely minden előadását jellemzi, s amelyet az a szándék fűt, hogy az éppen bemutatott művészeti értékekről – legyenek azok felvidéki templomok, táblaképek, vagy itáliai magyar emlékek – bebizonyítsa: egyenrangúak a kor európai műalkotásaival. Prokopp Mária nem ismeri a közelmúlt politikusának „merjünk kicsik lenni” meghunyászkodását, ő a magyar alkotószellem nagyságában hisz, kitüntetését megköszönve is arról biztosította hallgatóságát, hogy „az első magyar főváros újra él!”
A kitüntetések mellé a hagyomány szerint ajándékok is járnak: a Herendi Manufaktúrában készült Balassi-szobrot Simon Attila vezérigazgató, a Balassi-kardhoz kapcsolódó, évenként egyszer a Kárpát-medence valamely borvidékén megrendezett borverseny előző évi győztese, Hárs Tibor pedig díszdobozos szajki cirfandliját nyújtotta át.
Természetesen művészeti programban sem volt hiány az estébe nyúló délutánon: mindkét kitüntetett költőtől elhangzottak versek, majd a Balassi-kard első tulajdonosára, a tavaly elhunyt Tóth Bálintra emlékezve Balassiról szóló versét Lőte Attila színművésztől hallhattuk.