Peter Pellegrini (Fotó: TASR)

Robert Fico (Smer-SD) miniszterelnök állapota a szerdai (május 15.) támadás után még mindig nagyon súlyos – mondta Peter Pellegrini megválasztott köztársasági elnök, miután meglátogatta a kormányfőt a besztercebányai kórházban. Rövid ideig tudtunk beszélni egymással – mondta Pellenrini.

„Csak néhány percig beszélhettem vele, mert nyugalomra és csendre van szüksége, minden zavaró körülményt ki kell zárni” – mondta, és hozzátette, reméli, hamarosan felépül.

A megválasztott államfő köszönetet mondott a besztercebányai Roosevelt kórház dolgozóinak és vezetésének. „Nagyon nehéz órák és napok várnak a miniszterelnökre” – tette hozzá.

Ismételten felszólította az embereket, hagyjanak fel a gyűlöletkeltéssel. Egyesíteni kell a megosztott országot – mondta. „Arra van szükség, hogy az egész ország együtt, politikai nézetektől, vallástól vagy bármi mástól függetlenül felismerje, hogy átléptünk egy vörös vonalat, amit az ország megalakulása óta még soha” – zárta Pellegrini.

(TASR)