A Trianon és az egyházak címmel a Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség (METEM) és a Historia Ecclesiastica Hungarica Alapítvány (HEH) által közösen kiadott bő hétszáz oldalas tanulmánykötetet június 7-én mutatták be Budapesten, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán.
Várszegi Asztrik bencés szerzetes, püspök, emeritus pannonhalmi főapát köszöntötte a könyvbemutató előadóit: Somogyi Alfréd egyetemi docenst, a Selye János Egyetem Református Teológiai Karának dékánját, Janka Györgyöt, a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola tanárát és Zombori István történészt, a Trianon és az egyházak című kötet szerkesztőjét, valamint a rendezvényen megjelent érdeklődőket, köztük Erdődy Gábor történészt, volt vatikáni nagykövetet és Somorjai Ádám bencés szerzetest, emeritus vatikáni levéltárost, akinek A pannonhalmi Szent Benedek-rend és Trianon című tanulmánya olvasható a kiadványban.
Zombori István, a kötet szerkesztője a könyvbemutatón elmondta, régen várt művet vehet kezébe az olvasó.
A 100. évfordulóra számos fontos könyv jelent meg Trianonról, de az egyházak lélekmentő, magyarságot megtartó szerepéről ilyen összefoglalás mostanáig még nem készült.
A kötet átfogóan vizsgálja az egyes felekezetek területi, szervezeti változásait az 1918–23-as időszakban, úgy, hogy az anyaországban maradt és a határon túlra került részeket egyaránt figyelembe veszi. A kötet országonként tárgyalja a témát, az akkori hivatalos neveket használva (Csehszlovákia, Szerb-Horvát-Szlovén Királyság stb.). A nagyszabású munkában harminc szerző vett részt, köztük tizenöten külhoniak.
Zombori István előszavában a következőket írja a kötetről: „Egyfajta összegzés, amit a következő években számos részlettel kell kiegészíteni, kiváltképp, hogy minden egyház, felekezet tárgyalását tűzte ki célul.
A legfontosabb tény azonban változatlan maradt, sőt még indokoltabb, mint száz évvel ezelőtt: az egyházaknak a hit és a magyarság megtartása terén még nagyobb feladata van, mint valaha.”
S, hogy a kötetben miről is van szó? A téma súlyát érzékeltetve most a trianoni diktátum révén elcsatolt területek közül „csak” a felső-magyarországiakat tekintve és ezen belül a katolikusok helyzetére fókuszálva röviden idézünk az egyik tanulmányból: „Magyarország 63 vármegyéje közül a Pozsony vármegyéhez tartozó szigetek kivételével Árva, Bars, Liptó, Nyitra, Pozsony, Sáros, Szepes, Turóc, Zólyom teljes egészében, Esztergom, Győr, Komárom, Hont, Nógrád, Gömör és Kishont, Abaúj-Torna, Zemplén, Ung pedig részben Csehszlovákia részévé vált. A felsorolt vármegyék egyházi közigazgatás szempontjából – részben vagy teljesen – a következő egyházmegyék területeivel azonosak: Esztergom, Nyitra, Besztercebánya, Rozsnyó, Szepes, Kassa és Szatmárnémeti, ill. a két görögkatolikus, Eperjes és Munkács.”
A könyvbemutatón Somogyi Alfréd egyetemi docens, a Selye János Egyetem Református Teológiai Karának dékánja a felső-magyarországi református közösség Trianon nyomán kialakult helyzetéről beszélt. Ahogy tanulmányában is írja: „A trianoni térképrajzolók asztalán, az északi határvonal meghúzásával gyakorlatilag három történelmi református egyházkerület »kalapját« metszették le a nagyhatalmak. A dunántúli, a tiszáninneni és a tiszántúli egyházkerületek – ha nem is pontosan ezzel a megnevezéssel, de – már a reformáció évszázadának végén kialakultak, és biztos struktúrát jelentettek a reformáció négy évszázada során mélységeket és magaslatokat megélt reformátusságnak.
Az országosan értelmezhető Magyarországi Református Egyház csak 1881-ben alakult meg, de nem volt hosszú életű, mert a nagy háborút lezáró Párizs környéki békék, az országgal és a nemzettel együtt, az egyháztesteket is feldarabolták.”
Trianonnal a református egyház elcsatolt északi területein többek között megszakadt az egyházi, intézményi jogfolytonosság, megrendült az anyagi biztonság, felbomlott az autonómiát és utánpótlást jelentő iskolaszervezet, megmerevedtek és erősödtek a református egyházon belül már meglévő szellemi, véleménybeli törésvonalak
– mutatott rá az előadó.
„A csehszlovák állam református egyházhoz való viszonya a zaklatás és a kiéheztetés gyakorlati eszközeire épült.” A Csehszlovák Köztársaság lényegében „nem fogadta el a református egyház törvényeit, így a Csehszlovákiához csatolt reformátusok, az ország fennállása alatt, vagyis 1938-ig, államilag nem regisztrált egyházban élték az életüket”.
A Trianon és az egyházak című könyv tanulmányai a szomszéd államokhoz csatolt országrészek egyházi életéről felekezetekre bontva mutatnak átfogó képet, térképekkel is illusztrálva a történelmi változásokat.
A kötetbemutatón Janka György, a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola tanára a Magyarországi Görögkatolikus Egyház történetét mutatta be a szóban forgó történelmi időszakig.
Ismertette a magyar görögkatolikus közösség történetének kezdeteit, a magyar görögkatolikus identitás kialakulását. Elmondta: a 18. század második felére a mai Északkelet-Magyarország területén jöttek létre – betelepítések révén – görögkatolikus közösségek, amelyek magyar nyelvűek és identitásúak lettek. A régió legnagyobb görögkatolikus közössége, Hajdúdorog esetében ez a folyamat már a 17. század során lezajlott.
A Magyar Görögkatolikus Egyház akkor „született meg”, amikor a hivatalos ószláv vagy román liturgikus nyelvet nem értő közösségekben megjelent az igény arra, hogy templomaikban a magyar nyelvet használhassák liturgikus nyelvként. A Hajdúdorogon bevezetett „magyar liturgiát” kezdték el különböző mértékben alkalmazni az 1790-es évektől elkészült kéziratos liturgiafordítások segítségével.
Ugyanakkor a hivatalos liturgikus nyelvek miatt a többségi társadalom megkérdőjelezte a görögkatolikusok magyar identitását, akik viszont célul tűzték ki a magyar nyelv liturgikus használatának engedélyeztetését. 1868 áprilisában Hajdúdorogon sor került az első magyar görögkatolikus országos kongresszusra, melynek résztvevői a magyar liturgia és a magyar egyházmegye létrehozását szorgalmazták.
A millennium évében a magyar görögkatolikusok a pesti Egyetemi templomban magyar nyelvű liturgiát végeztek. Ennek eredményeként a Szentszék hivatalos vizsgálatot indított, és szigorúan megtiltotta a magyar nyelv liturgikus alkalmazását. Válaszként a magyar görögkatolikusok 1900-ban szentévi zarándoklatot szerveztek Rómába, melynek egyik fontos következményeként a szentszéki döntéshozók számára világossá vált, hogy a magyar nyelv liturgikus használata akkor már egy évszázadra visszanyúló hagyomány volt Magyarországon. A Szentszék a zarándoklat után már hallgatólagosan eltűrte a magyar liturgiát.
A Hajdúdorogi Egyházmegye 1912-ben történt felállítása Ferenc József király kezdeményezésére történt. Az új egyházmegye hivatalos liturgikus nyelve a magyar kormány javaslatára az ógörög lett. A politikai célok előtérbe kerültek, és ennek tragikus következménye lett az 1914-es debreceni bombamerénylet. A trianoni békediktátum eredményeként a Hajdúdorogi Egyházmegye – nyíregyházi központtal – magyar területen maradt, de parókiáinak felét elvesztette.
A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán megtartott könyvbemutatón Somorjai Ádám bencés szerzetes, emeritus vatikáni levéltáros zárszóként azt hangsúlyozta, hogy
a Trianon és az egyházak című könyv feltárta a békediktátum következményeit, „de egy újabb kötetet lehetne szentelni annak a témának, hogy mi vezetett a trianoni szerződés létrejöttéhez.”
(Körössy László/Magyar Kurír/Felvidék.ma)
