Március 14-én ünnepi megemlékezést tartottak Monok községben az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hőseinek tiszteletére. Az eseményen részt vett Tornagörgő küldöttsége is, amely a két település közötti több évtizedes testvérkapcsolat újabb fontos állomását jelentette.
A két község együttműködése a nyolcvanas évekre nyúlik vissza, amikor a helyi mezőgazdasági szövetkezet támogatásával a sport révén alakult ki a baráti kapcsolat. A rendszerváltást követő gazdasági nehézségek miatt a kapcsolat egy időre megszakadt, ám 1995-ben a települések vezetői elhatározták, hogy felújítják az együttműködést. Azóta a sport mellett a kulturális és az önkormányzati kapcsolatok is fontos szerepet kaptak a két község életében.
A monoki ünnepségen a résztvevők kultúrműsorral és koszorúzással tisztelegtek a szabadságharc hősei előtt, valamint megkoszorúzták Kossuth Lajos szobrát. Az eseményt Bártfay Emese Monok polgármestere nyitotta meg, aki beszédében hangsúlyozta, hogy március 15-e a bátorság, az összefogás és a szabadság iránti elkötelezettség napja. Felidézte, hogy az 1848-as hősök példát mutattak hazaszeretetből, hitből és kitartásból.
Az ünnepségen beszédet mondott Dr. Koncz Zsófia családokért felelős államtitkár, a térség országgyűlési képviselője is, aki kiemelte, hogy az 1848-as forradalom különlegessége abban rejlett, hogy a magyar társadalom minden rétege a szabadság és a függetlenség mellé állt. Beszédében utalt az akkor megfogalmazott 12 pont máig érvényes gondolataira is.
Az ünnepi megemlékezésen Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára, miniszterhelyettes is köszöntötte a jelenlévőket. Hangsúlyozta, hogy az 1848-as forradalom célja Magyarország ősi jogainak visszaszerzése volt, és ma is fontos feladat megőrizni a nemzeti szuverenitást és a szabadságot, amelyért a márciusi ifjak harcoltak.
Az ünnepség különleges jelentőséget kapott azzal, hogy a két település képviselői ezen a napon megerősítették testvértelepülési együttműködésüket. A megállapodás célja, hogy a jövőben is baráti, sikeres és folyamatosan bővülő kapcsolat jellemezze Tornagörgő és Monok községek együttműködését.
A felek több területen kívánják erősíteni a kapcsolatot. Kiemelt cél a magyar–szlovák kapcsolatok hagyományainak ápolása, a gazdasági és kereskedelmi együttműködés elősegítése, valamint a civil szervezetek találkozásainak támogatása. A települések közös európai uniós pályázatok kidolgozását is tervezik, továbbá kulturális és sportrendezvényeken való kölcsönös részvételt.
Fontos szerepet kap a turisztikai együttműködés fejlesztése, valamint az iskolák és gyermekcsoportok közötti csereprogramok megszervezése. A közös ifjúsági táborok és családi kapcsolatok erősítése hozzájárulhat ahhoz, hogy a fiatal generációk is megismerjék egymás közösségeit és erősödjön a nemzeti összetartozás.
A cél, hogy a testvértelepülési kapcsolat ne csupán egy hivatalos megállapodás legyen, hanem élő, aktív együttműködés, amely barátságokat, közös élményeket és új lehetőségeket teremt mindkét település számára.
A tornagörgői küldöttség részvétele az ünnepségen ismét megerősítette, hogy a két község közötti kapcsolat túlmutat az országhatárokon. Közös nyelvük, kultúrájuk és történelmük erős köteléket jelent a közösségek között. A most megújított együttműködés pedig új fejezetet nyithat Tornagörgő és Monok közös történetében.
A szombati monoki eseményeket követően vasárnap Tornagörgőn is megemlékezést tartottak a szabadságharc évfordulója alkalmából. A helyi ünnepség is arra emlékeztetett, hogy március 15-e nem csupán a történelem egyik fontos dátuma, hanem olyan nap, amely a közösség emlékezetében és az emberek szívében is él. Az ünnep a szabadság, az összetartozás és a közösséghez való hűség fontosságára hívja fel a figyelmet.
A felvidéki magyar közösségek számára ez a nap különös jelentőséggel bír. Nemcsak a múlt hőseire emlékeznek ilyenkor, hanem arra is, hogy a nyelv, a kultúra és a hagyományok megőrzése a mindennapokban is fontos feladat. A megemlékezés alkalmat adott arra is, hogy a közösség tagjai együtt gondolkodjanak arról, miként erősíthetik identitásukat, és hogyan támogathatják egymást abban, hogy közösségük a jövőben is megmaradjon és fejlődjön.
Kép és szöveg: Máté Gyöngyi/Felvidék.ma







