Ezerkilencszáztíz május 28-án hunyt el Mikszáth Kálmán, a magyar prózairodalom jeles alakja. A szklabonyai születésű nagy palóc mesemondó számára igen fontos esztendő volt a száztíz évvel ezelőtti év. Azon év tavaszán ünnepelték írói pályafutásának negyvenedik évfordulóját. Alig tizenkét nappal a központi ünneplés után távozott az élők sorából.
A következő sorokban az író utolsó napjairól, haláláról, valamint a temetés előkészületeiről szólunk Mikszáth Kálmánné Mauks Ilona visszaemlékezése alapján.
Mikszáth Kálmán egészségügyi állapotára való tekintettel az ünnepség után Máramarosszigetre utazott. Innen idejekorán tért vissza feleségéhez.
„Ki írhatná le megdöbbenésemet, midőn május 24-én, kedden este csengetésre ajtót nyitottam és Kálmán áll előttem halvány fakó arccal” – írja emlékirataiban Mauks Ilona. Az emlékiratokat a Mikszáth Társaság Mikszáth Kálmánné visszaemlékezései címmel 2017-ben jelentette meg.
A fáradt és egyre gyengülő Mikszáthot az elkövetkező napokban számos orvos látogatta meg. Mauks Ilona az éjszakákat a férje ágyánál töltötte.
Istenem, hogy milyen hosszú volt az éjszaka, ezt leírni nem tudom. Négy óra felé, mikor világosodni kezdett, nem hallottam a lélegzetvételét
– írja az utolsó éjszakára visszatekintve.
Az utolsó két napban báró Korányi Sándor doktor asszisztenseivel felügyelte Mikszáthot. Minden akkor ismert módszer bevetettek a nagy író megmentésére, aki sajnos nem reagált ezekre. Erről a hitves eképpen ír: láttam percről percre gyöngülését, pedig néha szépen felnézett reánk, szólt is egyet-kettőt.
A halál május 28-án délidőben állt be.
Elvégeztetett, a mérték megtelt… a fáradt utas feljutott a fehér úton a csúcs tetejére
– e szavakkal tudatták a felességgel a tragikus hírt.
A hír hallatára barátok, ismerősök, újságírók lepték el a házat. „Azt hiszem, hogy egy nemébe az önkívületnek estem, minden más iránt érzéketlen lettem: csak a gondolat élt bennem, megtenni mindent, amiről csak gondolhattam, hogy ő óhajtotta, szerette volna” – fogalmazott az özvegy a visszaemlékezésben.
Leesett a mi fejünk koronája – írta levélben az özvegy idős édesanyja a hírre reagálva.
A család egyszerű, minden pompa nélküli temetést szeretett volna. A miniszteri tanácsos nem teljesen értett egyet.
Az egyszerűség jobban illik a nagy halott egyéniségéhez, de azért mégis bizonyos pompát nem mellőzhetünk
– jegyezte meg.
Temetésére május 31-én kerül sor. Az akadémia előcsarnokában ravatalozták fel. Alig két héttel a jubileumi ünneplés után fekete zászlókkal díszített utcák tisztelegtek a nagy író előtt. A menet vonulásának nyomvonalán tanárok vezetésével fiatalok álltak sorfalat. A lámpaoszlopokat gyászfátyollal és mezei virágokkal borították be. Mindez követte azt az egyszerűséget, melyet a gyászoló család kért.
Azonban nem maradt el a pompa sem. Erről tanúskodnak Mikszáth Kálmánné következő sorai is: A ravatal már pálmákkal és délszaki növényekkel gazdagon volt díszítve, száz és száz gyertya világa között magasan feküdött az én jó uram koporsója, mellette a Ferenc József-nevelőintézet egyenruhás növendékei álltak díszőrséget.
Úgy mentél el a legnagyobb dicsőség közepette, mint Illés próféta… lángszekéren, elevenen égve
– fogalmazott a ravatalnál Scholtz Gusztáv püspök.
Felhasznált irodalom:
Mikszáth Kálmánné visszaemlékezései, Siker Kiadó, 2017.
