Fotó: TASR

A NATO megerősített előretolt jelenléte keretében kezdetben mintegy 1200 katona állomásozhat Szlovákiában. Az SZK Nemzeti Tanácsa egy 2100 fős kontingensről fog szavazni.

A katonákat a lesti, a nagykemencei és az erdőháti kiképző létesítményekben helyeznék el. Erről Jaroslav Naď (OĽaNO) védelmi miniszter tájékoztatott a védelmi bizottság hétfői ülésén. A bizottság a szövetségesek jelenlétéről szóló javaslatot elfogadta és javasolta a parlamenti jóváhagyását is.

A védelmi miniszter kiemelte: Oroszország agressziójának Ukrajna ellen közvetlen biztonsági következményei vannak Szlovákiára nézve, példaként a migrációt és az intenzívebb hibrid tevékenységet említette.

Hozzátette: számolnak azzal, hogy belátható időn belül az Orosz Föderáció közvetlen katonai támadást indít a szlovák határon fekvő Ungvár repülőtere ellen. Naď emlékeztetett, hogy a NATO keleti szárnyának más országai is kérvényezték a megerősített előretolt jelenlétet. Megjegyezte, hogy Szlovákiát az aktuális információk szerint nem fenyegeti közvetlen veszély Oroszország felől.

A Cseh Köztársaság lesz a szlovákiai nemzetközi harccsoport keretországa. Németország és Hollandia biztosítja a Patriot légvédelmi rendszert, az USA pedig a Sentinel radarrendszert.

Előbbi beüzemelése Naď szerint néhány héten belül megtörténhet. Mindezek mellett drónrendszerek telepítése is esedékes. Ha a megbízást jóváhagyja az SZK Nemzeti Tanácsa, az első katonák már a következő napokban megérkezhetnek.

A NATO megerősített előretolt szlovákiai jelenléte válaszlépés az Oroszország által indított, ki nem provokált, tömeges katonai invázióra Ukrajna ellen.

A nemzetközi harccsoportot cseh, holland, lengyel, szlovén, német és amerikai katonák fogják alkotni. Az erről szóló javaslatot még jóvá kell hagynia a parlamentnek.

(TASR/Felvidék.ma)