1920. június 4-én Magyarország aláírta a trianoni békediktátumot, amire emlékezni kell. Azt mondják, amelyik nemzet elfelejti a múltját, annak sem jelene, sem jövője nincsen – mondta Szakály Sándor, a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár főigazgatója.
Amikor Trianonról beszélünk, fel kell tenni a kérdést: miért. Van, aki szerint megérdemeltük, mert az ország vezetése nem jól bánt a nemzetiségekkel. 1918 előtt a nemzetiségi közösségek Magyarország lakosainak 46 százalékát tették ki, Horvátország nélkül. Viszont ezek a nemzetiségek olyan országban élhettek, ahol az uralkodó mindenkié volt, a király a szlovákok királya is volt – mondta a történész.
Szakály Sándor szerint: Trianon azért következett be, mert a világháború végén kiderült, a győztes nagyhatalmak szerint nincs szükség az Osztrák-Magyar Monarchiára.
A cári birodalom bolsevista országgá vált, amely polgárháborúval küzdött, nem volt szükség ellenpólusra a Nyugat és az orosz birodalom között. Nem mellesleg az antant odaígért területeket az átálló – részben még nem létező – országoknak.
7,8 millió magyar maradt Magyarországon, de százezrekkel nőtt a lakosság száma, mivel sokan elmenekültek, ezzel a helyi közösségek is sokat veszítettek, hiszen elsősorban az elit távozott – fejtette ki Szakály Sándor.
1918-ban az Osztrák-Magyar Monarchia nemzetiségeinek vezetői kimondták, nem akarnak ebben az országban élni.
Beneš már a háború előtt megfogalmazta, hogy miként kell szétverni a monarchiát, mindezt azért, mert nem emelték fel őket harmadik nemzetrészként, a monarchia kétosztatú maradt – az osztrákok és a magyarok között.
Amikor kitört a háború, mellettünk harcoltak a későbbi győztesek is, az olaszok is a hármas szövetség oldalán léptek be a háborúba, 1915-ben kiléptek, megtámadták a Monarchiát, amiért cserébe többek között Dél-Tirolt ígérték nekik. 1916-ban a románok is átálltak, ugyanis ígéretet kaptak, ha megtámadják a monarchiát, akkor a háború végén megkapják a Tiszáig terjedő területet. Amikor 1918-ban véget ért a háború, a románok ezt az ígéretet be akarták váltani – fejtette ki Szakály Sándor.
A magyar politikum úgy ítélte meg, az ország elvesztette a háborút. A kérdés az volt, hogy ne veszítsük el az országot. Az akkori döntéshozók azt gondolták, ha Károlyi Mihály mellé állnak, aki békepárti és antantpárti volt, majd ő megoldja a problémát, mivel neki köszönhetően az antant majd elfogadja az ország egységét. Károlyiban azonban csalódtak. 1918 decemberében a románok már Erdélyben voltak.
Apponyi Albert sírja az éberhardi kápolnában (Fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)
Ekkorra már megindultak a tárgyalások Magyarország sorsáról. 1919 tavaszára azokat a határokat jelölték ki, amelyeket 1920-ban elfogadtattak. Miközben lett volna jobb lehetősége. 1918 novemberében az akkor szerveződő Csehszlovák állam küldötte, Milan Hodža a magyar hadügyminiszterrel, Barta Alberttel megállapodott egy ún. demarkációs vonalban, ami a nyelvhatárt követte, ez lett a bécsi döntés által kijelölt 1938-as határ. Sajnos a csehek többet akartak, ezért Hodžát visszahívták – magyarázta az eseményeket Szakály Sándor.
1919-ben létrejött a Tanácsköztársaság, azzal a meggyőződéssel, hogy jön a világforradalom, és minden megoldódik. 1919 áprilisában kiderült, hogy nem világforradalom jön, hanem a románok és a csehek.
Mikor összeomlott a Tanácsköztársaság, már két ellenkormány is működött, őket az antant nem fogadta el, azt mondták: akkor hívják meg Magyarországot a tárgyalásra, ha egy teljes magyarságot képviselő kormány lesz. Ekkorra azonban már Ausztriával aláírták a szerződést, amelyben Magyarország nyugati részét az osztrákoknak adták. Huszár Károly vezetésével létrejött az ún. koncentrációs kormány. 1919 decemberében megjött a Párizsba szóló meghívó. Apponyi Albert is a delegáció tagja lett, aki már ekkor tisztában volt azzal, hogy tárgyalás nem lesz, csak megkapják a feltételeket, amire esetleg reagálhat a küldöttség – magyarázta Szakály Sándor.
1920 januárjának első napjaiban elindult a küldöttség, egy szállodában helyezték el őket, de kijárási tilalmat rendeltek el. Apponyi Albert kérte, hogy találkozhasson egy dél-amerikai diplomatával, de nem engedték meg. Ottlik György újságíró elhagyta a szállást, másnap visszatoloncolták Magyarországra.
Magyarország megkapta a feltételeket, erre reflektált Apponyi Albert, melyben vázolta Magyarország helyzetét. Apponyi többek között elmondta: elfogadják majd a népszavazás eredményét, amelyet a vitatott területeken írnak ki.
De elképzelhető lett volna, hogy Szabadka, Szatmárnémeti, vagy Dunaszerdahely népe nem Magyarországot választaná? – tette fel a költői kérdést Szakály Sándor. Azokat az elveket, amelyeket Wilson megfogalmazott, és hangoztattak, Magyarországon nem alkalmazták.
Apponyi Albert hiába mondott háromnyelvű beszédet, a meghatódottságon kívül nem ért el semmit. Az USA-ban legalább volt annyi becsület, hogy nem vett részt a tárgyaláson és nem írta alá a szerződést, de az USA utána aláírt egy külön szerződést Magyarországgal.
A magyar delegáció tagjai visszaadták a megbízatást. Az országban nem volt olyan politikus, aki aláírta volna a szerződést. Nagy nehezen találtak két személyt, Benard Ágost munkaügyi- és népjóléti minisztert, valamint Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követet, akik hajlandóak voltak aláírni. Ahhoz, hogy hatályos legyen a szerződés, el kellett fogadnia a parlamentnek, ami nehezen ment, mert a képviselők szavazáskor kimentek a folyosóra, így csak az 1921-es évi 33-as törvénycikkel emelték törvényerőre.
Szakály Sándor (Fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)
Teleki Pál miniszterelnök volt az, aki kimondta: ha nem fogadják el a törvényt, akkor a nemzetközi jog szerint nem létezik Magyarország. A trianoni szerződéssel még jobban jártunk – mondta Szakály Sándor, mintha a románok kérését követték volna, mivel akkor Románia ma a Tiszáig terjed, Beneš kérése pedig az volt, hogy Pozsonyt és Zágrábot egy 150 kilométer széles folyosó kösse össze, ami egészen a Balatonig húzódott volna, Ausztriától.
Van-e Trianonnak pozitív üzenete – kérdezte Szakály Sándor. Valljuk be, nem jut eszünkbe semmi. A történész mégis felvázolt egyet, ebben a kérdésben nem volt megosztott a magyarság. Társadalmi, gazdasági helyzetre, vallási és politikai hovatartozásra való tekintet nélkül mindenki igazságtalannak tartotta azt, és revízióért kiáltott.
1938-ban ez részben sikerült, az első bécsi döntéssel visszatért a Felvidék, amely teljesen szabályos volt jogi és nemzetközi értelemben. A müncheni egyezmény megkötésekor kötelezték Csehszlovákiát és Magyarországot, hogy békés úton egyezzenek meg a területi vitákról. A komáromi tárgyaláson 6 hét alatt nem született megállapodás, ezért azt a nagyhatalmak hozták meg, a tárgyaláson az olasz és a német küldöttek megegyeztek, amit az angolok és a franciák is elfogadtak.
A bécsi döntés Magyarország számára siker volt, ami sajnos elveszett 1947-ben, a Párizsban aláírt szerződéssel, ez Szakály Sándor szerint a második Trianon. Visszaállították a második világháború előtti határokat, azzal a különbséggel, hogy három magyar falut a csehszlovákoknak adtak.
Mit jelent ma Trianon? A szerződést nem tudjuk megváltoztatni. Ma Trianon a múltunk. A jelenünk és a jövőnk az, ha az anyaországiak és az elszakított területek magyarsága együtt tud gondolkodni. Trianon fájó seb, amely begyógyulhat, ha békében élhetünk a szülőföldünkön – mondta Szakály Sándor éberhardi előadásában június elsején.
(Neszméri Tünde/Felvidék.ma)
