Az ember végül mégis többet vár egy államfőtől, mint amit egy tudatosan félreértett tájegység magyar neve miatt tapasztalhattunk. A földrajzi nevekkel ez már így szokott lenni: amihez különböző (közelebbi) kapcsolat fűz, azt minden nemzet a saját nyelvén nevezi. Ez a helyzet a Felvidék fogalmával is, olyan ez, mint mondjuk Bécs, Lipcse, vagy Pozsony.
Magyarország hivatalos neve sem Maďarsko, Németországot nem Deutschlandnak hívjuk (Nemeckonak sem), a Felvidék esetében pedig nem egy városról vagy országról, hanem egy tájegységről van szó, amely sosem volt pontosan körülhatárolva, vagyis nem azonos a mai Szlovákiával. Miért kell e fogalom használatánál fölháborodni?
Történt ugyanis, hogy Magyar Péter amolyan leendő kormányfő-stílusban levelet írt a regnáló szlovák miniszterelnöknek, miután Peter Pellegrini, a szlovák államfő aláírta a Beneš-dekrétumokkal összefüggő nem is tudom hanyadik szlovák törvényt, amely szerint börtönnel büntethető az, aki e dekrétumokat megkérdőjelezve emlegeti, kétségbe vonja, netán igaztalannak minősíti. A levélre viszont nem a címzett, a szlovák kormányfő, hanem az államfő reagált, mintha Pellegrini Fico titkára lenne. Ráadásul nem a lényegre reagált, hanem azt mondta el, mennyire megsértődött a Felvidék fogalom használata miatt. Aztán kiderült, e fogalom a levélben nem is szerepelt, azaz ha minden igaz, Pellegrini célzottan, tudatosan viszályt keltve hazudott. Ez nem éppen jó pont. Meg aztán egy intelligens embertől nem ezt várja az ember. Habár – nos,
nem ez Pellegrini első kirohanása a magyarok ellen.
Utánanézhető tény viszont, hogy a Felvidék fogalmát egy bizonytalan kiterjedésű területre értették. Olyan ez, mint mondjuk a Dunántúl, s ezáltal egyben a magyar szókincs része. De hogy miért kell ezért nyelvészkedni és megsértődni? Mert emiatt következett Pellegrini dörgedelme. Miért, teszem föl magamnak újra és újra (fölöslegesen) a kérdést. A legfelsőbb politikai szinten így képzelik a szlovák-magyar kapcsolatok jobbítását?
Mi értelme van ennek? Hiába mondják, hogy az illetékes 13 (tizenhárom, az összes 143 közül) Beneš-dekrétum – mert ezekről van szó, nem az összesről – már nem hatályos. Azokat ugyanis senki sem vonta vissza, s azokra hivatkozva máig államosítanak (magyarán: elkoboznak) földeket. A többi dekrétumra a háború utáni elrendezés végett ugyan szükség volt, de jogszerűsége megkérdőjelezhető, éppen azért azoknak ideiglenesnek kellett volna lenniük. De nem így történt,
máig nem sikerült normális parlamenti döntéssel e dekrétumokat normális törvényekkel helyettesíteni.
Érthetetlen ez a mulasztás. A szocialista internacionalizmusra fölesküdött kommunistáktól ez aligha volt elvárható, ám a demokráciára, jogállamiságra stb. fölesküdött új politikai garnitúrától talán már igen – de ők sem tették meg. Mert a magyar kártya valahogy mindig jól jön. Azt is látjuk, hogy a magyar kártya az államfő értékskálájában is állandósult, fontos tényező. Jogi értelemben pedig e dekrétumokat az állami jogrendszer alapjává emelték – ezt viszont már sikerült törvénybe foglalni.
Ráadásul aki ezt szóba hozza, azt akár börtönbe zárhatják. Egyszerűen azért, mert az összes Beneš-dekrétumot hatályosnak tartják, minek következtében értelemszerűen minden Szlovákiában (a Felvidéken, s az egész újjáalakult Csehszlovákiában!) élő magyar háborús bűnös lett. Magyarságomat sosem tagadtam, de azt, hogyan lettem ezáltal háborús bűnös, nem értem. Van erre egyáltalán itt a Felvidéken értelmes magyarázat?
Egyszerűbb és emberibb lett volna a megoldással foglalkozni, s nem a magyar szókincs miatt hisztériázni. Például úgy, hogy az inkriminált tizenhárom (13) dekrétumot egyszerűen törölnék, semmisnek nyilvánítanák.
De úgy látszik, minket magyarokat a szlovák alkotmány értelmében is (my národ slovenský) ellenségnek tartanak.
Aich Péter/Felvidék.ma
