Múlt héten megérkezett a harmadik F-16-os vadászgép a konyhai (Kuchyňa) katonai repülőtérre, további kettő februárban érkezik, majd még négy augusztusban – jelentette ki keddi évértékelő sajtótájékoztatóján Robert Kaliňák (Smer-SD) védelmi miniszter.
„A jövő év elejétől fokozatosan szeretnénk átvenni légterünk védelmének egy részét ezekkel a harci gépekkel, majd ezt bővítjük tovább, ahogy érkeznek az újabb F16-osok” – jelentette ki a miniszter, és ismét köszönetet mondott az ország légterének védelmét jelenleg ellátó szomszédos országoknak.
Hozzátette, hogy a légvédelmi rendszer megvásárlásáról szóló tárgyalásokon sikerült elérni a hatótávolság növelését.
75 kilométeres helyett 150 kilométeres hatótávolságú rakétákat vásárol az ország, és a gyártást is áthelyezik Szlovákiába.
Az első légelhárító rendszer 2025 végére, 2026 elejére lehet teljes, majd évente kettővel bővítenék. Kaliňák azt is elmondta, CV90120-as tankok vásárlását is tervezik, ezek egyik előnye a kisebb tömegük, a tűzerejük azonban a nehezebb tankokéhoz mérhető.
TASR