A zoboralji magyarság minden évben megemlékezést tart Esterházy János születésének és halálának évfordulóján. A mártírpolitikus 1901. március 14-én látta meg a napvilágot Nyitraújlakon és 1957. március 8-án halt meg a mírovi börtönben.
Az idei évben március 18-án emlékeztek meg Esterházy Jánosról, előbb Nyitrán, majd Pogrányban, végül Alsóbodokon, ahol a Szent Kereszt Felmagasztalása kápolnában Esterházy János boldoggá avatásáért imádkoztak a hívek.
A Pozsonyi Magyar Intézet igazgatójának javaslatára a nyitrai börtön bejáratánál lévő emléktáblánál is emlékeztek Esterházy Jánosra. Ebben a börtönben raboskodott Esterházy Lujza is 1921-ben, egy évig, Esterházy János pedig kétszer is idekerült letartóztatása után.
Van kire és mire emlékeznünk
A nyitrai börtön falán egy emléktábla hirdeti: ártatlanul letartóztatott személyek is raboskodtak a fogházban, a táblát a politikai üldözöttek szövetsége készítette.
Molnár Imre beszédében elmondta: két alkalommal zárták a nyitrai börtönbe Esterházy Jánost. Mindkét alkalommal kétszer két hetet töltött itt, 1933-ban és 1934-ben. 1932-ben lett az Országos Keresztény Szocialista Párt elnöke, és egy év múlva már bebörtönözték tevékenységéért. „A bűne az igazság melletti kiállás volt. A korabeli csehszlovák törvénykezés olyan rigorózus módon védte az állam egységét, hogy nagyon kemény törvényt hozott, amelyet államvédelmi törvénynek neveztek. Az államvédelmi törvény, másként rendtörvény szigorú büntetést helyezett kilátásba nemcsak azoknak, akik a Csehszlovák Köztársaságot támadták, hanem azok számára is, akik a kormány politikáját bírálták. Esterházy János bizony nem spórolt bírálni, kritizálni, az igazságtalanságok ellen szót emelni” – mondta Molnár Imre.
Molnár Imre és Gyepes Lajos, a Csemadok Nyitrai Területi Választmányának elnöke a börtön falánál (Fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)
Ennek a börtönnek több magyar is a kényszerű lakója volt 1919 óta. Több olyan személyt is bezártak ide, akik magyarságuk mellett álltak ki, olyanokat is, akik 1956-ban a magyar forradalom hírére a magyar himnuszt énekelték – emelte ki Molnár Imre a börtön falánál elmondott beszédében. Sőt, Magyarországról is hoztak ide fiatalokat 1956-ban, miután a magyar börtönök megteltek, itt fogadták az elítélteket. „Van kire és van mire emlékeznünk” – mondta a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója, aki arra kérte a jelenlévőket, egy Miatyánkkal emlékezzenek meg az ártatlanul elítéltekről.
Vágyuk: a szabadság volt
Nyitra után Pogrányban, Esterházy János emléktáblájánál helyezték el az emlékezés virágait. A koszorúzás előtt Molnár Imre, a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója mondott beszédet. Molnár Imre kitért arra, hogy miután Nyitrán a börtönnél is megálltunk és emlékeztünk, fontos elmondani: az volt Esterházy János egyik vágya, hogy ha már szabad nem lehet, legalább a nyitrai börtönben lehessen, hiszen ez a szülőföldje és ott szeretne meghalni. Esterházynak ezt a kívánságát nem teljesítették, és ebben is hasonlít azokhoz a szabadságharcosokhoz, akik az 1848-49-es forradalom idején hősként haltak meg, a csatamezőkön, a börtönben, vagy a vesztőhelyeken. Az ő vágyuk a szabadság volt.
2017. szeptember 16-ától Esterházy János itt van a felvidéki magyarok között, a Zoboralján, hiszen végre hazakerülhettek hamvai. Az itteni magyarság volt Esterházy János családja – véli Molnár.
„A zoboralji magyarság a két világháború közti időszakban, de különösen Tiso köztársasága idején Esterházyban látta a magyarság a szabadság reményét. Magára maradt ez a nép a visszacsatolás után, 1938-ban a magyar politikusok, a magyar képviselők mindannyian a magyar parlamentben foglaltak helyet. Egyedül Esterházy János vállalta a sorsközösséget” – mondta Molnár Imre.
Koszorúzás Pogrányban (Fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)
Molnár arra is kitért, hogy Esterházy János dédapja, Jeszenák János, Nyitra megye főispánja is mártír volt. Neki köszönhető, hogy 1848-ban a szlovák felkelőket megállították itt a Felvidéken, és azok nem jutottak el az ország központjába, neki köszönhető, hogy Nyitrán 1848-49-ben nyugalom volt. Jeszenák János érdeme volt, hogy 1848 októberében Lipótváron magyar zászló lengett.
„El tudják képzelni, hogy amikor Esterházy Jánost a lipótvári börtönbe zárták – aki többször is visszautalt a dédapjára, aki a szabadságért küzdött, és aki ennek az erődítménynek a tornyára kitűzte a magyar zászlót 1848-ban – vajon mit érzett? Neki ebben az erődítményből lett börtönben kellett éveken keresztül sínylődnie. Biztos, hogy gondolt dédapjára, és imádkozott azokért, akik a szabadságért harcoltak.”
Szerette a hazáját
Molnár Imre úgy véli, sok a hasonlóság Esterházy János és Jeszenák János között, beszéde végén ezért Jeszenák János sírfeliratát idézte, amelyet Gyulay Pál írt, amely véleménye szerint mindkét mártírról szól: „Szerette hazáját Szívvel, szóval, tettel, Védte szabadságát Híven, becsülettel. Áldozott, szenvedett. Jutalmát nem kérte, S nem küzdhetve többé, Vérpadon halt érte.”
A pogrányi megálló után a megemlékezés Alsóbodokon folytatódott, ahol Esterházy János sírjánál Gubík László, az Esterházy Akadémia igazgatója mondott beszédet. Az igazgató az 1848-as hősökről és Esterházy Jánosról is szólt. „Ahogy az ilyen bátor szeretetre, úgy a szeretetből fakadó bátorságra is itt áll előttünk a legjobb példa: Esterházy János. Könnyű a dolgunk. Csak követnünk kell őt. Az ő élete kicsit olyan, mint az Evangélium. Hallhattuk az Igét számtalanszor gyermekkorunk óta, fellapozhatjuk az Írást bármikor, mindig, minden helyzetben valami újra tanít az örömhír. Így van ez Esterházyval is. Példamutatásának, helytállásának, önkéntes keresztvállalásának minden fejezete időtálló üzenettel bír a mának. Nincs kifejezőbb szó: örök érvényű.”
Esterházy János síremléke az alsóbodoki kápolnában (Fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)
Gubík szerint Esterházy szülőföldhöz való ragaszkodása, politikusi nagysága és tisztasága, visegrádi elkötelezettsége, keresztény hite mind örök érvényű. „Ennek az örök érvényű életműnek, ennek a felvidéki örömhírnek Paulisz Boldizsár sziklákat mozgató akaratereje, Molnár Imre finom bölcsessége, sokak gondos keze, vigyázó tekintete és számban a legkisebb, de hitben tán a legnagyobb felvidéki magyar közösség, a zoboralji magyarok szereztek tavaly szeptemberben örök érvényt! Soha nem lehetünk ezért elég hálásak” – fogalmazott Gubík László.
Az elhullott búzaszem sok termést hoz
Esterházy nyughelyének megkoszorúzása után szentmisén imádkoztak a hívek. Esterházy János boldoggá avatásáért a Szent Kereszt Felmagasztalása kápolnában dr. Székely János szombathelyi megyéspüspök celebrált szentmisét. Prédikációjában arra kérte a fiatalokat, merítsenek erőt Esterházy János példájából.
Ha a búzaszem a földre hull, sok termést hoz, a krisztusi élet útja a nagylelkűség, az odaadás, hősiesség, és ezek szerint az elvek szerint élt Esterházy János is. Dédnagyapja 1848 hőse volt, édesapja arra biztatta, mindig legyen jó magyar, az édesanyja a környék jótevője, a szegények segítője volt, ezt a lelkiséget hozta a családból Esterházy János. Nemcsak a magyarok jogait, érdekeit látta, védte és kiállt – egyetlenként az akkori szlovákiai parlamenti képviselők közül – a zsidók érdekében és segítette őket a menekülésben is. De védte a Magyarországra került szlovákokat is, Kassa visszatértekor mondott beszédében arra kérte a kormányzatot, hogy bánjanak jól a Magyarországon élő szlovák kisebbséggel.
Esterházy János hitét akkor sem veszítette el, amikor embertelen körülmények közé került. Sőt, a szenvedések megerősítették, megtisztították őt. Rabtársai szerint, ahogy süllyedtek a többiek, úgy emelkedett a magasba Esterházy János tiszta elméje. Betegsége ellenére is tartotta másokban a lelket, s mindez mély vallásosságának volt köszönhető. Esterházy János ezért mindannyiunknak példát mutat.
