Kakaslomnic Szent Katalin-templomával a tizenkettedik, egyben utolsó kötetet vehették kezükbe a gyűjtők, illetve azok, akik csak most, az Ünnepi Könyvhéten fedezik fel a pompás sorozatot.
A Méry Ratio könyvsátrának széles pultján gondosan felsorakoztatták az előző tizenegyet: a lőcsei Szent Jakab-templom, a bártfai Szent Egyed-bazilika, a szepeshelyi Szent Márton-székesegyház, Héthárs Szent Márton-temploma, Szmrecsány Szűz Mária-temploma, Nagyőr Szent Anna-temploma, Kisszeben Keresztelő Szent János-temploma, a szepesszombati Szent György-templom, a kassai Szent Erzsébet-dóm, a késmárki Szent Kereszt-bazilika, és a bakabányai Szent Miklós-templom értékeit és történetét bemutató albumokat.
A szerzők közül Jankovics Marcell filmrendezővel, művelődéstörténésszel sikerült találkoznunk, őt kérdeztük a sorozatról.
Reménykedtünk abban, hogy van egy tizenharmadik templom is, mert ugye a tizenkét apostol felett ott van Krisztus, de nem találtunk olyan templomot, amely Méry Gábor számára annyi fotótémát kínálna, mint az eddigiek, ugyanis ennek a sorozatnak a fő témája a szárnyas oltár volt. Ez nem azt jelenti, hogy a munkám befejeződött volna, mert Gabi készül a Lőcse-könyv megújítására.
Nagyon értékes műemlékeket, azokon belül pedig egyházművészeti remekműveket mutatnak be. Feltételezem, nem volt könnyű a hatóságoknál engedélyeztetni a munkájukat.
Az elején akadtak nehézségek. Lőcse volt az első, mert ott van a legmagasabb szárnyas oltár a világon. Amikor odamentünk, nagyon ellenséges volt a fogadtatás, zömmel a szepességi püspökséghez tartozik a terület, oda bekérték a szöveget, és kerestek valakit, aki tudott magyarul. Nyilván arra gondoltak, hogy ‒ amilyenek ezek a magyarok ‒ majd „vissza nekünk a templomokat!” és hasonlókat írok. Amikor látták, hogy szigorúan a tárgynál maradok, megenyhültek.
A teljes sorozat (Fotó: Cservenka Judit/Felvidék.ma)
De ugye nem kellett odaajándékoznia azzal, hogy a szlovák művészet remekét láthatja a kedves látogató?
Azt azért nem kellett. A bevezetőben megismertetem az olvasót a helyszínnel, abból kiderül, hogy hány szlovák, hány magyar, hány német lakosa van a helységnek, és a neveket is feltüntetem mind a három nyelven. Általában az oltárokat németek vagy elmagyarosodott németek rendelték valaha. Már a negyedik könyvnél kapott Gabi a püspökségtől egy olyan passzust, amit bemutatott a helyi plébánosnak, s bár akadt köztük egy-két kellemetlenkedő, de ők is tudomásul vették, hogy a püspök úr engedélyezte. Pontosan azért kell megismételnünk az elsőt, a Lőcse-könyvet, mert annyira nem voltak ott barátságosak. Például egyes képekhez be kellett volna hajtani az oltár szárnyát, s azt nem engedélyezték. Nehéz volt így hozzáférni a hátlaphoz, tehát az egész forgatás akadályoztatva zajlott. A végére azért megenyhült a helyzet, ráadásul a Méry Ratio megjelentett négy könyvet szlovákul is, angolul is, sőt, amikor más okból később Bártfán jártam, ahol a bazilika előterében árusított könyvek között ott volt a mi albumunk is, nagyon kedvesen üdvözöltek, mikor megtudták, hogy én vagyok az egyik szerző.
Mindenütt szlovák plébános volt?
Kassa kivételével mindenütt. Azaz Szepesbélán, ahol ugyan nem forgattunk, de az ottani plébánostól kaptuk meg a nagyőri templom kulcsát, ő szász volt. Vele jóban van Gabi, a kassaival pedig régi a kapcsolata. Meg is engedte, hogy behajtsa a főoltár szárnyát, amelyet egyébként nem szabad hajtogatni, mert olyan súlya van, félő, hogy leszakad. Ez nagyon fontos volt, lévén különös oltár: poliptichon, azaz több részből álló, szemben a gyakoribb kétrészes diptichonnal. De a 12 kötetben szereplő templomok azért is különlegesek, mert a nyugat-európai szárnyas oltárok általában csak faragottak, míg ezeken nagyon sok az aranyozás is.
Az új, a 12.album (Fotó: Cservenka Judit/Felvidék.ma)
Egyébként Jankovics Marcell az albumokban nemcsak a Méry Gábor által lefotózott értékekhez ad művészettörténeti ismertetést, hanem földrajzilag, történelmileg is elhelyezi a templomot, ír az egykor itt élt híres családokról is. A Jankovicsok melyik templomhoz kötődtek?
Én nem apai oldalról kötődöm a Felvidékhez, mert Jankovics nagyapám horvát eredetű volt, és gyermekkorában, amikor árván maradt, költöztek fel Pozsonyba az anyai nagyapjához, Meszlényi Jenőhöz, a szabadságharc honvédezredeséhez. Így lett nagyapám pozsonyi, aki bazini szlovák lányt vett feleségül, aki a kedvéért vált magyarrá. A család horvát eredete valahogy elsikkadt, a felvidéki pedig anyai ágról is erősödött, mert Marcel nagyanyám – furcsa módon neki a családneve volt az, ami nekem a keresztnevem – kisudvarnoki előnévvel Nagyrőcén született. Én az anyai ágra hasonlítok inkább, remélem, mert nagyanyám bátyja, Marcel Elemér bácsi 107 éves korában szavazott utoljára, ami meg is van örökítve fényképen. Pár éve tudtam meg, hogy Kisudvarnok polgármesterét Marcel Zoltánnak hívják, megkerestem interneten, kiderült, hogy az egész község tele van Marcelekkel. Még a falu címere is a családunk címere lett.
