Ferenc pápa, ahogyan én emlékszem rá

A tegnap, húsvéthétfő reggelén bekövetkezett szomorú esemény kapcsán (elhunyt Ferenc pápa) portálunk megszólított néhány felvidéki lelkiatyát, akik értékelték a Szentatya tizenkét évig tartó pápaságát és röviden kifejtették a véleményüket arról, hogy az elhunyt pápa működése milyen hatással bírt a nagybetűs Egyházra. Az előző két megszólított lelkiatya gondolatai ITT és ITT olvashatóak. 

Az alábbiakban Molnár Tamás pozsonyi magyar katolikus lelkipásztor, egyházjogász, Ferenc pápával kapcsolatos, személyes hangvételű tiszteletállítását adjuk közre.

A sír üres, Krisztus nem halott, hanem feltámadt és él – hirdeti az Egyház a húsvéti örömhírt. Tette ezt húsvéthétfőn is, miközben futótűzként terjedt egy másik hír is: Ferenc pápa – aki húsvétvasárnap délben még megáldotta Róma városát és a világot – már nem él, meghalt. Elsőre talán két-, merőben ellentétes üzenet, valójában azonban csodálatos közös nevezőjük van. Ferenc pápa örökkévalóságba költözése kapcsán osztom meg – a Felvidék.ma felkérésére – személyes gondolataimat az elhunyt Szentatyáról.

Krisztus feltámadása a mi örök életünk záloga is – Ferenc pápa örök életéé is. Így fonódik egybe a Feltámadott ünneplése és földi helytartójának hazaköltözése, Hozzá-költözése.

„A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam. Most készen vár az igaz élet koronája, melyet azon a napon megad nekem az Úr, az igazságos bíró, de nemcsak nekem, hanem mindazoknak, akik örömmel várják eljövetelét”

– adható most Ferenc pápa szájába Szent Pál apostol idézett gondolata.

A napokban történő vatikáni eseményekről a modern technológia segítségével szinte az egész világ percről-percre értesül, könnyen követhető az aktuális egyháztörténelem minden időszerű mozzanata. Tudósítások, fényképek, bejegyzések, nyilatkozatok, visszatekintések megszámlálhatatlan sokasága állít emléket a szeretett-, „perifériákon” is jól ismert egyházfőnek, pontifikátusának.

Magam nem vagyok hivatott általános értékelést adni a napokban elhunyt pápáról, pápaságáról, erről leginkább a legutóbbi nagypéntekre szerkesztett keresztúti elmélkedései és a közelmúltban megjelent Remény c. önéletrajzi műve ad szép-, összegző képet.

Így elsősorban saját élményeim által lelkesítve szeretnék Ferenc pápára tisztelettel és hálás szeretettel emlékezni, mint ahogyan tizenkét évvel ezelőtt, Rómában továbbtanuló papként is inkább az Örök Városban személyesen megtapasztaltakról írtam. Ebből idézek:

„A konklávé második napján a délelőtti két kör sem hozott még eredményt. Folytatódott a várakozás. Estére sokkal többen jöttek a térre, a többször eleredő eső ellenére is csak növekedett az összegyűltek száma. Mivel negyed hétig nem szállt fel füst a világ legszemléltebb kéményéből, megértettük, még a negyedik alkalommal sem született döntés. Ám izgatottan, mégis lelki nyugodtsággal vártuk, mi lesz majd hét óra körül. A tér hangulatában, ismerősök körében gyorsan telt az idő.

És a kéményből néhány perccel hét óra után felszállt a fehér füst. Majd megszólaltak a Szent Péter-bazilika harangjai. Óriási öröm, szívből fakadó boldogság járta át Róma szívét, tapssal, éljenzéssel, sokan a meghatódottság és öröm könnyeivel tudatosították: az Egyháznak van új pápája. Először éltem át egy új pápa megválasztását Rómában tartózkodva. Lelki szemeim előtt megjelent a Sixtus-kápolna, valamint az a kis szoba, ahol az elkészített fehér pápai reverendák sorakoztak, a kápolna, ahol az új pápa imádkozik a hívek előtti megjelenését megelőzően, az a terem, amelyből a kamerák fókuszpontjában lévő erkélyre nyílik a nagy üvegajtó. Ugyanis néhány hónappal ezelőtt alkalmam volt végigsétálni az említett helyeken, akkor még nem is sejtve, hogy hamarosan új Péter-utód megválasztására kerül sor. Kíváncsian vártuk az új pápa nevének bejelentését.

Bevallom, nem kis meglepetés volt hallani egy olyan nevet, amit a média nem túl sokat emlegetett a pápaválasztás előtti gazdag felmérés, elmélet-szövés, tippelgetés kapcsán. Ám e meglepődés egyáltalán nem csalódást jelentett. Sőt, amikor megláttuk, meghallottuk az új Szentatyát, Ferenc pápát egyértelműen szívünkbe hatolt a tény: a Szentlélek működött ezen a konklávén is. Érdekes volt megtapasztalni, hogy a hatalmas tömeg egy időre képes volt elcsendesedni. Teljes csend uralkodott a téren s a környező utcákon, miután az új pápa arra kérte az összegyűlteket, imádkozzanak Isten áldásáért számára. Majd ő adta első alkalommal apostoli áldását a népre.

Kiérződött Ferenc pápa egyszerűsége, alázata, közvetlensége. Mindezt az utána szerzett információk is alátámasztják eddigi életútjára visszatekintve. Úgy tűnik, a világ minden táján pozitív visszhangra talált megválasztása, nagyon sok ismerősöm első reakciója szerint is szimpatikus pápánk van” – írtam egy lapba 2013 márciusában.

Azon túl, hogy Rómában tanulva számos pápai audienciáján és szentmiséjén részt vettem, többször koncelebrálhattam is Ferenc pápával, olykor áldoztattam is ezeken a szentmiséken, egyik legnagyobb élményt számomra a múlt év júniusában történt személyes hangvételű találkozásunk jelentette.

„Isten hozta!“ – mondta magyarul a Szentatya, miután olasz nyelven bemutatkoztam neki, mint a pozsonyi magyar katolikus közösség lelkipásztora. Örömmel fogadta az üdvözletet, melyet a felvidéki és a rám bízott pozsonyi magyar hívek nevében adtam át neki. Jó érzés volt anyanyelvemen hallani Szent Péter apostol utódának mosollyal és kézfogással kísért köszöntését.

Annak a Szentatyának, akit tavaly áprilisban a magyar nemzeti hálaadó zarándoklat alkalmával meglátogattunk ott, „hol Szent Péter sírba téve és Rómának dobog szíve”, s aki 2023 tavaszán Budapestre látogatott, illetve aki 2021 szeptemberében szlovákiai apostoli látogatást tett, miután részt vett a Budapesten megrendezett 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjén.

Mindkét budapesti szentmiséjén, csakúgy, mint egykor az erdélyi Csíksomlyón, illetve a felvidéki Sasvárott is a koncelebráló papok között lehettem, Budapesten több szervezési feladattal is megbízva.

Istennek hála, a pozsonyi Szent Márton-székesegyházban, vagyis a koronázódómban és a budapesti Szent István-bazilikában is ott voltam Ferenc pápa főként papokkal tartott találkozóin.

A legutóbbi konklávé után írt-, s már feljebb is idézett beszámolóm soraihoz híven ma is vallom, hogy „bátran állíthatjuk, Isten minden időben gondoskodik rólunk. A pápákon keresztül is. Róma nyugalmazott püspöke, XVI. Benedek, Boldog II. János Pál és elődjeik nagy lelki gazdagságot hagytak ránk, amiért hálásak lehetünk. Most Ferenc pápa feladata, hogy Krisztus földi helytartójaként tovább vezesse az Egyházat.”

Immár, a jelenben, a 2025-ös jubileumi szentévben – melynek kapuját még Ferenc pápa nyitotta meg, aki számára pedig e szentévi húsvéton az örökkévalóság kapuja nyittatott meg – aktualizálnunk szükséges a tizenkét éves cikk-részletemet, hiszen közben XVI. Benedek és Ferenc pápa is eltávozott már a földi életből, II. János Pált pedig szentté avatta az Egyház.

Viszont – bár még nem tudjuk, hogy kiért, de már név nélkül is – imádkozhatunk azért, akinek hamarosan, az új pápaként feladata lesz, hogy Krisztus földi helytartójaként tovább vezesse az Egyházat…

Molnár Tamás, pozsonyi magyar katolikus lelkipásztor, egyházjogász

BN/Felvidék.ma