A bennünket érintő események kapcsán a napokban többen megállapították, hogy minden rosszban van valami jó. A logikai rend szerint a rossz nyilván nem hordozhatja a jót, a jó önmagában képtelen azonosulni vele. A keleti filozófiák ezt a logikai homályt máig sem képesek feloldani. Azt azonban megállapíthatjuk, hogy a számunkra negatív valóságként leképződő krízis rejt(het) magában pozitív lehetőségeket is.
Ennek gyümölcseit már most tapasztalhatjuk. Mozgalmas világunk lelassult. Elgondolkodhatunk a jelen súlyáról és a jövő kihívásairól. A családok számára ez az időszak az intenzívebb együttlét ideje lehet. Épp ebben az időszakban, amikor azt láthatjuk, hogy ingoványos talajra épülő „királyságaink” összedőlnek, miközben ez a „rossz” az új tavasz jeleit mutatja a lelkületében süllyedő nyugati civilizáció gyermekeinek.
A körülmények sokasága a jelen helyzetben, a vírus terjedését illetően átláthatatlan. Lehetetlen minden összefüggést megragadni. Képtelenek vagyunk átlátni például azt is, hogy a sátáni erők mennyiben uralják ezt a helyzetet. Azt azonban észre kell vennünk, hogy a sötét ideológiáknak való múltbeli behódolásunk következményeit érezzük saját bőrünkön. Ezeknek pedig egész létünket érintő hatásai vannak.
Ennek ellenére az isteni Gondviselés sajátos jeleit is megpillanthatjuk az események hátterében. A sötétséggel és fájdalommal ellentétben felragyognak, úgy az egyének, mint a családok életében. A megtapasztalt rossz nem sodorhatja el jóra irányuló szívünket!
Annak ellenére sem, hogy épp az általunk alakított világ rendült meg. Elmondhatjuk, hogy talán még időben történt – akkor is, ha fájdalmas következményei lesznek. Tisztán kirajzolódott, hogy ez a „rendszer” tarthatatlan. Egyszerűen a pusztán materializmusra épülő összefüggések rendszere homokos talajnak bizonyult. A világi fejlődésre épülő gondolkodás nem menti meg az emberiséget! Látszólag tágas teret biztosít ugyan számára, most mégis csak a szűkösség, a bezártság maradt…
Külső világunk az emberi „egó” ügyeskedéseivel; a materializmus és liberalizmus parttalannak tűnő vízióival zátonyra futott. Az érzékeny ember pedig nyitottabb és szolidárisabb lett. Márpedig nyitni kell, de másfelé és máshogyan, mint eddig! A krízis már most (az elején) rámutat arra, hogy életstílusunk tarthatatlan volt: a világias gondolkodás szemléletváltást igényel! A felelősség persze úgy gondolom, mindnyájunkat érint. Kissé triviálisan fogalmazva: ezt a levest valamilyen módon mindenki főzte: ki többé, ki kevésbé. És most meg kell enni!
Egy barátom mondta, hogy „a világ részéről érintő külső megterheléskor saját személyiségünk megismerése nehezebb, vagyis létünk mélységeit a felgyorsult tempójú világban képtelenek vagyunk megragadni … nehéz oda leszállni. Akik saját anyagi lehetőségeik rendszerén belül a luxus kísértésében megrekedtek, most még inkább megpróbáltatás előtt vannak. Akik azt hitték, hogy az e világi dolgok és a jólét örökké tartanak.”
De íme, a reális kép: az ember mennyire esendő és mulandó! Az adott helyzet a fogyasztói „kultúra” átértékelésére is hív. Annak tudatosítására, hogy mennyi a fölösleges dolog életünkben! S hogy a lelki jellegű hamis várak is össze kell, hogy dőljenek, hogy az igaz értékek megmaradjanak. Nem elegendő nézni, látni is kell! A bennünket érintő eseményeket azok mélységeiben látni! De ezt csak úgy lehet megvalósítani, ha nem csupán „alulról” indulunk ki!
A kép akkor lesz tiszta, ha szubjektív tapasztalatainkon túl teret adunk az objektivitás ragyogásának. A kívülről szívünkbe hasító isteni fény felszabadító erejének! Előttünk van a világ, amely most megrendít, de mégsem ejt kétségbe.
Egy olyan krízisben, amely gazdasági szempontjait nézve még csak a kezdetén van; amelynek hatásait mégis józanabbul fel tudjuk már (majd) dolgozni! Mert a krízis lelki aspektusa már elérte létünk gyökereit! Ezért erős lélekkel túl tudunk rajta lendülni… Csak nem szabad a harcot feladni! Akkor sem, ha most nagyon nehéz időszak vár ránk. Persze nem a jóságos Isten csapásai érnek minket – ez amúgy is önellentmondás lenne –, hanem mindig az emberi felelőtlenség következményei…
A jelen krízis új kihívást jelent! Oda kell figyelnünk egymásra, és át kell élnünk az egymásra való önzetlen odafigyelés belső örömét, miközben a lélek tükre tisztul.
A teremtésben keressük Isten ragyogását, hirdessük magunk körül az élet szépségét. Ez persze nem emelhet ki bennünket a reális világból, hanem inkább tartást ad közepette, hogy ne essünk kétségbe, hanem harcoljunk a jóért, és minden erővel szálljunk síkra ezért a világért. Bízunk benne, hogy ez a jelen szorongattatás győzelemre vezet minket.
(A szerző a párkányi katolikusok esperesplébánosa)
