Hétfő reggel fellapozva „az egyetlen szlovákiai magyar napilapnak” reklámozott sajtóterméket, megdöbbenve olvastam egy írást, az én hazámról. Tudom különbözőek vagyunk, így mindenkinek más a véleménye. Ennek fényében álljon itt most pár gondolat az én hazámról. Bár fogyasztom a cikkíró által közölt Fidorkát vagy más szlovák édességeket, de én inkább az üzletek polcain a Sport szeletet vagy a magyarlakta régiókban készített törökmézet szeretem. Szeretem a karcsai-, illetve a patonyi kenyeret, az inámi mézet és a lucskai áfonyát. Mellé szentpéteri bort iszom és a déli régióinkban termelt zöldségeket eszem.
Örömmel járom a felvidéki városokat, ahol magyar emlékeket fedezek fel. Pozsonytól kezdve Kassáig. Büszke vagyok történelmi nagyjainkra, a magyar irodalom meghatározó egyéniségeire, akik a Felvidéken születtek vagy alkottak. Örömmel fedezem fel, hogy milyen sok magyar tudós élt és dolgozott a Felvidéken. Magyar csapatnak szurkolok és magyar pártot választok. Ha elutazom szülőföldemről akár az anyaországba, akár Erdélybe, Vajdaságba vagy Kárpátaljára akkor is otthon érzem magam. Pozsonyban és Budapesten is szeretem róni az utcákat és megcsodálni az épületeket, betérni a templomokba egy imára. Szeretem az emlékműveket, bárhol is járjak sikerül felfedeznem magyar feliratú emlékműveket. Csodálatos érzés volt a Vereckei-hágón egy 1938-as dunaszerdahelyi magyar zászlóval állnom és az elém terülő tájat csodálva kijelentenem: Az én hazám!
Többször is lehallgattam Pálffy István jegyzetét az én hazámról, amelyben Magyarország keserű sorsáról elmélkedett pár évvel ezelőtt és összeszorult a szívem.
Az anyaországiaknak büszkén tudom mondani, hogy a Felvidéken több festő, író, szobrász, nyelvész is élt és a mai napig is sok meghatározó tudós ember és művész is itt lakik a Felvidéken. Nem nézem le a szlovák zenei együtteseket, de inkább magyarokat hallgatok. Szeretem a Ghymest, a Kicsi Hangot és a verséneklő együtteseket. Boldogsággal a szívembe utazom be az egész Kárpát-medencét, mert tudom ez az én hazám. Szülőföldem tisztelete és megbecsülése ugyanolyan fontos számomra. Magyar vagyok és szeretem az én hazámat és nem kellenek hozzá vörös tintás határvonalak, sem törvények, amelyek megmondják melyik hazát válasszam. Végül egy idézet: „Mert a haza nem eladó. Ezüst pénzre sem váltható. Mert a haza lelked része, Határait beléd véste Ezer éve, Ezer éve a hit.”
Tiszteletben tartom Szent István királyunknak, fiához Szent Imréhez intézett intelmét, a gyönge egynépű és egynyelvű országról. Tisztelem a másik nép kultúráját, de a sajátomét nem adom és nem keverem más nemzetével! Nem engedem, hogy mások mondják meg, hol van az én hazám és milyen állampolgár lehetek!
Karaffa Attila, Felvidék Ma