Csáky Pál (Fotó: Neszméri Tünde/Fevidék.ma)

Most kellene észhez térni címmel fogalmazta meg gondolatait Csáky Pál, az MKP volt EP-képviselője a jövő évi parlamenti választások előtti felvidéki magyar politikai helyzettel kapcsolatban. Az alábbiakban Csáky Pál írását közöljük teljes terjedelmében.

Felvidéki magyar ügyeink kezdik elérni azt a szintet, amikor a józan ész búcsút inthet a történéseknek. Jó lenne ezt elkerülni. A felszínen persze mindenki csak a legjobbakat akarja. A valóság pedig az, hogy egyéni önzések és rövidlátás miatt a politikai önmegsemmisítés felé haladunk. Jó lenne ezt elkerülni.

Tegyük félre az emóciókat és nézzük a tényeket. A meztelen, könyörtelen tényeket.
A szlovákiai magyar választók kegyeiért ma négy bejegyzett párt verseng. Az MKP, amely az elmúlt 10 évben meglepő stabilitásról tett tanúbizonyságot. 10 évet viszonylag jó kondícióban volt képes átvészelni, meghatározó erő helyi és regionális szinten, s bizonyítottan a legnagyobb viszonylagos támogatottsága van a felvidéki magyar társadalomban. A problémája a nem kellő dinamika és bizonyára találhatók egyéb kifogásolnivalók is a tevékenységében, de ezt nem most, hanem a jövő évi választások után kell majd alaposan kielemezni. Az MKP jeleníti meg – minden jogos vagy jogtalan kritika ellenére – a klasszikus felvidéki magyar értékrendet, s számomra nem kétséges, hogy valamilyen formában (másokkal összefogva vagy egyedül) indulnia kell a jövő évi parlamenti választáson. Ez a felvidéki magyar közösség érdeke, nem elsősorban pártérdek.

Ott van a Most-Híd, a maga komoly bajaival. Ennek az írásnak nem feladata, hogy itt és most kitérjen ezek elemzésére. Köztudott, hogy magam nagyon kritikusan értékelem ennek a pártnak a tevékenységét, főleg a felvidéki magyar közösség hosszú távú túlélése és fejlődése szempontjából. Tudomásul vettem azonban, hogy pártom, az MKP, tárgyalásokat folytatott velük, egyszerűen egy szükséghelyzetből kifolyólag. Ez pedig az, hogy egyre fogy a felvidéki magyar szavazó, s bizony a mostani helyzetben kockázatos lenne megismételni a szlovákiai magyar politikai rulett újabb fordulóját.

Többször elmondtam azonban, hogy megegyezni bármilyen taktikai lépésben csak úgy szabad, ha az nem veszélyezteti a felvidéki magyar közösség hosszú távú érdekeit. Magyarán: csak elvszerű, a közösség érdekeit szolgáló megállapodást lehet kötni. A dolgok mai állását ismerjük: a Híd úgy döntött, hogy egyedül indul a választáson.

Mondom, egyedül, annak ellenére, hogy felveszi listájára a harmadik párt tagjait is, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetségét. Ez nem meglepő, hiszen köztudott, hogy ez a párt a Most-Híd támogatásával jött létre és működött-működik elsősorban azért, hogy szavazókat vegyen el az MKP-tól. Az is köztudott, hogy ezt a pártot furcsa körülmények között, pénzért vették meg és utána festették át a nevét – de most ez esetükben sem a mélyelemzés helye. Témánk szempontjából az a tudatosítandó, hogy a harmadik párt a második listáján indul.

Van itt egy új, negyedik párt is, a Magyar Fórum, egyelőre alig mérhető támogatással. Eme párt létrejöttének is megvannak a saját specifikumai, amelyeket ismét csak nem itt kell kielemezni. Tény, hogy bejegyezték őket a belügyminisztériumban, s joguk van indulni a választáson valamilyen formában.

Nos, ez lenne az alaphelyzet, s bizonyára nem vagyok egyedül a véleményemmel, ha azt mondom, ez is eléggé bonyolult, sok örömre okot nem adó. Az agybaj ezután következik.
Bejelentette megalakulását és megkezdte a bejegyzéshez szükséges aláírások gyűjtését a sorrendben ötödik párt, az Összefogás is. A sok probléma mellett, amelyet létrejöttük nyilvánvalóvá tesz, az egyik alapgond az, hogy már az indulásukkor hazudnak. Azt mondják, hogy nem párt akarnak lenni, de indulni akarnak a választáson. Nagy József brüsszeli exkollégám már be is jelentette, hogy ennek a pártnak a listáján indulna szívesen.

(A párt ténykedésével kapcsolatos mellébeszélések szíves kritikáját a választási törvény 18. paragrafusának első és második bekezdése tartalmazza: választáson bejegyzett politikai pártok vagy mozgalmak indulhatnak, s ha koalíciót kötnek, önmaguk nem indulhatnak.) Ők ezt persze pontosan tudják, ezért gyűjtik az aláírásokat. S van annak is némi diszkrét bája, hogy Zászlós Gábor, a párt egyik magyarországi-szlovákiai gazdasági tútora azt mondja, hogy gyorsan le kell ülniük és megfogalmazniuk, mit szeretnének programszerűen felmutatni. Magyarán: minden és mindenki rossz, de hogy mi a rossz és mi lenne a jó, azt gyorsan ki kellene találni.

Szeretném hangsúlyozni, hogy nem akarok én bántani senkit ezzel az írással, inkább azt szeretném elérni, hogy a tényekre támaszkodva minél több ember elkezdjen gondolkodni afölött, merre is haladunk. Az Összefogás kifejezést én is használtam többször, de igaz módon: úgy gondolom, a nemzetileg elkötelezett erők csoportosulása használhatná a legnagyobb joggal ezt a kifejezést, ám ott a prímet az eddig is a politikai csatatér első vonalában küzdő MKP-nak kellene játszania, s ez a kifejezés nem használható fel az MKP-val szemben. Értem én, hogy vannak itt többen, akik éppen most, a választás előtt fél évvel jönnek rá arra, hogy parlamenti képviselők szeretnének lenni, s joguk is van az ilyen jellegű igényüket megfogalmazni, de azért azt is tegyük a mérleg másik serpenyőjébe, ki mit tett le eddig az asztalra. Az, hogy valaki fiatal, önmagában nagyon múlandó stílusjegy.

Mondom ezt azért, mert itt a hatodik kezdemény is, az Új Egység Mozgalom, amely Gútán egy erős helyi „nemszeretlek” meglétében gyökerezik. Természetesen ők is fiatal titánok és csak a legjobbat akarják a felvidéki magyaroknak. Őket sem akarom bántani, de miután mindenkit ismerek a felvidéki magyar közéletben, engedtessék meg csendben megjegyeznem, hogy ez sem tűnik hatékony kezdeményezésnek. S még egy apróság: miután tisztelem Duray Miklós és Bauer Edit eddigi munkásságát is, azért csak megkérdezem, hogyan kell értékelni azt, hogy Miklós a gútaiak fényképein, Edit pedig az Összefogás(?) körül jelenik meg – bizonyos fokig egymással is szemben, s az MKP-val is szemben? Ők, akik annyit tettek a kilencvenes években a valódi összefogás megteremtéséért. (Kedves Edit, Miklós, nem bántó szándékkal jegyzem meg, de úgy tudom, mindketten MKP-tagok vagytok.)

Mivel nem könnyű észben tartani mindent, megismétlem: eddig a hatodik politikai csoportosulásnál tartunk. Az újak is természetesen csakis a közösség érdekében bontottak zászlót és csakis a köz érdekében szeretnének parlamenti képviselők lenni – a köz részéről egyelőre mérhetetlen támogatással. S még nincs vége a felsorolásnak.

Hetedikként megjelent vadászmezőinken a Progresszív Szlovákia is. Azt sem tudják, mi az a felvidéki magyar társadalom, eddig egyetlen megnyilvánulásuk sem volt ilyen irányban. De mostantól majd ők lesznek a…! Hogy mit, mikor és hogyan szeretnének tenni, arra nagy lepel borul – de bizonyára akadnak majd, akiket megvakít a PSZ körül jelenleg tapasztalható tüzijáték, s rájuk szavaznak majd. S jön még nyolcadikként Kiska pártja magyar maszlagokkal is és jönnek kilencedikként a magyar gazdák, akik szintén csak elvszerű és csak ők…

Szavazó meg egyre kevesebb. Azt mondja erre a régi, ókori mondás: amikor az istenek nagyon meg akarnak verni valakit, elveszik a józan eszét.
Nos, ezt kellene elkerülnünk, itt kellene megállnunk mindnyájunknak. Ez az út ugyanis a biztos bukáshoz vezet. A lényeg: nem egyik vagy másik szervezet bukásához, hanem a közösség bukásához, eljelentéktelenedéséhez. Normális emberek már most is siralmasnak tartják ezt a folyamatot és csak szörnyülködni tudnak felette. A minket nem kedvelők pedig jókat röhögnek mindezen.

Nem tudom, hogy érv-e, de ideírom: történik pedig majd mindez Trianon századik évfordulóján, 2020-ban.

A magam részéről tehát szeretném elmondani, hogy nem írok alá egyetlen új pártalapítási papírt sem, mert nem az a járható út. A megoldás az ellenkező irány: a valódi magyar együttműködés iránya. Mostantól össze felé kellene fésülni ezeket az energiákat, van rá két hónapunk. Ahogy nézem, erre egyedül az MKP-ban van fogadókészség.
Utána maximum csak a kármentés következhet.