Vasárnapi csendességben végigtekintve csak egy hétnyi időn, elképedve állhatunk meg digitális korunk egyre inkább túladagolt borzalmai, sokkoló eseményei előtt. Soroljam? Az otthoni, háziasított, de soha meg nem szokható feszültségek, szótlan vagy ordító agressziók lélekszaggatását nem elemzem. Csak a jóléti, mégis valahol mélyen az emberi felelőtlenséget felvillantó crans-montanai tűzdráma 40 fiatal elszenvedett maradványára utalva, az egész Svájcot gyászba borító rettenetet említem. Vagy: az USA-ban már rendre történő gyilkosságok sorában azt, amikor ártatlan nőt lőtt le az események izgalma által felajzott hivatalos személy. S hol van akkor még az ukrajnai dráma?
Mindez az emberképünkben és világképünkben, erkölcsi értékrendünkben ilyen-olyan módon megjelenik, lesz vélekedések témája. Hol durvább, nyersebb vagy kulturáltabb módon. Kivételes kegyelem, ha mindezt úgy is látjuk, miként Pál apostol mennyei antropológiájában: akiket Isten Lelke vezérel…
Vasárnapi evangéliumként és epifániás, felismert, napvilágra kerülő igazságként, üdvösség tényként itt és ebben áll a nagy vízválasztó. VAGY önvezérelt, ezért minden törvényen átlépő („a törvény én vagyok”) szemlélet a norma, ahol a homo absconditus, az emberség is rejtve marad, s a homo oeconomicus, a csak gazdasági törvények alapján működtetett egydimenziós embercsavar helyszűkében mozgunk és vagyunk. VAGY a pneumatikusan, azaz Isten Lelke által vezetett, ezért soha meg nem vezetett módon működő szemlélet. Amint a mikronnyi mustármag (Máté 13,31-32) sokáig láthatatlanul, mégis valóságosan él, s 2,6 milliárd keresztyénben felsejlik, kibontakozik, olykor virágba is borul az egyetlen igazi emberszemléleti alternatívaként.
Azok révén, akiket Isten Lelke vezérel. Más normák, más célok és más eszközök segítségével. Akiknek normája a Biblia örök zsinórmértéke. Céljuk az Isten-determinálta örök élet önmeghaladó emberséggel,
amiről a karácsonyi evangéliumban halljuk: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat” (Luk 2,14). Minden mai posztmodern drámának, egyéninek, közösséginek, nemzetek közöttinek itt a gyökere.
Elszakadt az emberiség a bűn Éden-veszejtő tragédiája következtében a magasságos dimenzió a földitől. Pontosabban a földi a magasságostól. Csaknem végzetesen belezuhant az embervilág a távlattalan immanentizmusba, lentiségbe, az ideológiává torzult ateizmusba, a carpe diem csak élvezeti, haspárti, gyönyör orientált, fogyasztói hízásba. A kiégéssel fenyegető lentiség abszolutizálásába.
A távlattalanság ellen
A mélység szakadékainak egyeduralma Isten atyai irgalmából, szánalmából, együttérzéséből egyetlen szeretett Fia hozzánk küldésével azonban gyökeresen megváltozott. Az átok földje áldász hordozóvá szentelődött Annak földi jelenléte által, akiben lakozik a teljesség maga (Kol 2,9). Ennek a teljesség dimenziónak (magasság és földi dimenzió együtt, szinoptikusan, mint az evangéliumok) a megvalósításához eszközül a Megváltó Úr Jézus élete, Igéi, Lelkének jelenléte szolgál. A földi emberkép kiegészítésére, istenképűségünk helyreállítására.
Röviden és sajátosan: a rejtőzködő emberkép, a gazdasági mennyiségi (az ember csak egy csavar a gépezetben) emberkép teljes ellenpontozásaként, egyetlen igazi alternatívájaként a pneumatikus emberkép, a homo pneumaticus felragyogott az idők teljességében.
Ezt eredete okán mennyei-lelki emberképnek, modellnek is nevezhetjük. Létgyógyító, terápikus emberszemléletnek. Az Isten Lelke által vezérelt embermilliók szeretet lényegű emberképének. Aki rábízza magát a mennyei emberkép Igékben, énekekben, imákban, hívő élettörténetekben, történelmi fordulatokban is megmutatkozó isteni vezetésre, az azt valósítja meg, amiről református hívő testvérünk, Vándor Gyula letisztultan szép éneke szól: „Rád bízom, rád bízom, a nehéz napokat rád bízom. Rád bízom, rád bízom a fényes napokat is. Sorsom legyen a te kezedben, Biztos helye van a féltő szívedben…. //Nem félek, nem félek, ha volna mitől is, nem félek. Nem félek, nem félek, de kérem az erődet. Támaszt keresek az erődben, Vigaszt a szomorú, nehéz időkben… //Reménység, reménység, a holnap felől is reménység. Reménység, reménység, megtart, ha jön a kétség. Fény lesz ott, ahol ma sötétség, Élet ott, ahol ma reménytelenség”.
Igen, ahol életbe lép hit által, személyes életterünkbe belép és belülről elkezd dolgozni a római levél mennyei-földi teljesebb emberképe, ott megszületik, élni kezd, éltetni kezd az istenbizalom, a félelemoszlató reménység.
Emberképek kavalkádja – mennyei korrekcióval ma is
Lehet, túl tömény lesz az, amivel alább néhány sorban felvillantom az emberképek történelmi kavalkádját, de talán nem lesz hiábavaló. Kétségtelenül igen sokszor az évezredek alatt a Biblia ihletésére, el egészen a mai jogfilozófiáig tart a sor.
A restauratív, helyreállító igazságosság már nevében is krisztusi emberszemlélet, program. A megváltás helyreállító erejére utal. A degradáló homo mechanicus korrigálására, vagy az ókor óta ismert „mosolygó állat”, a homo ridens leváltására. Említhetem a puszta társadalmi viszonyok által meghatározott emberképet, a homo sociologicus-t. Az öntörvényű ember, a homo autonomicus ellenpontozására Kant már eljutott a felelős emberig, a homo responsibilis-ig.
Vagy hogyan jutott el a közgondolkodás a homo hominilupustól, az ember embernek farkasa történelmileg milliószor igazolt nézetétől a homo amans, a szeretni tudó ember igényéhez, s még egy lépéssel tovább: a homo curans-ig, a gondoskodó emberig. Ekként a homo fabertől, a munkálkodó, az alkotó emberképtől a homo laboranson, a kísérletező emberen át a homo immunisig, az ártalmakkal szemben ellenálló, védekezni tudó embertípusig.
S végezetre, de nem utoljára: a homo digitalisig, korunk emberszemléletéig, némi túlzással a homo creatorig, ami mindenek alkotójává az öntörvényű embert tolja előtérbe.
Nem lehet azonban kétséges, hogy ennyi és még ennél is több emberkép tükrében minden időben keresték a stabil emberi lényeget. S ezt a homo amans, a szeretni tudó, mert a szeretetből élő emberi lényegben és a homo humanusban, homo christianusban ragadták meg sokan.
Mindet összeköti a homo ludens játékossága, a mennyei-földi kreativitás felismerése és gyakorlása. Egyetlen nagy kérdés: melyik emberkép, emberszemlélet, nevelési modell biztosítja leginkább a jövőt? Melyik az, ami által a homo absconditus, az elrejtett, a szándékosan takart emberséges ember homo revelatussá, valóban teljes mennyei-földi teljességben felragyogó embertípussá lesz, s ad ajándékul a jövőnek, a jövő nemzedékeknek reményt?
Mai és hosszú történelmi tapasztalatok alapján a mi válaszunk erre: Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. Azt kívánom ezen a vasárnapon és minden napon: legyen epifániája, nyilvánossá válása, érzékelhető megjelenése az emberséges ember gyakran rejtőzködő valóságának, ami tartás ad, megtartást, jövőt munkál.
Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma
