Fotó: TASR

Milan Krajniak munkaügyi miniszter marad. Az ellenzéknek csütörtökön nem sikerült leváltania őt, az SZK Nemzeti Tanácsának plénuma elvetette az ellene benyújtott bizalmatlansági indítványt. Utóbbi mellett csak 48 képviselő szavazott a jelen lévő 131-ből.

A munkaügyi miniszter leváltása mellett szavazott a Smer-SD és az ĽSNS frakciója, valamint több független képviselő, kivéve Jana Žitňanskát, Alexandra Pivkovát, Ján Krošlákot és Juraj Šeligát, akik az indítvány ellen voksoltak és Martin Čepčeket, aki tartózkodott. A bizalmatlansági indítvány ellen szavazott továbbá a Sme rodina, az SaS és az OĽANO frakciója, kivéve Kristián Čekovskýt és Peter Kremskýt, ők tartózkodtak.

Az ellenzéki képviselők főleg azt vetik a miniszter szemére, hogy állami forrásból állítólag több millió euró összegű úgynevezett járványügyi támogatást utaltak át offshore cégek számláira. Érvelésük szerint nem kétséges, hogy a munkaügyi miniszternek vállalnia kell ezért a politikai felelősséget.

Krajniak erre úgy reagált, hogy miután fény derült a gyanús kifizetésekre, egy órán belül lépett az ügyben, az ellenőrzéseknek pedig volt eredményük.

Az indítvány benyújtói keveslik a munkáltatóknak, alkalmazottaknak és egyéni vállalkozóknak fizetett „elsősegély” összegét is. A miniszter azt állítja, hogy a tárca összesen 3,3 milliárd eurót fordított erre a célra.

Az ellenzéki képviselők kifogásolják a szociális intézkedések eltörlését is. „Milan Krajniak munka-, szociális és családügyi miniszter döntő mértékben felelős azért, hogy a jelenlegi kormánykoalíció szisztematikusan leépíti a szociális állam alappilléreit Szlovákiában” – olvasható az indítvány indoklásában.

A Krajniak leváltását célzó rendkívüli, 50. parlamenti ülés szerdán késő délután kezdődött és csütörtök reggel ért véget.

(TASR/Felvidék.ma)