A Via Mariae Polgári Társulás zoboralji szervezője, Patay Péter szólította meg a Zobor-vidékről és a tágabb régióiból érkezőket, hogy együtt vegyenek részt a budapesti Szent István-napi ünnepségeken. Nyitraegerszeg, Nyitragerencsér, Zsére, Kolon, Nyitra, Bábindal, Kálaz, Nagyhind, Felsőaha, Verebély, Berencs, Nagykér, Szőgyén, Szalka helységekből érkeztek a résztvevők a remény zarándokaiként a fővárosi ünnepségekre.
Elsőként az Újpest-Kertvárosi Szent István-plébániatemplomban fogadta a zarándokokat a felvidéki, bábindali születésű Schranko László atya, a plébániatemplom kormányzója.
Együtt vettek részt a templom búcsújának délelőtti ünnepi szentmiséjén, a Felvidék déli régiójából érkező zarándokcsoporttal, akik Borka Iván, Muzsla és Ebed plébánosának vezetésével érkeztek, és elhozták az ebedi Szent István-templomból a Szent István-, a Szent Imre- és a Boldog Gizella-ereklyéket, így az első magyar keresztény szent család ereklyéinek jelenlétében élhették át az ünnepet. A Magyar Korona Rend képviseletében Horváth Lajos elnök hozta el és mutatta be a Szent Korona másolatát, és tiszteletüket tették a Szent István Lovagrend képviselői is.
- Zoboralja zarándokai Schranko atyával és az ebedi templom ereklyéivel (Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
- Szentmise, Schrano László atya és felvidéki oltártestvérei (Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
A szentmisét Schranko László atya celebrálta. Jelen voltak felvidéki paptestvérei: Kiss Róbert kanonok, a nagyszombati egyházmegye püspöki helynöke, Józsa Attila kanonok, ógyallai esperesplébános, Bozay Krisztián dunaszerdahelyi esperesplébános, Myjavec Pál somorjai esperesplébános, Borka Iván muzslai plébános és Jankó Gábor egyházgellei plébános.
László atya a szentbeszédben méltatta az első magyar királyt, annak örökségét, aki életében Krisztust tartotta szem előtt, ezért mondhatták róla kortársai: úgy viselkedik, mintha mindig Krisztus ítélőszéke előtt állna. Hangsúlyozta továbbá a Szent Jobb nemzeti ereklye üzenetét, mely nemcsak int, buzdít és figyelmeztet, de irányt mutat, miként lehet sziklára építeni földi életet, hogy majdan örök hazát és otthont leljünk mindnyájan – fejezte be László atya a szentbeszédet, melyet a napi evangélium üzenetével kapcsolt össze: „Mindaz, aki meghallgatja szavaimat és szerintük cselekszik, ahhoz az okos emberhez hasonlít, aki a házát sziklára építette.” (Mt 7,24)
- A Szent Jobb (Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
- Érkezés a Szent István-bazilikához (Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
A szentmise után lehetőség volt az ereklyetiszteletre, majd a plébánia kertjében közösen elfogyasztott szeretetlakoma után a zarándokok megérkeztek a Szent István-bazilikához, ahol bekapcsolódtak a nemzeti ünnepet és az államalapító apostoli királyt, Szent Istvánt méltató szentmisébe, melyet Erdő Péter bíboros celebrált. A szentbeszédet Marton Zsolt váci megyéspüspök mondta, aki hangsúlyozta: „Tanuljuk el István királytól a béketeremtés kultúráját!”
A szentmise után kezdetét vette a Szent Jobb-körmenet, melynek szintén a részesei voltak a felvidéki zarándokok a több száz hívővel együtt. Az estébe nyúló esemény után indultak haza a remény zarándokaiként, feltöltődve a lelki élményektől, melyeket a nemzeti ünnep közös megélése nyújtott számukra.
- Szabadtéri szentmise a Szent István-bazilika előtt (Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
- Körmenet (Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
Berényi Kornélia/Felvidék.ma